2012. július 12., csütörtök

Írói fórum #9

Régen beszélgettünk már az írásról, igaz? Aminek a legfőbb oka, hogy sajnos szemérmetlenül kevés időm jut manapság az írásra (ez meg is látszik az új fejezetek gyakoriságán, igaz?), következésképpen az írásról sem túl sok gondolat jár a fejemben. 

Amit most felvetni készülök, mindenesetre elég izgalmas téma szerintem. Beszéljünk egy picit a publikálás fontosságáról! Nektek mennyire fontos, hogy ne csak az íróasztalfióknak írjatok? Aki így vagy úgy, de publikálja a művét, bizonyára okkal teszi. Valószínűleg visszajelzést vár, idáig rendben. De fontos, hogy hányan olvassák az írásotokat, hogy hol jelenik meg?

Én nagyon szeretném, ha egyszer a könyvesboltok kirakatából köszönne vissza a regényem, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Szerintem még ma is az az igazi, ha kézzelfogható, illatos, lapozható formában jelenik meg a nagy mű. Szép borítóval, amely majd őrizheti a leglelkesebb olvasók rajongása nyomán keletkezett gyűrődéseket. 

Bár meg kell mondjam, nem teszek meg mindent ennek az álomnak a megvalósulásáért, és tudom, az én hibám, hogy hagyom magam elsodorni a mindennapi kötöttségekkel és feladatokkal, nem tehetek senkinek szemrehányást. 

De arra kíváncsi vagyok, Nektek mennyire fontos, hogy valamilyen formában megjelenjen, amit írtok, a regényeitek, a novelláitok vagy a verseitek? Vannak sikerélményeitek? Kidolgoztatok stratégiát a híressé válásra? :) Kopogtattok (vagy dörömböltök :) ) a kiadók ajtaján? Fáradhatatlanul lesitek az irodalmi pályázatokat? Esetleg elgondolkodtatok-e már a külföldi kiadókon (ami szintén megérne egy külön bejegyzést)? Vagy azon, hogy saját költségeteken adjátok ki az írásotokat?

És mennyire igyekeztek menedzselni mindezeken túl a műveiteket, az oldalatokat? Mondjuk, reklámozzátok más oldalakon, fórumokon, ajánljátok itt-ott? És mennyire követitek az oldalatok látogatottságát? (Én speciel nagyon, és mindig hihetetlenül örülök, amikor valami messzi, egzotikus helyről érkezik érdeklődő :) Meg egyáltalán, ha valaki betoppan :)  ) 

Nagyon kíváncsi vagyok a válaszotokra! És közben megsúgom, egy művem nekem valahol nemrég megjelent, és bár nem hiszem, hogy túl sok érdeklődőhöz jut el, remélem, megtalál pár embert, akinek tetszhet.  Aki megtalálja, nos... azt megdicsérem! :)