2017. december 24., vasárnap

I’ll Be Home for Christmas #5

Ahogy ígértem, itt a karácsonyi történetünk befejezése - épp időben ;) Remélem, tetszik ez a kis novella. Ha karácsonyra kapnék pár visszajelzést tőletek, annak nagyon-nagyon örülnék :)
Jövő héten pedig hozom az Illúzió folytatását!
Most pedig már csak egy dolgom maradt hátra: Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!



Liam elmosolyodott. Tetszett neki, ahogy Cassie arcát elöntötte a pír. Olyan édesnek tűnt, hogy kedve lett volna felugrani és magához ölelni! Vajon tetszett neki valaha, ha egy lány zavarba jött előtte? Nem tudott felidézni egyetlen alkalmat sem, amikor a nők, akikkel valaha találkozott, elpirultak volna előtte.
            És amiért Cassie elpirult! Bár Liamnek eszébe sem jutott, hogy a lány abban akarna segíteni neki, hogy az ágyban töltse az évből hátralévő részt, most, hogy Cassie említette… Azaz épp hogy nem akart arra célozni, de már mindegy volt, a gondolatot nem lehetett semmivé tenni.
            A férfi kapva kapott az alkalmon, hogy a lányt maradásra bírja. Sehogy sem tudta elképzelni a pillanatot, amikor elköszön és távozik, pedig ennek előbb-utóbb be kellett következnie, végtére is csak a mézeskalácsházat szállította ki. Ó, az a ház! Ha Liam tudta volna, hogy Cassie készítette, hogy pont az a rejtélyes lány, aki megtetszett neki tegnap, ráadásul személyesen hozza ki, akár ezer dollárt sem sajnált volna kifizetni érte.
            És most a lány maga ajánlotta fel, hogy még vagy három órát vele marad!
-          Azt hiszem, ez túl nagy szívesség lenne öntől – mondta mégis. – Nem kívánhatom, hogy karácsony napján, a napon, amelyet biztosan nagyon várt már, itt töltse a délelőttöt. Biztosan várják valahol.
-          Hiszen mondtam, hogy egyedül töltöm az ünnepet – emlékeztette Cassie szomorú mosollyal, és a férfinak összeszorult a szíve.
-          Nem hiszek önnek, ahhoz túl elegáns – felelte, mire a lány újra elpirult, Liam pedig ujjongott magában.
-          Köszönöm – rebegte Cassie. – Tudja, karácsony van. Nem mindenki tölti pizsamában a napot, még ha egyedül is van.
-          Ott a pont – vigyorgott a férfi. – De adok önnek egy utolsó menekülési lehetőséget: biztos nem akar meglépni, amíg még lehet?
-          De nem ám! – nevetett Cassie. – Menjen, öltözzön végre fel, én pedig belenézek a dobozokba, hogy tudjuk, hányadán állunk.
Liam elvonult, és mire pár perccel később farmerben és ingben visszatért, megdöbbent a gyors változásoktól. Cassie kipakolta a földre a két papírdoboz tartalmát, ami meglepően sok díszt és fényfüzért jelentett. Max nyilvánvalóan nem csak a fára gondolt. Túl jól ismerte a barátját. A szobát Frank Sinatra megnyugtatóan ismerős hangja töltötte be, amely maga volt a karácsony.
-          Miben segíthetek? – lépett közelebb Liam a lányhoz, aki épp egy gömböket rejtő dobozt nyitott ki.
-          Mivel gondolom, forró csokoládé nincs, egy kávé jólesne.
-          Tévedsz, éppenséggel van otthon forró csokim. Azért nem teljesen egy sivár rettenet ez a lakás, még ha úgy is tűnik.
Amikor nem sokkal később visszatért két bögrével, Cassie már felaggatott egy hosszú égősort a fára.
-          Van itt még pár füzér. Hova tegyük?
-          Az ablakra? – kérdezett vissza bizonytalanul Liam.
-          Jó válasz – dicsérte meg Cassie és átvette a felé nyújtott csokoládét, majd élvezettel beleszippantott a felszálló édes gőzbe. – Akkor már csak ki kell bogoznod az égősorokat.
-          Most csak viccelsz, ugye? – rökönyödött meg Liam.
-          Ha karácsonyról van szó, nem ismerek tréfát – jelentette ki a lány szigorúan.
De szerencsére ez nem volt igaz. Cassie segített kibogozni a makacs füzéreket, majd együtt erősítették fel a hatalmas ablakok köré. Feldíszítették a fát a gömbökkel, a fára nem férő díszek pedig mind helyet kaptak a lakás valamely szegletében. Liam előásott több tucat gyertyát, amelyeket az évek során a szokásos személytelen ajándékcsomagok részeként kapott üzletfelektől karácsonyra. Most örült, hogy nem dobta ki őket, ahogy mindig akarta, mert igazán meghitt hangulatot varázsoltak a lakásban, amely immár közel sem volt olyan zord, hanem kezdett hasonlítani egy otthonra.
-          Készen vagyunk? – kérdezte reménykedve Liam, amint Cassie elrendezett egy fenyőágakkal és apró csillagokkal dekorált gyertyatartót a konyhapulton.
A lány mellé lépett és alaposan végignézett a lakáson.
-          Azt hiszem – mondta. – Bár még elférne még egyszer ennyi dísz, de azzal kell gazdálkodnunk, ami van. Feltéve, ha átugorhatok a lakásomba még pár cuccért.
-          Nem – rázta meg a fejét Liam határozottan. – Már így is elraboltam az idődet karácsony napján, nem fogom még a díszeidet is elvenni.
-          Kibírnám nélkülük.
-          Na, persze. Egész jó karácsonyi otthont varázsoltál az én lakásomból, én meg cserébe csupaszítsam le a te otthonodat? Szó sem lehet róla.
-          Hát jó.
-          Oké, a családom bármelyik pillanatban itt lehet – nézett ismét az órára Liam.
Cassie riadtan rezzent össze.
-          Akkor én megyek is – mondta és már ment is az ajtó melletti fogashoz a kabátjáért.
-          Szabadna tudnom, hova indulsz, Cassie? – érdeklődött Liam.
-          Hát haza. Jön a családod, tudod – emlékeztette a lány megint azzal a szomorú mosollyal, amitől a férfinak majd’ meghasadt a szíve.
-          Megkérhetlek még egy utolsó szívességre? – kérdezte.
-          Persze – felelte Cassie.
-          Nézd meg, kérlek, az asztalt, hogy jó lesz-e így az ebédhez.
-          Rendben.
A lány kezében a sáljával odalépett az asztalhoz, amely lényegében az étkezőasztal és a férfi íróasztala volt összetolva. Szerencsére Liamnek volt két fehér terítője és elegendő tányérja meg evőeszköze az ebédhez. Pár gyertya és fenyőág igazán ünnepivé tette az asztalt annak ellenére, hogy a székeket csak nagy nehezen tudta a férfi összeszedni a lakás különböző zugaiból. Az asztal Liam felelőssége volt, ehhez valamiért ragaszkodott.
            A lány lassan körbesétált az asztal körül. Jó ideig csak hallgatott, majd megszólalt:
-          Szép lett. Biztos a nagy sietség miatt, de Liam, azt hiszem, elszámoltad magad. Tizenegy szék és teríték van.
-          Igen, és? – vonta meg a vállát a férfi.
-          Nem tízen lesztek? Jön még valaki? Vagy rosszul számoltam össze a vendégeidet? – értetlenkedett Cassie.
-          Hát, ugye jönnek a szüleim, a nővérem a családjával, anyám nénikéje és a szomszéd néni. És vagyok én meg te – számolta az ujjain Liam. – Az tizenegy.
-          Hogy érted, hogy vagyok én? – hökkent meg a lány.
-          Nézd, Cassie, a családom nem teljesen normális. Anyám eléggé játssza a főnököt, és ő is a főnök a családban, apámmal jóformán csak a gazdaságról meg sportról lehet beszélni, a sógorommal szintén, a nővérem folyton a gyerekeivel van elfoglalva, mintha más nem is létezne a világon, a kölkök meg valóságos ördögfiókák, valószínűleg két perc alatt porrá zúzzák az egész délelőtti munkánkat. Anyám nénikéjének soha semmi nem tetszik, állandóan panaszkodik, az idős Mrs. MacLean meg félsüket. Vagy már teljesen az. Viszont szilárd meggyőződésem, hogy az én őrült családommal is jobb együtt tölteni a karácsonyt, mint egyedül. És ez a legkevesebb, amit felajánlhatok mindazért, amit ma tettél értem. És ha anyám valószínűleg inkvizítort is fog játszani veled, a sültjéért megéri. Meg a tortáiért, amiből lesz vagy fél tucat, ha nem tévedek.
Cassie csak hallgatott, és Liam lélegzetvisszafojtva várta a válaszát.
-          Ez igazán kedves tőled, Liam, tényleg, nagyon aranyos vagy, de szerinted mit fognak szólni a családtagjaid, ha itt találnak engem?
Liam pontosan tudta a választ. Az anyja azt mondja majd, hogy „végre találtál magadnak egy rendes lányt, fiam”. Az apja mosolyogni fog és büszkén megveregeti a vállát. A sógora vigyorog, a nővére meg azt mondja: „már azt hittem, sosem nősz fel”. A gyerekek nyaggatni fogják Cassie-t, hogy társasozzon velük. Az anyja nénikéje megjegyezéseket tesz majd a ruhájára. Mrs. MacLean pedig legalább százszor megkérdezi majd, hogy hívják, és százegyedszerre is rossz nevet ért majd.
És tíz perccel később éppen ez történt.
Az ebéd után pár órával pedig, amikor a teljes Crawford család távozott, Liam és Cassie lehuppant a kanapéra a karácsonyfával szemben, kezükben egy újabb bögre forró csokoládéval. Liam magához húzta a lányt, ő pedig a vállára hajtotta a fejét.
-          Túlélted a családomat – jelentette ki elismeréssel a hangjában Liam.
-          Fantasztikusak voltak – mosolygott Cassie.
-          Köszönök neked mindent. Ugye nem kell még hazamenned?
-          Nem, ráérek.
-          Akkor jó – felelte Liam és még szorosabban vonta magához a lányt.
És a karácsonyfa fényeinél, Frank Sinatra búgó hangját hallgatva, Cassie-hez simulva a férfi azt érezte, ha ilyen a karácsony, akkor alig várja a jövő évi ünnepet.

2017. december 21., csütörtök

I’ll Be Home for Christmas #4


Nos, itt az utolsó előtti rész :) Sajnálom, hogy formailag nem túl szép, de tönkrement a gépem, és most egy másikkal kell boldogulnom, ami még nem igazán megy, még nem vagyunk annyira jóban... de gondoltam, inkább felteszem a részt, bárhogy is néz ki, talán nem az a lényeg ;) A befejező epizód várhatóan szombaton jön, ha minden a tervek szerint alakul :)



A férfi olyan gyorsan vette fel a telefont, hogy Cassie számára nyilvánvaló volt: örült, hogy kimenekülhetett a kényelmetlenné vált beszélgetésből. A lány már hozzászokott, hogy a legtöbb ember nem tudott mihez kezdeni az információval, hogy egyedül tölti az ünnepet. Valójában örült, hogy a hívásnak hála nem kellett ismét egy szánakozó pillantást vagy egy zavart sajnálom-ot elviselnie. Mert számára az elmúlt tizenegy évben, mióta egyetlen rokona, a nagymamája, aki az pici korában elárvult kislányt felnevelte, meghalt, természetessé vált, hogy ilyenkor is egyedül van. Persze ez nem jelentette azt, hogy ettől boldog volt, de a szánalom biztosan nem segített enyhíteni a fájdalmát.

            Elhúzta a száját, amikor arra gondolt, hogy ez a kávézás ennek az idegen férfinak a konyhájában gyakorlatilag az egyetlen karácsonyi program, amelyre számíthat. Már amennyiben karácsonyinak lehet nevezni a kávézást, ha egy olyan lakásban történik, ahol az egyetlen ünnepi dísz lényegében az a mézeskalácsház, amelyet éppen ő hozott pár perccel ezelőtt. Cassie-nek fura volt, hogy a lakásban semmi sem emlékeztetett a karácsonyra.

Igazán szép és hatalmas lakás volt, olyan, amilyet az ember a lakberendezési magazinokban lát. Valószínűleg a kanapé többe került, mint Cassie lakásában az összes bútor együttvéve. És az ő lakása alighanem kisebb volt, mint itt a fürdőszoba. Mégsem cserélte volna le a saját kis otthonát erre a lakásra, mert amilyen elegáns, modern és a jómódról harsogó volt ez a hely, legalább annyira személytelen is. Hiányoztak persze a díszek, de például fotókat sem látott, vagy akár egy bevásárló listát a hűtőre ragasztva. Semmi személyeset, mintha tegnap költözött volna be a lakó.

Cassie igazán nem akarta Liamet a lakása alapján megítélni, de nem tehetett róla. A férfiről nem festett túl jó képet az otthona. Persze lehet, hogy tényleg csak nemrég költözött be, és nem volt még ideje a saját ízlésére szabni a helyet. Vagy a munkája miatt sokat utazott, és alig volt otthon, azért nem számított neki, milyen a lakása.

De miért igyekezett mentegetni? Csak nem azért, mert a majd’ kétméteres, széles vállú, izmos férfi a sötét hajával, háromnapos borostájával és világító zöld szemével teljesen levette a lábáról? Meg kell hagyni, amikor ajtót nyitott neki pizsamában, a lánynak kihagyott a lélegzete. Jessica nem mondta, hogy a férje barátja, aki megvette a mézeskalácsházat, ennyire jóképű! Igazán figyelmeztethette volna. Cassie remélte, hogy Liam nem vette észre, mennyire elpirult. Szerencsére épp annyira meglepődött a férfi is, igaz, ő a házikó érkezése miatt.

Mindegy, mit kezdjen egy férfival, akit nem érdekel a karácsony? Aki karácsony reggelén kukoricapelyhet majszol, és nem érti, mi ezzel a probléma? Pedig Cassie minden évben ezt az időszakot imádta a legjobban, még ha egyedül is kellett töltenie.

  • Nyugi, anyu, nemsokára indulok – hallotta Liam hangját, amint a telefonba beszélt. – Minden a legnagyobb rendben, szuper meglepetésem van a számodra – mondta és Cassie-re kacsintott.

A lány megint zavarba jött. Miért kacsint rá a férfi? Ja, a ház. A meglepetés az anyukájának Cassie mézeskalácsháza. Mi másért is kacsingatna rá? Az egyszerű tanítónőre, aki mézeskalácsházakat sütöget és szállít ki karácsony napján. Nem túl izgalmas. Nem igazán illik egy olyan férfihoz, aki a) veszettül jóképű b) valószínűleg gazdag és/vagy menő állása van a menő (bár rideg) lakása alapján.

A gondolataiból Liam rémült hanga zökkentette ki.

  • Hogy érted azt, hogy nincs nálatok áram? Karácsony napján áramszünet van? Bejelentettétek? … mi az, hogy nem tudnak kijönni azonnal megjavítani? Anya, ezer éve mondom nektek, hogy az ház egyszer össze fog dőlni! Értem én, hogy száz generáció óta a családé, de nem ártana néha felújítani a vezetékeket! Életveszélyes az a hely! És persze, hogy pont karácsony napján kell ennek megtörténnie!

Liam idegesen sétált fel-alá a konyhában. Cassie úgy érezte, nem kellene ott lennie, nyilvánvalóan családi vészhelyzet van, amihez neki semmi köze, és úgysem tudna segíteni, de úgy vélte, udvariatlanság lenne csak úgy felállnia és távoznia. Muszáj kivárnia a beszélgetés végét, aztán elköszön és kész.

  • Mégis hogy gondoljátok, hogy idejönnétek? – Liam hangja hihetetlenül kétségbeesett volt. Cassie zavarában elmélyülten tanulmányozta a bögréje mintáját, ami nem volt túl izgalmas, tekintve, hogy a fehér bögrét csak egy hatalmas Kávé felirat díszítette. – De ide nem jöhettek, itt nem férünk el! És nincs is itt semmi, ami egy ebédhez kell! Nem is tudtam készülni, és különben is, én nem… Anya! Halló! Halló, anya! – Liam úgy bámult a kezében tartott telefonra, mintha életében először látná. Aztán hitetlenkedve suttogta: - Letette.
  • Gondolom, felesleges megkérdeznem, hogy valami gond van-e – szólalt meg Cassie. Mégsem mondhatta csak azt, hogy nekem mennem kell, viszlát.

Liam úgy rogyott le vele szemben a székre, mint aki még mindig a sokk hatása alatt állt. Alighanem így is volt.

  • Nincs áram a szüleim házában. Nyilván azért, mert kábé azóta nem látta szerelő a vezetékeket, mióta feltalálták az áramot. Ezért anyám kitalálta, hogy mind felkerekednek és idejönnek a szokásos családi ebédre.
  • Mind? – vetette közbe Cassie.
  • A szüleim, a nővérem, a sógorom, a három gyerekük, az anyám nénikéje és Mrs. MacLean, az öreg szomszéd néni, aki velünk ebédel ilyenkor, mióta vagy húsz éve megözvegyült.
  • Ó. Az összesen tíz embert jelent, ha jól számolom.
  • Igen – hajtotta le a fejét Liam leverten. – Anyám szerint már minden étel kész van, itt legfeljebb melegíteni kell, ami útközben kihűl, szóval szerinte nekem nincs semmi dolgom, sőt még jól is járok, mert nem nekem kell vezetnem három órát, hanem nekik.
  • Végül is… - kezdte Cassie, de a férfi egy gyilkos pillantással beléfojtotta a szót, mielőtt még véletlenül egyetértett volna az anyjával. Úgyhogy a lány átállt Liam oldalára: - Gondolom, az édesanyja nem hagyott választást.
  • Nem igazán – közölte Liam és fáradtan dörzsölte a szemét. Aztán egyszer csak körbenézett a lakásban. – Nézze csak meg ezt a helyet, alkalmas ez egy nagy családi ebédre?

Cassie hallgatott, nem tudta, mi a helyes válasz. Talán tényleg ki kellett volna slisszolnia még a telefonbeszélgetés alatt, még ha udvariatlanság is lett volna, hiszen úgysem látják többet egymást, nem igaz?

  • Nem alkalmas – jelentette ki a férfi, amiből Cassie rájött, hogy az iménti kérdés csak költői volt, szóval jól tette, hogy nem válaszolt. – Ez a lakás köszönőviszonyban sincs a szüleim házával, a házzal, ahol felnőttem. Ott most egy hatalmas karácsonyfa áll a nappali közepén, fenyő girlandok díszítik a lépcsőkorlátot, az ajtó- és ablakkereteket, mini karácsonyfák minden szobában, még a fürdőben is, koszorúk, gyertyák, díszek, milliónyi égő mindenhol. Utóbbiak persze most hiábavalók. A házunk tényleg úgy fest, mint egy giccses karácsonyi filmben – húzta el a száját Liam, és Cassie nem tudta eldönteni, hogy a férfi ezt most panasznak szánta-e. De aztán Liam hozzátette: - Ami persze ilyenkor nem baj, sőt, ilyennek kell lennie egy otthonnak.
  • Tehát ha jól értem, az a gond, hogy az ön lakása nem ilyen.
  • Igen. Azaz nem lenne gond, mert engem nem zavar, pláne, hogy karácsony napján ugye nem nagyon vagyok itt, de azért nem ártana egy az alkalomhoz illően feldíszített házban tölteni legalább ezt az egy napot, nem gondolja?

Cassie úgy határozott, ez is költői kérdés volt, úgyhogy most sem válaszolt. És Liam folytatta is:

  • Az ön lakása, milyen, Cassie?
  • Kicsi – vágta rá a lány, mire a férfi felnevetett.
  • Jaj, nem azért kérdeztem, hogy önre passzoljam a családi ebédünket! Csak kíváncsi vagyok, ön is alaposan feldíszíti-e az otthonát az ünnepre. Bár a mézeskalácsházból ítélve azt hiszem, felesleges is a kérdés – pillantott az asztalkán álló házra, amely még mindig a legünnepélyesebb tárgy volt a lakásban.
  • Hát, tényleg dekoráltam eleget. Van egy pici fám, feldíszítve – pillantott Liam csupasz fenyőfájára, mire a férfi megint nevetett. – Van koszorú a bejárati ajtón, meg egy a konyhaablakon. Van még pár dísz itt-ott.
  • Itt-ott, aha. Képzelem – vigyorgott a férfi.
  • Hát hetek munkája van benne, mindig hozzátettem egy kicsit.

Liam a faliórára nézett.

  • Nekem mindössze két órám és ötven percem van minderre. A dolgot nehezíti, hogy nincsenek díszeim, csak egy üres fenyőfám, amelyet Max hozott, és egy mézeskalácsházam. A boltok pedig zárva vannak.
  • Belenézett már azokba a dobozokba a fa mellett?
  • Ön szerint? – kérdezett vissza fáradtan Liam. – A legszívesebben visszabújnék az ágyamba, fejemre húznám a takarót, és fel sem ébrednék legalább szilveszterig.

Cassie felpattant a székéről.

  • Ha szeretné, segítek. Mármint a díszítésben – tette hozzá gyorsan, de persze menten elpirult.

2017. december 17., vasárnap

I’ll Be Home for Christmas #3

Itt is a harmadik rész! Remélem, segít a karácsonyi készülődés hangulatának megteremtésében :) A jövő hét közepén jön a negyedik, hétvégén pedig az utolsó, ötödik rész. Jó szórakozást!

 
Másnap reggel kilenc órakor Liam dörömbölésre ébredt. Álmosan dörzsölte a szemét, és próbálta beazonosítani, hol van. A saját lakásában, a hálószobájában, eddig jó. Mintha tegnap este azon a botrányba fulladt koncerten összefutott volna valami lánnyal… Mi is volt a neve? Mindegy, a lényeg, hogy szőke volt, az elképesztően rövid miniszoknyája pedig láttatni engedte a hosszú, tökéletes combjait. De hol van az a lány? Liam átnézett az ágy túlsó felére, be a takaró alá, de sehol sem volt senki. Rémlett előző estéről egy kurtán odavetett nem. Furamód Liam volt, aki kimondta. De miért utasította vissza azt a dögös nőt? Felsejlett előtte a csalódott arc, a szomorúan elhúzott természetellenesen vastag, vörösre festett ajkak.
            Liam próbálta megfejteni, mi történt, de a dörömbölés nem akart abbamaradni. Talán az a lány jött, hogy beolvasson neki? Ugyan, valószínűleg azt sem tudta, hol lakik a férfi.
            Kelletlenül kikászálódott az ágyból és megindult a bejárati ajtó felé. Ki az ördög lehet az karácsony reggelén? Ilyenkor nem mindenki otthon van és lelkesen bontogatja az ajándékokat a fa alatt? Liam azt tervezte, egy kései reggeli után elindul a szüleihez, útközben pedig beugrik Maxhez a mézeskalácsházért.
            A szemét dörzsölve nyitotta ki az ajtót, és hirtelenjében szembetalálta magát a szóban forgó házikóval. Liam szemei egyből kipattantak a megdöbbenéstől.
-          Mi a…? – kérdezte álmosan, mire egy női hang felelt a házikó mögül.
-          A mézeskalácsháza, uram, tegnap este vette az iskolai aukción.
A nő ugyanaz volt, akit Liam múlt este kiszúrt az árverésen. A zöldpulcsis, gesztenyeszínű hajú, farmeres nő, aki amilyen gyorsan felkeltette az érdeklődését, ugyanolyan hamar el is tűnt, mintha a föld nyelte volna el. Liam szóhoz sem jutott.
-          Cassie vagyok, Cassie Reynolds, én készítettem a házat – folytatta a lány, aki láthatóan kezdett zavarba jönni attól, hogy a férfi csak hallgatott. – Úgy tudom, ön vette meg, legalábbis Jessica és Max azt mondta. Ők adták át a pénzt. Száznegyvenöt dollárt – suttogta és úgy bámult a kezében tartott mézeskalács kompozícióra, mintha még mindig nem hinné el, hogy valaki ekkora összeget fizetett a művéért.
Liam elmosolyodott. A lány tényleg olyan kedvesnek tűnt, mint amilyennek képzelte. Hirtelen észbe kapott, hogy még mindig az ajtóban állnak.
-          Igen, én vettem meg a házat. A nevem Liam Crawford. Jöjjön csak be! Ezt pedig hadd vegyem el – nyúlt a hatalmas tálcán elterülő ház felé, de a nő hátrált egy lépést.
-          Ne haragudjon, de inkább nem adnám át. Csak mutassa meg, hova tegyem.
-          Ennyire félti? – vigyorgott Liam, és a nappali felé intett.
-          Idehoztam önnek karácsony reggelén, mégis mit gondol? – kérdezett vissza Cassie, miközben belépett a lakásba, de a hangjában nevetés csilingelt.
-          Igaz – bólintott Liam és gyorsan félretolta az újságokat a dohányzóasztalról, hogy helyet csináljon a házikónak.
-          Ez lesz a végeleges helye?
-          Igen. Legalábbis egyelőre. Nemsokára elviszem a szüleimhez, valójában az anyukámnak vettem ajándékba.
-          Ó, ez nagyon kedves öntől – mosolygott a lány, majd hirtelen elkomorult az arca. – Vagyis még egyszer mozgatni kell?
-          Vigyázok rá, becsszó – kacsintott Liam, de nem úgy tűnt, hogy sikerült megnyugtatnia Cassie-t.
A nő bizonytalanul álldogált a nappalija közepén, és lopott pillantásokkal mérte fel a helyet. Liam pedig a lányt, aki ezúttal egy fenyőzöld ruhát viselt, a haját pedig elegáns kontyba csavarta a tarkóján. Nyilvánvalóan vendégségbe készült. Liamnek eszébe jutott, hogy ezzel szemben ő egy fehér pólóban és egy fekete pizsamanadrágban van még mindig, a haja pedig biztos kócosan árulkodik arról, hogy épp az ágyból ugrasztották ki.
-          Ne haragudjon, épp az imént keltem fel. Most készülök reggelizni. Meghívhatom egy kávéra hálám jeléül, hogy házhoz szállította ezt a remekművet?
Cassie elpirult, Liam szívét pedig jóleső melegség öntötte el ennek láttán. Nem is tudatosult benne, mennyire izgul, hogy mit válaszol a lány, csak amikor megkönnyebbülten felsóhajtott Cassie félénk bólintására.
Liam a nappalival egy légtérben lévő konyha felé invitálta a lányt, és közben felkapta a kanapéról a ki tudja mikor odadobott kapucnis pulcsiját. Ezen túl nem igazán izgatta magát a megjelenése miatt. A konyhában bekapcsolta a kávéfőzőt és előkeresett két bögrét a szekrényből. Aztán elővett egy tálkát is, meg kukoricapelyhet és tejet.
-          Ezt fogja reggelizni? – mutatott a kukoricapehelyre Cassie döbbenten.
-          Miért, mi a gond vele? – felelte értetlenül Liam.
-          Semmi. Csak ma karácsony napja van, nem egy szimpla hétköznap.
-          Nem csinálok nagy ügyet az ilyesmiből – vonta meg a vállát Liam.
Cassie körülnézett a lakásban.
-          Azt látom – húzta el a száját.
Liam követte a tekintetét. Na, igen, a legénylakásában nem sok minden utalt a karácsonyra. Mondhatni semmi, kivéve az egyik sarokban árválkodó fát, amely viszont feldíszítetlenül és így végtelenül szomorúan állt. Max hozta vagy két-három hete, mint mondta, tudja, hogy Liam nem ér rá venni magának, így vásárolt egyet neki, amikor a saját fájukat beszerezte. A férfi megköszönte, de nem tette hozzá, hogy egyáltalán nem akart venni magának fát, ahogyan a korábbi években sem. Valószínűleg Max úgyis tudta. Ahogy azt is, hogy Liamnek nincs semmilyen dísze, nekik viszont rengeteg, úgyhogy hozott két dobozra valót, fényfüzérrel, ahogy kell. A barna papírdobozok azóta is kibontatlanul álltak a meztelen fa mellett.
-          A szüleimnél karácsonyozok minden évben, ott gyűlik össze a család – mondta a lánynak. Valamiért úgy érezte, muszáj kimagyaráznia magát.
-          Értem – válaszolta Cassie, de látszott rajta, hogy nem elégedett a válasszal.
-          És ön? Hol tölti a karácsonyt? Már amikor nem mézeskalácsházakat szállít ki – terelte el a szót a férfi.
-          Otthon, a lakásomban – mondta Cassie közömbös arccal.
-          A családjával? – vonta fel a szemöldökét Liam, és hirtelen tőrként hasított belé a gondolat, hogy a lányt szerető férj és gyerekek várják odahaza. De akkor miért ücsörög itt vele?
-          Nem, egyedül – közölte a lány, és tovább nézegette a modern berendezésű, csupa fehér lakást.
-          Ó – nyögte ki Liam, és egyszerre könnyebbült meg, hogy Cassie ezek szerint szabad, és sajnálta meg, amiért magányosan tölti az ünnepet. Nem tudta, mit mondjon, de szerencsére a telefonja csörgése megmentette.

2017. december 13., szerda

I’ll Be Home for Christmas #2

Ahogy ígértem, itt a következő rész a karácsonyi történetből. Ez jóval hosszabb, és megismerhetitek a másik főhőst. Jó szórakozást!
 
 


Liam Crawford idegesen nézett körbe a teremben. Sosem gondolta volna, hogy szenteste ennyi ember ráér arra, hogy a helyi iskola dísztermében rendezett karácsonyi árverésen vagy min vegyen részt. Elvégre ki akar önszántából órákat áldozni arra, hogy mindenféle gyerek nem túl kreatív és biztosan nem túl művészi alkotását nézegesse és licitáljon rá?
Volt itt minden: tobozból kreált sündisznók hada, fehérre festett földimogyoróból készített hóemberek, vízfestékkel pingált karácsonyi jelenetek, gyurmából formázott mikulások, papírból kivágott angyalok, termésekkel teleragasztott gyertyák és persze pattogatott kukoricából fűzött füzérek mérföldszámra. Ugyan ki akarja ilyesmire kiadni a pénzét? Liamnek eszébe jutott, hogy az aukció minden bevétele a tornaterem felújítására megy, szóval biztos mindenki ezért veszi meg ezeket a bizonytalan minőségű és visszafogottan esztétikus dolgokat. Utána meg kidobják, vagy legalábbis a lakásuk egy olyan sarkába süllyesztik, ahonnan soha többé nem kerülnek elő.
-          Hé, Liam!
A férfi felkapta a nevét a feje hallatán és hamarosan észre is vette az egyik sor közepén ücsörgő barátját, Maxet. Elfintorodott. Nem semmi meccs lesz átverekedni magát a tömegen és bemászni a sor közepén vélhetően számára foglalt üres székig.
Hát igen, nem az ő ötlete volt, hogy itt találkozzon a gyerekkori barátjával. De Liam már sorozatban háromszor mondta le a szokásos heti sörözésüket, így amikor a negyedik héten Max közölte, hogy neki mindenképpen el kell mennie a lánya iskolai karácsonyi vásárára, és találkozzanak ott, Liamnek nem volt képe megint nemet mondani. Remélte, hogy hamar túllesznek ezen a zsibvásáron és indulhatnak a törzskocsmájukba.
-          Jessica nem jött el? – érdeklődött Max felesége felől.
-          Dehogynem, csak mivel ő az egyik főszervező, nem tud ideülni hozzánk. Amúgy ott van – mutatott Max a színpad egyik sarka felé.
Liam hamar kiszúrta a piros kötött ruhába öltözött Jessicát, de a figyelmét sokkal inkább a mellette álló nő keltette fel. Egy farmerba és zöld pulcsiba öltözött, gesztenyeszínű haját a feje tetején lófarokba fogó lány hajolt a jegyzetek fölé, amelyeket Jessica tartott elé. Nyilvánvalóan valami probléma merülhetett fel, mert a nő szemöldöke az ég felé szaladt, majd idegesen tekintett körbe a teremben. Közben Liam zavartalanul szemrevételezhette az arcát, amely most ugyan elég frusztrált kifejezést öltött, de a férfi úgy vélte, nyugodt körülmények között kifejezetten kedves, vidám lány lehet.
Nem is tudta volna megmondani, miért keltette fel az érdeklődését a nő, hiszen tulajdonképpen semmi különös nem volt rajta, teljesen átlagos, hétköznapi lánynak tűnt, nem úgy, mint azok a nők, akikkel egyébként találkozgatott. A festett szőke vagy vörös, erősen sminkelt és feszes, rövid ruhákba bújt, tűsarkokon billegő nők. Na, az ilyen nők mozgatták meg a fantáziáját, nem az ilyen lófarkas, alig vagy talán egyáltalán nem kifestett, kötött pulcsis, bakancsos lányok, amilyeneket az ember a szupermarketben vagy a buszon lát. Ehhez a lányhoz Liamnek mégis kedve lett volna odamenni és elhívni egy kávéra. Mert így kellett megközelíteni az ilyen nőket, nem? Ehhez a típushoz nem értett. Ő általában koktéllal és/vagy koncertjeggyel igyekezett elcsábítani a neki tetsző nőket, de azok ugye más kategóriába estek.
De akkor minek foglalkozik ezzel a lánnyal, miért bámulja még mindig? Biztosan izgatja a kihívás, hogy az ő szokásos esetétől ennyire különbözik. Igen, csakis erről lehet szó.
Aztán Max odaszólt valamit Liamnek, úgyhogy a barátjához fordult, és mire visszanézett, a titokzatos lány eltűnt. Az árverés pedig elkezdődött, és sorban vonultak fel a gyerekalkotások, amelyekre Liamet megdöbbentő módon valóban lelkesen licitáltak az emberek. Max – miután kimulatta magát Liam zavarán – megsúgta neki, hogy szülők, nagyszülők és egy egyéb rokonok versengenek a művekért, azért ilyen lelkesek. Liam viszont érdekeltség híján nem igazán élvezte a programot. Max nem nagyon szólt hozzá, nyilván várva várta, hogy felbukkanjon a lánya műve, amelyre majd veszettül licitálnia kell.
Liam unalmában a tömeget pásztázta, hátha felbukkan ismét az a rejtélyes lány, aki kétségtelenül megbűvölte fekete mágiával, azért keresi annyira. Vagy megátkozta. Mi más magyarázata lehetne annak, hogy egy unalmas pulóvert és nadrágot viselő, semmi extra lány ennyire vonzza? Biztos csak unatkozik, gondolta.
Ekkor rezegni kezdett a telefonja, és Liam szokatlan módon teljesen felvillanyozódott attól, hogy az anyja írt neki. Nem különösebben szokott emiatt kiugrani a bőréből, de most jól jött a figyelemelterelés. Egészen addig örült is, amíg el nem olvasta az üzenetet.
„Liam, remélem, nem feledkeztél meg a holnapi ebédről. Gyere mihamarabb, várunk!”
De igen, Liam szándékosan igyekezett megfeledkezni a karácsonyi családi ebédről, amely azóta hagyomány volt, mióta ő és a nővére kirepültek. Az asztalt ilyenkor tízen ülték körül: ő, a szülei, a nővére a három gyerekével meg a férjével, az anyja besavanyodott nagynénje és egy idős szomszéd néni, akiknek nem volt senkije, ezért Liam anyja mindig áthívta.
Szerencsére Liam mindig letudta az ajándékozást azzal, hogy mindenkinek az ízlésének megfelelő koncertjegyet vett a komolyzenétől a popig. Koncertszervezőként könnyedén megoldotta, és fillérekért vagy akár ingyen lenyűgözhette a családtagjait VIP-jegyekkel. Kicsit mardosta is a lelkiismeret, hogy idén is pár dolláros büdzséből megoldotta az ajándékozást.
Éppen ezért amikor a színpadra tévedt a tekintete, elállt a lélegzete. Miközben a telefonjával foglalkozott, véget ért a fura gyerekalkotások sora, és egy meseszép mézeskalácsházat tolt be Max felesége. Egyemeletes klasszikus kertvárosi ház körülötte fenyőfákkal. Precíz díszítés, csodaszépen kidolgozott részletek. Még egy csinos kis koszorú is volt a bejárati ajtón.
Liamet az otthonára emlékeztette, a házra, ahol felnőtt. Az is hasonló volt, és igen, náluk is volt kutyaház Teddynek, akit Liam háromévesen kapott, és azért nevezte el így, mert azt hitte, élő mackót kapott, nem kutyát.
-          Ezt nem a lányod csinálta, igaz? – súgta oda Maxnek.
-          Nem – nevetett a barátja. – Hanem a tanítónője. Minden évben előrukkol egy ilyen remekművel. Ez az utolsó darab, utána mehetünk, nyugi.
Liamet viszont hirtelenjében nem annyira érdekelte már, hogy minél előbb kikerüljön innen. Mielőtt észbe kaphatott volna, feltette a kezét, hogy jelezze: megadja a kért – nyilvánvalóan jelképes – tíz dollárt a házért. Mennyire fog örülni az anyja, ha ezzel állít be karácsonykor! Biztos neki is azonnal fel fog tűnni a hasonlóság a házukkal.
Ám a licitálás csak most kezdődött. Kezek tömkelege repült Liamével egyszerre a magasba, és csakhamar jóval száz dollár felett jártak. Max neje, Jessica nem győzte kapkodni a fejét, hogy lépést tartson a licitálással. Max pedig nem győzött csodálkozni, hogy mi ütött a barátjába.
-          Száznegyven dollár egy mézeskalácsért, Liam? Hiszen ez csak egy süti! – álmélkodott.
-          Hát, ha azt vesszük, hogy anyuéknak ingyen szereztem jegyeket egy jazzkoncertre, ez még belefér – vonta meg a vállát Liam, és ismét feltette a kezét.
-          Senki többet? – hallotta Jessica még mindig döbbent hangját a színpadról.
Liam és Max körülnézett. Már csak Liam keze volt a magasban.
-          Száznegyvenöt dollárért a mézeskalácsház Liam Crawfordé – mutatott Jessica a férfire, mire minden szem azonnal rászegeződött.
Liam zavartan integetett az emberek felé, akik vélhetően mind tudni akarták, ki ez az idegen, aki megszerezte a házat magának. Max nevetve csóválta mellette a fejét. Közben Liam telefonja ismét rezgett, ezúttal egy kollégájától érkezett üzenet.
„A banda az utolsó pillanatban lemondta a koncertet. Állítólag berekedt az énekesük. Ja, persze, nem kellett volna részegen karaokéznia a bárban tegnap egész éjjel… a tömeg be akar törni az öltözőjébe, hogy kirángassa, lincshangulat van. Segíts!”
Liam felsóhajtott. Ez volt a specialitása. A feldühödött tömeg lecsillapítása, amikor valamelyik sztár primadonnát játszott. Ráadásul ez csak egy középszerű kis fiúbanda karácsonyi koncertje volt. Odamutatta a telefont Maxnek.
-          Menj csak – mondta a barátja együtt érzőn.
Liam előhúzta a tárcáját és odaadta a barátjának a mézeskalácsház árát.
-          Holnap délelőtt beugrom érte – ígérte, majd sűrű bocsánatkérések közepette kikászálódott a sor közepéről.