18. fejezet

Don't you know you're taking me higher?
Oh, you know you're making me sweat
Don't you know you're taking me further
To places I have never been?
Don't you know I'm nothing without you?
Oh, you know I can't survive
Oh, you're showing me an adventure
Oh, you make me feel alive

Take Me to Infinity by Consoul Trainin

 

Nem kellett sokat várnom, mire legközelebb láttam JJ-t. Másnap délelőtt egy piknikkosárral jelent meg, és kijelentette, hogy azonnal hagyjam ott a laptopot, inkább menjek vele, mutat egy gyönyörű helyet. Mióta előző nap elhozta nekem a gépét, egy percnél többre nem tudtam elszakadni tőle. Miközben azt hittem, lassan befejezem a házat, és már csak egy-két apró simítás van hátra, a töméntelen újonnan felfedezett lakberendezős és felújítós honlap, blog meg cikk egy csapásra meggyőzött, hogy még rengeteget ki tudnák hozni a házból. Hihetetlen mennyiségű jó ötletre bukkantam, és ezek újabb meg újabb ötleteket inspiráltak a fejemben. Amikor az esti műszakja után Nelly felnézett hozzám, mindössze egy tea elfogyasztása után visszavonulót fújt és lelépett. Azt hiszem, nem igazán tetszett neki, hogy miközben békésen iszogatta a teáját, én fénysebességgel pörögtem a konyhaasztal körül, miközben úgy adtam elő neki az új terveimet, hogy egyik mondatomat be sem fejezve csaptam át a másikba. Szegény, hiába próbált néha belekérdezni vagy leállítani, nem ment. Mintha megnyomtak volna rajtam egy gombot, és onnantól kezdve képtelenség volt kikapcsolnom. Szóval miután Nelly egy párszor hasztalan kísérelt meg olyan közbevetetéseket tenni, hogy ez nem az én házam, és én mondtam, hogy mindent csak fapados verzióban csinálok meg, nem olyan alaposan és részleteiben kidolgozva, hiszen ez csak afféle időtöltés, amíg itt vagyok, aztán úgyis elmegyek innen, belátta, hogy minden próbálkozása hiábavaló, és feladta. Talán azt sem túlzottan tolerálta, hogy alig lehetett kihámozni egy-egy épkézláb mondatot a lelkes előadásomból, hogy miként varázsolom kacsalábon forgó palotává, de minimum a legújabb divatirányzatoknak megfelelő, trendi kis nyaralóvá a házat.

                Mikor aztán JJ másnap reggel betoppant hozzám az említett piknikkosarat lengetve a kezében, megfordult a fejemben, hogy talán Nelly keze van a dologban. Nagyon is el tudtam képzelni, ahogy apró termetű, vörös hajú barátnőm beviharzik a boltba, és leteremti JJ-t, amiért odaadta nekem a vacak laptopját, aminek eredményeként most garmadával álltam elő a megvalósítandó ötletekkel, ahelyett, hogy nyugodtan ülnék a hátsómon a majdnem kész ház pompás kis kertjében. És neki mindent végig kellett hallgatnia az új tapétarendektől kezdve a legmenőbb csillárok részletezéséig.

-          Köszi a meghívást, de még millió cikket át akarok nézni – feleltem, és igyekeztem minél diszkrétebben elnyomni egy ásítást. JJ mosolyából ítélve nem igazán sikerült.

De mit tegyek, hajnalig böngésztem a netet, majd az asztalra borulva ébredeztem az első napsugarakra. Akkor elvonultam pár órára, hogy ágyban is aludjak, de hát így sem voltam még topformában délelőtt. Kócos hajam összevissza kontyba kötve várta tehetetlenül, hogy kikeféljem, a sminkről szándékosan elfeledkeztem, az aznapi szettem pedig egy farmer sortból és annak az egyetemnek a kapucnis pulcsijából állt, ahova beiratkoztam, de pár hét múlva rájöttem, hogy jobban szeretek későig aludni, mint reggelenként mindenféle felesleges kurzusokra járni. És a legdurvább az volt, hogy az előző nap történtek ellenére cseppet sem érdekelt, hogy JJ ennyire leharcolt állapotban lát, holott Manhattanben még egy idegen előtt sem mutatkoztam volna ennyire igénytelenül, nemhogy a srác előtt, aki tetszett. Na, ennyire voltam fáradt.

-          Azok a cikkek megvárnak – közölte JJ, majd otthonosan mozogva a konyhámban leemelt a polcról egy bögrét és kiszolgálta magát kávéval.

-          De annyi mindent szeretnék még csinálni, és olyan kevés az idő! – feleltem pánikba esve.

Egyszeriben úgy tűnt, mindjárt vége a nyárnak, lejár a bérletem, vissza kell mennem New Yorkba és nemhogy egy félkész, de negyedkész házat hagyok itt. Annyira belejöttem ebbe a felújítósdiba az elmúlt időben, hogy vérzett volna a szívem, ha nem tudok mindent megvalósítani, amit akartam. És ezzel csak az volt a gond, hogy egyre többet akartam…

-          Viszont a mai nap tökéletes egy kis kirándulásra – mondta JJ és elém toppanva egyszerűen lecsukta a laptopot. Én próbáltam visszanyitni, de ő makacsul rajta tartotta a kezét. – Talán nem értesz egyet? – kérdezte, miközben én még mindig igyekeztem levakarni az ujjait a gépről, de persze ő volt az erősebb. Aztán váratlanul elkapta a kezét. – Hát jó. Akkor egyedül megyek.

És meg is indult az ajtó felé, menetközben felkapva az egyik székre letett piknikkosarat. Utána néztem. Most komolyan inkább itt maradok egyedül blogokat olvasgatni, amikor ezzel a szemtelenül jóképű sráccal is romantikázhatnék? Szerencsére idejében észbe kaptam, és utána rohantam.

A hely, amelyet JJ meg akart mutatni, tényleg fantasztikus volt. A sziget egyetlen hegyének, Athar Monadhnak az meredek oldalában egy kis teraszszerűség, amely csodálatos kilátópont és egyben piknikezésre tökéletesen alkalmas helyszín volt. JJ pedig mindenre gondolt. Volt öreg kockás pokróc, hogy ne kelljen a füvön ülnünk, a kosárban meg mindenféle nass, amelyeket nyilván a boltból szedett össze. Még két sört is hozott.

A pompás kilátás, amelyben el lehetett merülni, a tény, hogy emiatt nem kellett JJ szemébe néznem, no meg a sör hamarosan oldott a gátlásaimon, és könnyedén elbeszélgettem vele. Mindenről, de tényleg. A kedvenc zenéinkről, kajáinkról, hobbijainkról, filmjeinkről, és szinte ijesztően hasonlított az ízlésünk. Egy idő után már vicces volt, hogy JJ csaknem minden kijelentésemre úgy reagált, hogy „Tényleg? Nekem is az a kedvencem!” Vagy az Isten is egymásnak teremtett minket, vagy be akart nálam vágódni, ezért mondta folyton, hogy „én is”. Akárhogy is, egyik eshetőség sem hangzott rosszul.

-          Látod innen Turner Islandet? – mutatott a távolba JJ, miután épp megállapítottuk, hogy mindketten a fehér csokit imádjuk a legjobban. Ami fura volt, mert én még olyan fiúval nem találkoztam, akinek ez lett volna a kedvence…

-          Aha, az a zöldes folt ott – feleltem.

-          Nelly épp ott van Dannyvel – vigyorgott JJ.

-          Tessék? Hogyhogy? Egy pillanat… te honnan tudsz Dannyről? – vontam fel a szemöldököm.

-          Mit mondhatnék? Ez egy kis sziget – tárta szét a karját csibészes mosollyal. – Mindenkinek feltűnik, ha a semmiből felbukkan egy jólfésült fickó, és álló nap csak Nellyt bámulja a kocsmában.

-          Ennyi?

-          És amikor ma reggel Nelly beugrott a boltba bevásárolni, rákérdeztem, ki az udvarlója...

-          És neked esett.

-          Igen – nevetett JJ. – De amint lenyugodott, mesélt Dannyről. És elmondta, hogy akkor is épp ott volt a pubban, eljött, hogy meghívja Nellyt ebédelni Turner Islandre. A srác szerint ott nyugodtabbak a körülmények. Nyilván neki is feltűnt, mennyire megnézik itt őt az emberek.

Elmosolyodtam. Ismerős volt az érzés. És ahogy JJ is mondta, Pire egy kis sziget.

-          Szóval Nelly elfogadta a meghívást? – faggatóztam. Nagyon örültem neki. És annak is, hogy milyen élvezettel fogok majd kiszedni belőle minden részletet, ha visszatér.

-          Hát nem igazán tudta, mit tegyen. De aztán azt tanácsoltam neki, hogy nem veszíthet semmit, és ha nemet mond, állandóan azon fog rágódni, hogy mi lett volna, ha elmegy Dannyvel, szóval adjon egy esélyt szegény srácnak, ha már idáig eljött utána, és ilyen kitartó.

-          Bravó – paskoltam meg JJ vállát, mire felnevetett. – Szóval azok ketten most ott randiznak éppen – mutattam Turner Island felé.

-          Hát, mindenesetre együtt mentek el a komppal. Ők ott, mi meg itt.

Egyből rámeredtem. Mit akart ezzel mondani? Hogy Nelly és Danny Turner Islanden randevúzik, mi meg itt, Pire-on? Akkor ez egy randi? Hivatalosan? Mondjuk, a piknik elég romantikus és randiszerű, de… ez nem lett így kimondva.

Persze JJ arcáról semmit sem tudtam leolvasni, ő csak meredt a távolba, a tekintete a messzi horizontot pásztázta. Úgy tűnt, ő tökéletesen elvan az egyébként kétségtelenül lenyűgöző panorámával és a csenddel, de én nem bírtam megmaradni a fejemben zúgó gondolat- és kérdésáradattól. És mivel nem mertem és nem is akartam nekiszegezni a kérdéseimet a kettőnk viszonyát tisztázandó (ha egyáltalán van olyan, hogy kettőnk viszonya), inkább más témát kerestem. Olyat, ami amúgy is régóta érdekelt.

-          Szóval JJ. Mit takar a rövidítés? Mert gondolom, rövidítés – mondtam.

JJ, aki a könyökére támaszkodva feküdt mellettem, a nálam már védjegyének számító betyáros vigyorával nézett fel rám. Istenem, mekkora erőfeszítésembe került, hogy ne hajoljak le hozzá megcsókolni!

-          Valóban rövidítés. De hogy mit takar, az családi titok.

-          Jól van, akkor én sem árulom el neked a második nevem – jelentettem ki durcásan és most én fordítottam a kilátás felé a tekintetem.

-          Neked nincs is második neved – vágta rá JJ.

-          Honnan tudod? – néztem vissza rá gyanakodva.

-          Hát, a Mirabelle Ebert-Holden extra hosszú, szóval kétlem, hogy a szüleid megtoldották volna még valamivel – felelte.

-          Na jó, de én akkor is kíváncsi vagyok a te nevedre – kötöttem az ebet a karóhoz.

JJ visszafordult a tenger felé és nem válaszolt. Olyan sok idő telt el, hogy már teljesen lemondtam róla, hogy magyarázatot kapok, és azon gondolkodtam, a rossz témaválasztással sikerült megölnöm a hangulatot. Szép munka, Belle, ennyi idő után találkozol egy sráccal, akivel valószínűleg tetszetek egymásnak, és te mit csinálsz? Kihallgatássá avanzsálod a randiszerű találkátokat.

-          Joseph James – törte meg a csendet hirtelen JJ. – A nevem a Joseph James rövidítése. A családunkban apai ágon minden fiú megkapja második névnek a Jamest. Apám is, a bátyám is. A tesóm a Kyle nevet kapta az apai nagyapám után, tudod, ősi skót név. Szóval az ő teljes neve Kyle James Thompson. Nekem pedig szintén a családi hagyományok szerint, második fiúként az anyai nagyapám nevét kellett kapnom, ami Joseph. A szüleimet nem igazán zavarta, hogy a Joseph James kicsit sok. Szerencsére anyám elég sok amerikai filmet nézett, amikor még kissrác voltam, és megtetszettek neki ezek a rövidítésszerű nevek, és kitalálta nekem a JJ-t. És mivel ezzel egy csapásra menő lettem az oviban, a név maradt.

-          Értem. Szerintem kedves történet, nem kell eltitkolnod – mondtam.

-          Pedig nem nagyon reklámozom – vonta meg a vállát JJ. – Főleg lányok előtt nem. A JJ tényleg vagányabb, mint a Joseph vagy a James. Vagy a kettő együtt.

Hű. Nekem mégis elmondta. És csak egy kicsit kellett unszolnom hozzá. Pedig lányoknak nem mesél erről. Megint csak hű. Talán ez a piknik a hegyoldalban tényleg randiszerű volt. Szerű nélkül.