27. fejezet

Tudom, rengeteget vártatok, de nagyon bízom benne, hogy ha elolvassátok ezt a fejezetet, úgy érzitek, megérte :)

But if I fall for you, I'll never recover
If I fall for you, I'll never be the same

Love Somebody by Maroon 5

 

Nem semmi nap volt! A reggeli JJ-vel, aztán az a komoly beszélgetés Nickkel… Volt min rágódnom egész nap, az egyszer biztos. És ahogy esteledett, folyton azon kaptam magam, hogy ki-kinézek az ablakon a kapu felé, mikor nyikordul már meg jelezve JJ érkezését. Valósággal rettegtem attól, hogy mégsem jön. Ami persze azt jelentette volna, hogy rendeződött a viszonya a családjával, szóval egyből utáltam magam, amiért nem ennek a verziónak drukkolok, ahogyan az egy rendes baráthoz illik.

                Aztán meg azon rettegtem, hogy mi van, ha megérkezik? Mi fog történni? Pontosabban mi van, ha történik valami végre? És mi van, ha nem?

                Szerencsére mielőtt az őrületbe kergethettem volna saját magamat, valóban megcsikordult a kapu, és megérkezett JJ. Elég gondterheltnek tűnt, amíg a kaputól az ajtóig baktatott, de egyből felvidult az arca, amikor meglátott. Hirtelen a torkomban dobogott a szívem. Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna, felemelte a kezében cipelt szatyrokat, és kijelentette, hogy akkor nekiáll megfőzni azt a bizonyos vacsorát, amelyre még reggel ígéretet tett. Ahogy követtem a konyhába, arra gondoltam, hogy nem tud olyat főzni, amire gusztusom lenne, annyira remegtem az idegtől.

                Tévedtem. Amikor vagy másfél órával később az asztalra tette a sült csirkét a zöldségekkel, egyből összefutott a nyál a számban. Addig fel sem tűnt, valójában mennyire éhes vagyok. Ráadásul JJ megadta a módját: az asztalra került egy csokor virág a kertből és gyertya is égett. Nagyon romantikus volt, pont ahogy elképzeltem reggel!

-          Hűha, ez aztán nagyon jól néz ki! – mondtam, majd amint belekóstoltam, hozzátettem: - És isteni finom!

-          Köszönöm – mosolygott szerényen JJ.

-          Hol tanultál meg így főzni?

-          Itt-ott – felelte rejtélyesen, és töltött a borból.

Eszembe jutott, mennyire keveset tudok valójában JJ-ről. Bár valószínűleg így is többet, mint a legtöbben a szigeten, pedig én csak pár hónapja vagyok itt. A többiekkel ellentétben én tudtam, hogy JJ-ből nem lett fogorvos, ahogy a szülei szerették volna, de nem tudtam, hogy akkor mégis milyen állását veszítette el nemrég, ami miatt ide kellett jönnie. És hogy mi az a nagy lehetőség, amely kilátásban van és amelyet néha megemlít. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy tényleg volt-e egy barátnő, aki miatt eddig mindig az utolsó pillanatban visszakozott, ha egy kicsit közelebb kerülhettünk volna egymáshoz, vagy ez csak az én fantáziám szüleménye volt. Mindenesetre egyik témára sem mertem rákérdezni, nem akartam ugyanis megtörni a varázst.

Merthogy ilyen azért még nem volt. A piknik sem volt semmi, de ez a gyertyafényes vacsora… nagyon reméltem, hogy nem csak arról volt szó, hogy JJ meg akarta hálálni, amiért befogadtam, amíg a bátyja Pire-on. Ami ugye egy másik kerülendő téma volt…

JJ evés közben a házról kérdezgetett, hogy még mit akarok megcsinálni, és mikor tekintem végre befejezettnek a munkát. A nyelvem hegyén volt, hogy beszámolok neki Nick aznapi látogatásáról és ajánlatáról, de úgy éreztem, először nekem kell átgondolni a dolgot, mielőtt bárkinek mesélnék róla. Így viszont attól féltem, hogy hamarosan kifogyunk a témából, és kínos hallgatásba fullad a vacsora.

Szerencsére azonban ez nem történt meg, és aztán amikor letettük a kést és a villát, én azonnal felpattantam:

-          Van egy meglepetésem számodra. – Azzal már ki is mentem a konyhából, fel a lépcsőn.

-          Micsoda? – hallottam mögöttem JJ hangját, és kihallottam belőle a nevetést is.

Egy pillanattal később megálltam a vendégszoba küszöbén. Odabenn a frissen vetett ágy, a résnyire nyitott ablak előtt lengedező függöny, az asztalon a friss virág igazán hívogató volt. Talán szerénytelenségnek hangzik, de magam is szívesen beköltöztem volna a szobába.

-          Szép szoba. Most lettél kész vele? – vonta fel a szemöldökét mellettem JJ.

-          Ez a te szobád. Nem szeretném, ha megint azon a kényelmetlen kanapén kellene aludnod.

-          Az a kanapé nem is kényelmetlen – vigyorgott JJ, és mindketten tudtuk, hogy ez igaz volt. Az ősöreg, jókora szófa valóban puha és kényelmes volt. De azt is tudtuk mindketten, hogy nem ez volt a lényeg.

JJ belépett a szobába, és lassan körbesétált, alaposan szemügyre véve minden részletet, a falon lógó képektől kezdve az élre hajtott és az ágy végébe tett törülközőkig mindent. Sőt még a virágcsokorba is beleszippantott. Aztán egyszer csak visszafordult hozzám, amint még mindig várakozva figyeltem őt a küszöbről.

-          Belle, ezt igazán nem kellett volna.

-          Miért? Ezt a helyiséget eredetileg is vendégszobának szántam, szóval azt hiszem, helyes, ha itt alszol. Hiszen a vendégem vagy – magyaráztam és az ágy mellé léptem.

JJ egy hosszú pillanatra lehunyta a szemét, majd amikor kinyitotta úgy nézett rám, hogy a tekintetéből semmit sem tudtam kiolvasni.

-          Te túl jó vagy, Belle – mondta végül halkan.

-          Ugyan már, hisz’ mondtam, ez a vendégszoba. Erre találták ki – vontam meg a vállam.

-          Nem, te túl jó vagy hozzám, túl jó vagy nekem, Belle – ismételte meg JJ komolyan.

Összezavarodtam. Mit akart ez jelenteni, mire célzott? Megint az jutott eszembe róla, hogy alighanem több dolog van, amit nem tudok róla, mint amennyit tudok. Azok az apróságok, a kedvenc film, zene, könyv, amikről még régebben beszéltünk, valójában semmit sem jelentenek. Hiszen JJ-nek szinte mindenben ugyanaz a kedvence, mint nekem. És ha korábban azt gondoltam, csak azért mondta mindenre ugyanazt, mint én, mert imponálni akart nekem, akkor ez nagyon hízelgő volt, de ettől még nem ismertem őt jobban.

Ekkor JJ odalépett hozzám, és megfogta a kezem.

-          Te nem ismersz engem, Belle – mondta az összekulcsolt kezünket nézve.

Megdöbbentem. Talán tud olvasni a gondolataimban?

JJ folytatta:

-          Én nem vagyok jó ember, Belle.

-          Ugyan már – vágtam rá, és szabad kezemmel az álla alá nyúltam, kényszerítve, hogy rám nézzen. Visszahőköltem a tekintetéből áradó szomorúságtól. Mi történt az elmúlt két percben? Hogy jutottunk el a romantikus vacsorától idáig? Egyáltalán mi ez? Miért mond nekem ilyeneket?

-          El sem tudod képzelni, mennyi mindent bánok, Belle. Mennyi mindent tettem, amit nem kellett volna – közölte, immár a szemembe nézve. Tudtam, hogy őszinte, de azt nem tudtam, mire gondolt, és miért mondta mindezt.

-          Az a múlt – mondtam, mert azt éreztem, hogy JJ-nek vigasztalásra van szüksége, nem pedig arra, hogy rákérdezzek, mégis mit bán, mégis mit tett, ami olyan rossz lehetett. Bár az oldalamat majd kifúrta a kíváncsiság, úgy éreztem, ez nem alkalmas idő elkezdeni faggatózni. Bíztam benne, hogy idővel úgyis mindent megtudok. Mert JJ maga mond el nekem mindent, amit tudnom kell róla.

-          Most még meggondolhatod magad, Belle – folytatta JJ, mintha meg sem hallotta volna a megjegyzésemet. – Talán az lenne a legjobb, ha most elmennék.

-          Tessék? – kiáltottam. A gondolat, hogy JJ elmegy, megrémített.

-          Innen még vissza lehet fordulni – suttogta.

-          De én nem akarok visszafordulni – súgtam vissza, és az ajkát néztem, amely még sosem volt ennyire közel hozzám.

JJ tekintete is lejjebb siklott a szememről, majd lassan közeledni kezdett felém. Az utolsó pillanatban azonban megállt.

-          Biztos vagy benne? – kérdezte alig hallhatón.

-          Teljesen – feleltem, és innen már tényleg nem volt visszaút. Lehunytam a szemem, és az ajkaink végre összeértek.