29. fejezet

Itt is a következő rész! Jó szórakozást!

And what is love
If you're still searching for something?
And what is love
If it's building up to nothing?

Higher by Sigma feat. Labrinth

 

Miután befejeztem a sminkemet, leellenőriztem a megjelenésemet a tükörben. Én is farmert választottam a vacsorához, akárcsak Nelly, egyszerűen mert nem volt más. Manhattanben, ha a barátaimmal mulatni készültünk, biztosan egy rövid és feszes ruhában vetettem volna bele magam az éjszakába. De ez Pire volt, és nem számítottam féktelen mulatozásra. Meg aztán bepasizni sem akartam. Szóval a virágos top, a visszafogott smink és a laza konty nyerő lesz estére.

                JJ a saját szobájában készülődött, ami furán sokáig tartott neki, ahhoz képest, hogy a) ő mégiscsak egy srác b) tudtommal farmert és inget akart felvenni. Kiléptem a szobámból, hogy megnézzem, hogy áll. Az ajtajához közeledve hallottam, hogy telefonál. Csak annyit tudtam kivenni, hogy néha igent, néha meg nemet mondott. Aztán – talán meghallotta, hogy közeledem – gyorsan letette.

-          Majd visszahívlak – ígérte valakinek.

-          Minden rendben? – kérdeztem a szobájához érve.

JJ az ablaknál állt nekem háttal, kezében a mobiltelefon. Megfordult és rám mosolygott.

-          Persze. Csak ez a munka, amit már említettem neked.

-          Hát, valójában csak annyit mondtál, hogy van egy lehetőség, de nem egyszerű – emlékeztetettem.

-          Ez így is van – mondta és felém sétált. – Még mindig nem egyszerű.

-          Elvállalod?

-          Még nem tudom – vonta meg a vállát.

JJ-vel sosem beszéltünk a jövőről. Hogy mi lesz, ha én a nyár végén hazamegyek Manhattanbe. Ő hova megy? Meddig marad Pire-on? És egyáltalán… mi lesz velünk? Sosem mertem szóba hozni a témát, féltem, hogy JJ nem tartja olyan komolynak azt, ami köztünk van, hogy időszerű legyen beszélni a közös jövőnkről. Talán nincs is nekünk olyan.

-          Csodaszép vagy – jelentette ki és átölelte a derekam.

-          Te sem nézel ki rosszul – állapítottam meg. És valóban nagyon jól festett az ingben, amelyet otthonról hozott magával és itt vasalt ki nálam az imént. Sosem láttam még férfit vasalni. Nem volt rossz látvány, pláne, hogy JJ egy szál farmerban végezte a műveletet.

Kéz a kézben sétáltunk át Katie házához. Kimondatlan egyezség volt közöttünk, hogy nem csinálunk titkot abból, hogy együtt vagyunk. Valószínűleg nem is tehettük volna, hiszen egyrészt Pire pici sziget volt, ahol vélhetően már rég híre ment, hogy JJ hol alszik mostanság, másrészt pedig ha Nelly tudta… már nem volt mit titkolni.

És tényleg. Senki sem lepődött meg azon, hogy együtt érkeztünk, sőt Nick, amikor üdvözlésképp átölelt, a fülembe súgta:

-          Örülök neked, te lány.

-          Köszönöm – rebegtem.

Féltem, hogy rákérdez, mit döntöttem a múltkori ajánlatáról, mert az elmúlt napokban nem igazán volt energiám ezzel foglalkozni. Éppen ezért némileg el is keserített, hogy a magánéletem milyen könnyedén háttérbe szorította a munkával kapcsolatos terveimet. Ez nem vetett valami jó fényt az esetleges vállalkozói karrieremre. De szerencsére Nick egyáltalán nem hozakodott elő a témával.

Attól is féltem, hogy JJ hogyan illeszkedik be a társaságba. Mindenkit ismert már, de még nem vett részt egy közös vacsorán, kávézáson, grillezésen sem. Pár mondatot váltani a boltban valakivel egész más, mint órákon keresztül társalogni. De nem volt miért aggódnom. Míg mi lányok segítettünk előkészíteni a vacsorát Katie-nek, a fiúk elvonultak a sörükkel a nappaliba, ahonnan hamarosan rengeteg nevetést lehetett kihallani.

Az este legszomorúbb pillanata aztán a vacsora vége felé érkezett el, amikor Katie felemelte a poharát, hogy a díszvendégek egészségére igyunk.

-          Annyira sajnálom, hogy elmentek – tette hozzá elszontyolodva, miután mind belekortyoltunk az italunkba. – Hamarosan vége a nyárnak, és megint kiürül a sziget.

Na, igen. A nyár végeztével ugye Nelly és Danny is elhagyja Pire-t. Hallottam már, hogy pár nap múlva pedig Katie párja, George is felkerekedik, hogy a távoli Ausztráliába menjen dolgozni egy filmforgatásra.

-          Ha George és Dennis úgyis Ausztráliában forgat, Flora nem jön addig ide? – kérdezte Joley.

Tévedhetetlen információforrásomnak, Nellynek köszönhetően tudtam, hogy pár éve Dennis Lleyton, a filmsztár itt dolgozott a szigeten, és itt ismerkedett meg a kedvesével, aki történetesen Katie legjobb barátnője. Akkoriban jött össze Katie és George is.

-          Nem, Flora elkíséri Dennist a forgatásra – rázta meg a fejét Katie. – Dennis rábeszélte, hogy menjen vele, utána pedig együtt bejárják az országot.

-          Akkor csak te és JJ maradtok a szigeten – állapította meg Nelly, jelentőségteljes pillantást vetve a mellettem ülő JJ-re, nyilván azt várva, hogy erősítse meg vagy cáfolja az iménti kijelentést.

JJ egy jó darabig nem szólt semmit, aztán talán rájött, hogy a vele szemben helyet foglaló lány addig nyársalja a tekintetével, amíg nem mond végre valamit.

-          Még nem tudom, én meddig maradok Pire-on – közölte végül.

-          Remélem, nem sokáig, haver – vetette közbe George. – Nem hiszem, hogy a legjobb, ami veled történhet, ha itt maradsz dolgozni a családi vállalkozásban.

Rendkívül diplomatikusan ugyan, de George mindannyiunk véleményét fogalmazta meg, mert mindenki bólogatni kezdett az asztal körül.

-          Ennyire nyilvánvaló? – vigyorodott el JJ, mire a mellette ülő Nick megveregette a vállát, és odasúgta neki:

-          Lépj le innen, de mielőbb, cimbora.

-          Igyekszem – ígérte JJ nevetve.

Nelly nagy szemeket meresztve rá kétségkívül további magyarázatra várt, de ezúttal nem kapott. Úgyhogy tovább repítette a tekintetét rám, de én csak megvontam a vállam, ahogy ismét belekortyoltam az italomba. Hiszen én sem tudtam semmit JJ terveiről, és ettől nem voltam éppen boldog. Csak annyit tehettem, hogy reménykedtem, JJ egyszer majd csak beavat.

Már Twitteren is

Indítottam egy Twitter-oldalt azoknak a történeteknek, amelyeket írok. Ott (is) lesznek friss infók, kérdezhettek is nyugodtan :)
Keressetek @FreyaBooks néven és kövessetek ott is! :)
És ne feledjétek: ha tetszik, amit itt olvastok, ajánljátok ismerőseiteknek! Köszönöm :)

28. fejezet

Jó szórakozást! :)

We're like rivers in the night
I go left and you go right
We'll find on the other side who we are, who we are
Rivers by Thomas Jack feat. Nico & Vinz

A következő napokban kialakult egy újfajta rutin a házban. JJ-vel lakótársak lettünk, ami nekem már azért is furcsa volt, mert még sosem volt lakótársam. Eddig csak az anyámmal éltem, és a manhattani penthouse kellően nagy volt ahhoz, hogy ha akartuk, egyáltalán nem zavartuk egymás köreit. Néha napokig nem is láttuk egymást.

                Most viszont valaki mással laktam együtt, akivel osztoznom kellett a fürdőszobán, és ez merőben új élmény volt, hiszen odahaza mindig is saját fürdőm volt. A polcra felkerült egy új fogkefe, a fogason már nem csak az én törülközőm lógott.

                És az egészben a fura az volt, hogy egyáltalán nem volt fura. Nyilvánvalóan nem utolsósorban azért, mert nem akárkiről, hanem JJ-ről volt szó, és azért az egyáltalán nem rossz, hogy amikor reggel indulsz a fürdőszobába, egy eszméletlenül vonzó, dögös srác lép ki onnan előtted frissen, vizes hajjal és még meg is csókol. A jóhoz pedig ugyebár igazán könnyű hozzászokni.

                És azért az sem elviselhetetlen, hogy mire leérsz a fürdőből a konyhába, már kész a frissen lefőtt kávé és a terített asztal. Merthogy nekem ez járt minden egyes reggel. Hogy arról már ne is beszéljek, hogy JJ gyakrabban főzött vacsorát, mint én. Ami alatt azt értem, hogy szinte minden este. És ezzel mindketten jobban jártunk, mint az én főztömmel, az egyszer biztos. Ráadásul minden este olyan volt, mint egy randi, sok beszélgetéssel és/vagy közös filmnézéssel, zenehallgatással, valamint csodálatos összebújással. A kedvencem az volt, amikor a ház előtt ücsörögtünk órákig, a kellemesen enyhe estét élvezve, egymás karjaiban bámulva a csillagokat és alig megszólalva. Ez volt a kedvenc helyem: a ház előtti padon, JJ karjaiban. Sosem éreztem magam ilyen biztonságban, sosem éreztem magam ennyire… otthon.

                Szóval nagyon könnyen ment az együttélés, csak az előnyeit láttam. Épp ezt ecseteltem Nellynek, aki egy délután munka után feljött hozzám egy kávéra. És persze egy pillanatra sem bírta letörölni az önelégült vigyort a képéről, ahogy azt sem tudta megállni, hogy ne azzal kezdje minden megszólalását, hogy ugye én megmondtam.

-          Igen, te megmondtad – mosolyogtam rá. – Sosem tagadtam, hogy tetszik nekem JJ. Csak nem tartottam túl valószínűnek, hogy lesz ebből valami.

-          Én viszont igen, és igazam lett – húzta ki magát Nelly. – Annyira örülök nektek! Most csupa boldog pár van a szigeten, Katie és George, Joley és Nick, én és Danny, és most már te és JJ is. Egyszerűen tökéletes! – tapsikolt örömében.

-          Szóval veled és Dannyvel minden rendben? – kérdeztem, megragadva az alkalmat, hogy másra terelhetem a témát. Nem mondom, imádtam JJ-ről és az én fene nagy boldogságomról áradozni, de ezt tettem már több mint egy órája, és erre az időre kicsit sok én megmondtam jutott.

Kiderült, hogy Nelly és Danny az elmúlt napokban, amíg én vidáman turbékoltam JJ-vel, rengeteg mindent megbeszélt. Már eldöntött tény volt, hogy ősszel, amikor mindketten folytatják a tanulmányaikat, összeköltöznek Oxfordban. Bár Danny – tőle meglehetősen szokatlan módon – kerek perec kijelentette, hogy nem érdekli, mit szólnak ehhez a szülei, néhány napot eltöltenek a család vidéki birtokán – azaz kastélyában –, hogy mindenki mindenkit alaposan megismerhessen. Biztos voltam benne, hogy Nelly akármelyik sznob kékvérűt azonnal le tudja venni a lábáról, ha akarja, így nem aggódtam. Csak magamban jegyeztem meg azt is, hogy időközben nemcsak Nelly hajszíne váltott szolidabbra: eltűntek a piercingek, diszkrétebb lett a sminkje és konvencionálisabb az öltözködése. Azért még messze volt Danny élre vasalt nadrágos és kasmírpulóveres stílusától, de sokat finomodott a megjelenése, és bár a vadócabb külső remekül passzolt a személyiségéhez, ez a visszafogottabb stílus is tökéletesen állt neki.

-          Hihetetlen, hogy ti JJ-vel már meg is előztetek minket! – nevetett Nelly a kávésbögréje felett.

-          Mire gondolsz? – vontam fel a szemöldököm.

-          Hát ti már össze is költöztetek!

-          A mi helyzetünk más. A vendégszoba baráti szívesség volt JJ-nek. És megkérhetnélek, hogy kezeld diszkréten ez az egészet?

-          És még mindig a vendégszobában alszik? – érdeklődött egyszerre Nelly nyilván mindennemű köntörfalazást feleslegesnek tartva.

-          Igen – vágtam rá, de persze Nelly nem hagyta annyiban.

-          És ezt te bánod?

Nem feleltem, hanem felkeltem az asztaltól, hogy a pulton felejtett kávéskancsót az asztalhoz hozzam, utántölteni a bögréinket. Nelly a hallgatásomból levonta a maga konzekvenciáját.

-          Szóval igen – vigyorgott.

-          Fogalmazzunk úgy, hogy nem én vagyok az akadálya annak, hogy továbblépjünk – feleltem, amint visszaültem a székemre.

-          Akkor miért nem kezdeményeztél? Szerintem épp eleget vártál már, és ez a 21. század, az ég szerelmére!

-          Őszintén? – vontam fel a szemöldököm, mire Nelly bólintott. – Mert nem tudom, hányadán állok JJ-vel. Pontosabban képtelen vagyok kiismerni. Emlékszel, hogy amikor megérkeztem, sokáig milyen rideg volt velem?

-          Mert épp elveszítette a munkáját Londonban, és haza kellett költöznie a szüleihez, akikkel nem igazán jön ki. Ezt már tudjuk – emlékeztetett Nelly.

-          Igen, és utána tényleg nagyon kedves is lett velem, még bocsánatot is kért a korábbi viselkedéséért. De utána is olyan… nem is tudom, hogy mondjam. Az az érzésem, hogy ha egyet előrelépünk, utána rögtön kettőt hátra. Nem akarok elégedetlennek tűnni, mert már most is fantasztikus minden, lényegében itt lakik – mosolyogtam. – És irtózatosan kedves velem, állandóan kényeztet.

-          Na, látod! Valószínűleg csak időre van szüksége – biztatott a barátnőm.

-          Talán – mondtam elgondolkodva. – Csak sosem gondoltam volna, olyan magabiztos srácnak tűnik, nem olyannak, aki ezer évig hezitál, mielőtt rámozdul egy lányra.

-          Nem is tudom – tűnődött Nelly. - Most, hogy jobban belegondolok, bár JJ mindig is vicces, helyes, vagány fiú volt, és nem panaszkodhatott a rajongók hiányára, túl sok lánnyal nem láttam. Itt a szigeten mindenesetre nem igazán. Ellenben a bátyja, Kyle… na, ő aztán szerintem életében nem volt még szingli. A lényeg viszont, hogy te és JJ! Á, végre! – ujjongott megint Nelly.

-          Bizony ám, végre! – társultam be a boldogságába, ám a következő pillanatban az arcomra fagyott a mosoly. A konyhaajtóban ugyanis JJ állt, a tekintete megint elég nehezen értelmezhető volt.

De aztán belépett a helyiségbe, és miközben lepakolta a cuccait a pultra, vidáman köszöntötte Nellyt. Ő pedig azonnal felpattant az asztaltól és a nyakába ugrott.

-          Most hallom a szuper híreket, hogy végre megjött az eszed, és észrevetted, micsoda szuper csaj érkezett a szigetünkre!

Ennyit a diszkrécióról. Bocsánatkérő tekintetet vetettem JJ-re, aki azonban amint sikerült lefejtenie magáról Nelly karjait, hozzám lépett és egy csókkal üdvözölt.

-          Igen, végre megjött az eszem – mosolygott, és azonnal elszállt minden korábbi aggodalmam, hogy vajon mennyit hallott a beszélgetésünkből Nellyvel, és milyen következtetetéseket vont le belőle.

-          Nos, álompár, most, hogy mindketten itt vagytok, elárulhatom jövetelem valódi célját – jelentette ki ünnepélyesen Nelly.

-          Vagyis nem azért jöttél, hogy kifaggasd Belle-t a magánéletéről? – kérdezte JJ, miközben nekilátott kipakolni a szatyrokat, amelyeket hozott.

Követtem a szememmel, ahogy le-föl cikázott a konyhámban a hűtőszekrény, a kamra és a különböző polcok között, hogy elrámolja a boltból hozott finomságokat. Nagyon szexinek találtam, hogy ilyen otthonosan mozog a konyhámban, és magamban azt kívántam, bár távozna már Nelly. A JJ által időnként rám vetett pillantásokból úgy tűnt, ő is nagyon ezt szeretné. Nelly azonban természetesen nem vette észre magát.

-          Nos, az, hogy jó barátnő módjára szívemen viselem Belle hogylétét, csak az egyik oka volt a látogatásomnak – vallotta be Nelly teátrálisan, mire JJ-vel összenéztünk és egymásra vigyorogtunk. – A másik oka az, hogy Nick és Joley hamarosan elmegy Pire-ről, egész pontosan holnapután reggel. Ezért holnap este Katie hivatalos búcsúvacsorát rendez nekik, amelyre ezúton tolmácsolom a meghívását.

-          Ez a meghívás annyira hivatalosan hangzik, hogy attól tartok, szmokingban kell mennem – mondta JJ és magának is töltött kávét.

-          Ha akarod – vonta meg a vállát Nelly. – Én mindenestre farmerban megyek.

-          Kik lesznek ott? – kérdeztem.

-          A párok – kacarászott Nelly. – Na, galambocskáim, nekem most már mennem kell, Danny vár.

Egy perccel később már a kapun is túl járt. De szinte még be sem csukódott mögötte a bejárati ajtó, amikor JJ megragadta a székem szélét, és azzal együtt egészen közel húzott magához. Elnevettem magam. Átölelt és a homlokát az enyémhez érintette.

-          Na, végre magunk vagyunk. Ezt már szeretem – súgta.

27. fejezet

Tudom, rengeteget vártatok, de nagyon bízom benne, hogy ha elolvassátok ezt a fejezetet, úgy érzitek, megérte :)

But if I fall for you, I'll never recover
If I fall for you, I'll never be the same

Love Somebody by Maroon 5

 

Nem semmi nap volt! A reggeli JJ-vel, aztán az a komoly beszélgetés Nickkel… Volt min rágódnom egész nap, az egyszer biztos. És ahogy esteledett, folyton azon kaptam magam, hogy ki-kinézek az ablakon a kapu felé, mikor nyikordul már meg jelezve JJ érkezését. Valósággal rettegtem attól, hogy mégsem jön. Ami persze azt jelentette volna, hogy rendeződött a viszonya a családjával, szóval egyből utáltam magam, amiért nem ennek a verziónak drukkolok, ahogyan az egy rendes baráthoz illik.

                Aztán meg azon rettegtem, hogy mi van, ha megérkezik? Mi fog történni? Pontosabban mi van, ha történik valami végre? És mi van, ha nem?

                Szerencsére mielőtt az őrületbe kergethettem volna saját magamat, valóban megcsikordult a kapu, és megérkezett JJ. Elég gondterheltnek tűnt, amíg a kaputól az ajtóig baktatott, de egyből felvidult az arca, amikor meglátott. Hirtelen a torkomban dobogott a szívem. Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna, felemelte a kezében cipelt szatyrokat, és kijelentette, hogy akkor nekiáll megfőzni azt a bizonyos vacsorát, amelyre még reggel ígéretet tett. Ahogy követtem a konyhába, arra gondoltam, hogy nem tud olyat főzni, amire gusztusom lenne, annyira remegtem az idegtől.

                Tévedtem. Amikor vagy másfél órával később az asztalra tette a sült csirkét a zöldségekkel, egyből összefutott a nyál a számban. Addig fel sem tűnt, valójában mennyire éhes vagyok. Ráadásul JJ megadta a módját: az asztalra került egy csokor virág a kertből és gyertya is égett. Nagyon romantikus volt, pont ahogy elképzeltem reggel!

-          Hűha, ez aztán nagyon jól néz ki! – mondtam, majd amint belekóstoltam, hozzátettem: - És isteni finom!

-          Köszönöm – mosolygott szerényen JJ.

-          Hol tanultál meg így főzni?

-          Itt-ott – felelte rejtélyesen, és töltött a borból.

Eszembe jutott, mennyire keveset tudok valójában JJ-ről. Bár valószínűleg így is többet, mint a legtöbben a szigeten, pedig én csak pár hónapja vagyok itt. A többiekkel ellentétben én tudtam, hogy JJ-ből nem lett fogorvos, ahogy a szülei szerették volna, de nem tudtam, hogy akkor mégis milyen állását veszítette el nemrég, ami miatt ide kellett jönnie. És hogy mi az a nagy lehetőség, amely kilátásban van és amelyet néha megemlít. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy tényleg volt-e egy barátnő, aki miatt eddig mindig az utolsó pillanatban visszakozott, ha egy kicsit közelebb kerülhettünk volna egymáshoz, vagy ez csak az én fantáziám szüleménye volt. Mindenesetre egyik témára sem mertem rákérdezni, nem akartam ugyanis megtörni a varázst.

Merthogy ilyen azért még nem volt. A piknik sem volt semmi, de ez a gyertyafényes vacsora… nagyon reméltem, hogy nem csak arról volt szó, hogy JJ meg akarta hálálni, amiért befogadtam, amíg a bátyja Pire-on. Ami ugye egy másik kerülendő téma volt…

JJ evés közben a házról kérdezgetett, hogy még mit akarok megcsinálni, és mikor tekintem végre befejezettnek a munkát. A nyelvem hegyén volt, hogy beszámolok neki Nick aznapi látogatásáról és ajánlatáról, de úgy éreztem, először nekem kell átgondolni a dolgot, mielőtt bárkinek mesélnék róla. Így viszont attól féltem, hogy hamarosan kifogyunk a témából, és kínos hallgatásba fullad a vacsora.

Szerencsére azonban ez nem történt meg, és aztán amikor letettük a kést és a villát, én azonnal felpattantam:

-          Van egy meglepetésem számodra. – Azzal már ki is mentem a konyhából, fel a lépcsőn.

-          Micsoda? – hallottam mögöttem JJ hangját, és kihallottam belőle a nevetést is.

Egy pillanattal később megálltam a vendégszoba küszöbén. Odabenn a frissen vetett ágy, a résnyire nyitott ablak előtt lengedező függöny, az asztalon a friss virág igazán hívogató volt. Talán szerénytelenségnek hangzik, de magam is szívesen beköltöztem volna a szobába.

-          Szép szoba. Most lettél kész vele? – vonta fel a szemöldökét mellettem JJ.

-          Ez a te szobád. Nem szeretném, ha megint azon a kényelmetlen kanapén kellene aludnod.

-          Az a kanapé nem is kényelmetlen – vigyorgott JJ, és mindketten tudtuk, hogy ez igaz volt. Az ősöreg, jókora szófa valóban puha és kényelmes volt. De azt is tudtuk mindketten, hogy nem ez volt a lényeg.

JJ belépett a szobába, és lassan körbesétált, alaposan szemügyre véve minden részletet, a falon lógó képektől kezdve az élre hajtott és az ágy végébe tett törülközőkig mindent. Sőt még a virágcsokorba is beleszippantott. Aztán egyszer csak visszafordult hozzám, amint még mindig várakozva figyeltem őt a küszöbről.

-          Belle, ezt igazán nem kellett volna.

-          Miért? Ezt a helyiséget eredetileg is vendégszobának szántam, szóval azt hiszem, helyes, ha itt alszol. Hiszen a vendégem vagy – magyaráztam és az ágy mellé léptem.

JJ egy hosszú pillanatra lehunyta a szemét, majd amikor kinyitotta úgy nézett rám, hogy a tekintetéből semmit sem tudtam kiolvasni.

-          Te túl jó vagy, Belle – mondta végül halkan.

-          Ugyan már, hisz’ mondtam, ez a vendégszoba. Erre találták ki – vontam meg a vállam.

-          Nem, te túl jó vagy hozzám, túl jó vagy nekem, Belle – ismételte meg JJ komolyan.

Összezavarodtam. Mit akart ez jelenteni, mire célzott? Megint az jutott eszembe róla, hogy alighanem több dolog van, amit nem tudok róla, mint amennyit tudok. Azok az apróságok, a kedvenc film, zene, könyv, amikről még régebben beszéltünk, valójában semmit sem jelentenek. Hiszen JJ-nek szinte mindenben ugyanaz a kedvence, mint nekem. És ha korábban azt gondoltam, csak azért mondta mindenre ugyanazt, mint én, mert imponálni akart nekem, akkor ez nagyon hízelgő volt, de ettől még nem ismertem őt jobban.

Ekkor JJ odalépett hozzám, és megfogta a kezem.

-          Te nem ismersz engem, Belle – mondta az összekulcsolt kezünket nézve.

Megdöbbentem. Talán tud olvasni a gondolataimban?

JJ folytatta:

-          Én nem vagyok jó ember, Belle.

-          Ugyan már – vágtam rá, és szabad kezemmel az álla alá nyúltam, kényszerítve, hogy rám nézzen. Visszahőköltem a tekintetéből áradó szomorúságtól. Mi történt az elmúlt két percben? Hogy jutottunk el a romantikus vacsorától idáig? Egyáltalán mi ez? Miért mond nekem ilyeneket?

-          El sem tudod képzelni, mennyi mindent bánok, Belle. Mennyi mindent tettem, amit nem kellett volna – közölte, immár a szemembe nézve. Tudtam, hogy őszinte, de azt nem tudtam, mire gondolt, és miért mondta mindezt.

-          Az a múlt – mondtam, mert azt éreztem, hogy JJ-nek vigasztalásra van szüksége, nem pedig arra, hogy rákérdezzek, mégis mit bán, mégis mit tett, ami olyan rossz lehetett. Bár az oldalamat majd kifúrta a kíváncsiság, úgy éreztem, ez nem alkalmas idő elkezdeni faggatózni. Bíztam benne, hogy idővel úgyis mindent megtudok. Mert JJ maga mond el nekem mindent, amit tudnom kell róla.

-          Most még meggondolhatod magad, Belle – folytatta JJ, mintha meg sem hallotta volna a megjegyzésemet. – Talán az lenne a legjobb, ha most elmennék.

-          Tessék? – kiáltottam. A gondolat, hogy JJ elmegy, megrémített.

-          Innen még vissza lehet fordulni – suttogta.

-          De én nem akarok visszafordulni – súgtam vissza, és az ajkát néztem, amely még sosem volt ennyire közel hozzám.

JJ tekintete is lejjebb siklott a szememről, majd lassan közeledni kezdett felém. Az utolsó pillanatban azonban megállt.

-          Biztos vagy benne? – kérdezte alig hallhatón.

-          Teljesen – feleltem, és innen már tényleg nem volt visszaút. Lehunytam a szemem, és az ajkaink végre összeértek.

26. fejezet

When it all counts for something
And your pocket's full of nothing
Let's get high on believing
I can promise you
Yes, I am a dreamer too

Dreamer by Axwell Λ Ingrosso

-          Van egy ajánlatom számodra - jelentette ki Nick, és máris előre ment a nappaliba.

Igyekeztem megelőzni, mert attól tartottam, hogy a kanapén ott találja JJ éjszakázásának a nyomait, de szerencsére csalódnom kellett, a párna és a pokróc eltűnt, a szófa teljesen érintetlennek tűnt. Körbenéztem, és az egyik széken felfedeztem a gondosan összehajtogatott takarót, rajta a párnával.

-          Szóval a helyzet a következő – huppant le Nick a kanapéra, én pedig leültem egy fotelba vele szemben és kényszerítettem magam, hogy rá figyeljek, és ne JJ-n ábrándozzak. Nehéz volt. De Nick semmit nem vett észre és folytatta. – Nekem kezdenem kell valamit magammal, az életemmel, hogy az apám megnyugodjon, nem csak úgy élek bele a nagyvilágba. Pedig nem, rengeteget rajzolok, Joley tudja is, de az apámnak nem akarok beszámolni erről, amíg ki nem találom, mihez kezdek ezzel.

-          Mert amúgy sem volt oda azért, hogy rajzolsz? – vetettem közbe, bár inkább kijelentés volt ez, mintsem kérdés.

Nick bólintott.

-          Ő mindig is valami komolyabbat képzelt el nekem, és ez még most is így van, hogy kifejezetten jóban vagyunk. És mivel neked kellene egy befektető az induláshoz…

-          Egy mi? – vontam fel a szemöldököm.

-          Nem azon keseregtél a múltkor, hogy vennél egy házat New Yorkban, hogy felújítsd és referenciaként használd a vállalkozásodhoz?

-          De igen, szuper lehetőség lenne, csak nincs rá pénzem. Azaz nem férek hozzá, de a lényeg ugyanaz.

-          Viszont nekem van hozzáférhető pénzem. És szívesen lennék a csendes társad a cégedben, vagy hogy mondják ezt.

Nem kaptam levegőt. Már nem okozott gondot teljes mértékben odafigyelnem rá.

-          Te… csak úgy… vennél nekem… egy házat? – hebegtem.

-          Hát nem egészen csak úgy – magyarázta Nick. – Én adnám rá a pénzt, igen. És amikor eladod – mert tuti el fogják kapkodni –, a hasznon osztozunk.

-          De… miért? – nyögtem ki.

-          Mert ez kölcsönösen előnyös üzlet lenne mindkettőnknek – mondta Nick olyan hangsúllyal, mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lenne. – Neked lesz pénzed az induláshoz, felépítheted a cégedet, én pedig bizonyíthatom az apámnak, hogy komoly dolgokkal is foglalkozom. Befektető vagy társ, vagy valami ilyesmi leszek egy menő felújítós cégben! – húzta ki magát büszkén.

-          Álljunk csak meg egy pillanatra! Nincs semmilyen menő felújítós cég – ábrándítottam ki.

-          Még – kacsintott rám Nick.

-          Nézd, Nick, fantasztikus, hogy ennyire bízol bennem, de nem garantálhatom, hogy bejön a dolog. És – emeltem fel a kezem hirtelen, mert láttam, hogy félbe akart szakítani. – És nem hiszem, hogy az apukád komoly dolognak tartaná, hogy beszállsz egy totál kezdő és tapasztalatlan barátod projektjébe. Tuti lázálomnak nevezné, téged meg naivnak, amiért erre szórod a pénzed.

-          Először is az én pénzemről van szó. Ahogy az egyetemre sem tud visszaküldeni, legfeljebb a véleményét mondhatja meg, úgy ebbe sem nyúlhat bele, ez az én felelősségem. Másodszor pedig épp te mondtad, hogy az a baj, hogy senki sem látja, mit hoztál ki ebből a házból, ezért nem tudsz senkit megnyerni a tervednek. Nos, én látom és le vagyok nyűgözve – pillantott körbe a házon elismerőn.

-          Édes vagy, hogy így gondolod – mosolyogtam. – És megható, hogy segíteni akarsz, tényleg, de…

-          Nem segíteni akarok neked, Belle – rázta meg a fejét Nick, mire elcsodálkoztam. – Mint mondtam, ez a helyzet mindkettőnknek előnyös lenne. Itt pusztán üzletről van szó.

-          Aminek semmi köze a barátsághoz? – vigyorogtam.

-          Annyi köze kétségtelenül van, hogy a barátságunk miatt láttam meg ezt a házat. És te a barátságunk miatt beszéltél nekem a nehézségeidről. De nem emiatt fektetnék be a cégedbe. Tényleg úgy gondolom, hogy ezzel mindketten jól járunk. És ha szeretnéd, nem csak egyszeri dolog lenne.

-          Ezt meg hogy érted?

-          Hát maradhatnék társ vagy partner a cégben hosszú távra. Szigorúan csendes társ, nem szólnék bele, hogy milyen színű függönyt teszel fel meg ilyenek.

-          Értem – nevettem.

-          Viszont akkor mi hasznod lenne belőlem? Á, ezen még dolgoznom kell – törte a fejét látványosan. – Hiába, még sosem dolgoztam ki üzleti tervet – tárta szét a kezét.

-          Azt nem is neked kell, te butus, hanem nekem, aki meg akarlak győzni, hogy nálam fektesd be a pénzed – vigyorogtam, mire Nick a kezébe temette az arcát.

-          Apám erre azt mondaná, hogy látod, fiam, ezért kellene visszamenned a suliba.

Felkeltem és Nick mellé ültem a kanapéra. Megfogtam a kezét.

-          Nézd, Nick, te igazi barát vagy, hihetetlen, amit ajánlottál nekem. Ha nem is jön össze, ezt sosem fogom elfelejteni neked.

-          Már miért ne jönne össze? – fordult felém Nick. – Csak fel kell hívnom az ügyvédemet, hogy készítse elő a papírokat. Így mondják, igaz? Bár tudnám, hogy van-e ügyvédem… Apámnak biztosan van, de nem tudom, én is őt akarom-e megbízni.

Nagyon úgy tűnt, hogy bármennyire is a jó szándék vezérelte Nicket, még nem egészen gondolta át az ügyet.

-          Figyelj, szerintem adjunk egy kis időt magunknak – mondtam. – Amit mondtál, az óriási, Nick, és így, hogy egy barátom pénzéről lenne szó, rajtam még nagyobb a nyomás, mint korábban. Már nemcsak magamnak és az anyámnak kell bizonyítanom, hanem neked is.

-          Mintha a múltkor azt mondtad volna, hogy az egész világnak is akarsz bizonyítani. Azt hittem, abba én is beleszámítok – vetette közbe nevetve.

-          Tudod, hogy értem. Hatalmas segítség lenne, ha beszállnál, de nagyobb lenne a felelősségem is, legalábbis én így érezném. Szóval ezt át kell gondolnom.

-          Oké, csak ne tartson túl soká. Joley-val még három napig vagyunk itt, aztán visszamegyünk az Államokba, és jó lenne elindítani mielőbb a dolgot.

-          Kérlek, gondold át addig te is még egyszer, Nick. Te az apádnak akarsz bizonyítani, de ezzel tényleg tudnál? Nem tartana inkább felelőtlennek, amiért egy ilyen bizonytalan dologba vágnál?

Nick nem szólt semmit, szóval tudtam, hogy igazam volt. Persze jó lett volna, ha Nick tőkéjével egy csapásra elhárulnának az akadályok, és beindulhatna a vállalkozásom, de nem akartam ezt olyan áron, hogy neki ne legyen meg belőle a remélt haszna. Akkor úgy éreztem volna, hogy kihasználom.

-          Joley mit szól az ötletedhez? – kérdeztem.

-          Szerinte telitalálat. Odavan ezért a házért – mosolygott Nick. – Azt mondta, nagyszerű lenne, ha ilyenekkel szórnád tele a világot. És jó, ha én ebben segíthetek neked.

-          Milyen csodálatos emberek vagytok ti! – mondtam, és igyekeztem visszanyelni a feltörni készülő könnyeimet.

Talán ezért kellett idejönnöm, gondoltam. Nem a ház, még csak nem is JJ miatt, hanem hogy rájöjjek, a régi barátok, haverok mennyire nem számítanak, viszont igenis vannak igazi barátok, aki segíteni akarnak, akiknek fontos vagyok. Nick persze azonnal észrevette a meghatódottságomat.

-          Nem vagyunk csodálatosabbak, mint te – súgta és magához ölelt. – Idejönni a világ végére, a két kezed munkájával felújítani egy házat nulla tapasztalattal? Bátor egy csaj vagy, hallod! És közben talán megtaláltad a hivatásodat. Egyszerűen muszáj támogatnom téged amiben, csak tudlak, Belle.

-          Köszönöm – rebegtem. – Azért aludj még rá egyet, jó? Vagy inkább hármat.