Egy hónapban 2 fejezet - hú, de jók voltatok! :)
Ja, és annyira szeretlek titeket, hogy A szerencse lányánál is tettem fel végre új részt ;)
Ja, és annyira szeretlek titeket, hogy A szerencse lányánál is tettem fel végre új részt ;)
Mondd csak, Idegenem, Te is lassan ünnepi hangulatba
kerülsz, akárhol is vagy? Ha valamilyen csodás áramlatnak köszönhetően
Amerikában kötnének ki az üzeneteim, nem is kérdezném, biztos lennék benne,
hogy már Te is feltetted a milliónyi színes égődet, és mindenféle zölddel,
rénszarvassal meg hóemberrel díszítetted a házadat, és már hetek óta karácsonyi
zenéket hallgatsz úton-útfélen, ha akarod, ha nem.
Nos, úgy
tűnik, Pire sem maradhat ki a nagy készülődésből, még ha – szerencsére – itt
nem is olyan szembeötlő az ünnepek közeledte, mint máshol. A sziget nem ölt
téli ruhát, hó meg pláne nem esik, olyan, mintha még mindig november lenne –
hideg és nyirkos az idő, és ilyen is marad tavaszig. És az emberek sem teszik
tele a kertjüket giccses, műanyag figurákkal, nem világítják ki minden ablakukat,
és nem dudorásszák a Jingle Bellst napi huszonnégy órában. Ám
diszkréten mégis jelzi a karácsony, hogy úton van.
A nagyi
napok óta koszorúkat köt, mert nemcsak a saját ajtaját és lakását díszíti a
kertből levágott ágakból kötött csodákkal, hanem lelkesen veszi fel a szigetlakók
megrendeléseit is. A fogadó ajtajára kért, malomkerék nagyságú díszt épp tegnap
vittem le Bobnak.
Igazán
szépen dolgozik a nagyi, mondom is neki mindig, hogy Londonban vagy New Yorkban
vagyonokat kérhetne el egy-egy mesés darabért, de ő persze csak mosolyog
szerényen, és legfeljebb egy kis süteményt, házi lekvárt vagy hasonlót fogad el
a koszorúkért és csokrokért, azt is csak hosszas rábeszélés után. Hiába,
Pire-on virágzik az efféle cserekereskedelem, mindenki azt ad a másiknak, amit
tud, amiből feleslege van, vagy aminek jó az elkészítésében. Nem is rázta meg a
szigetet a válság.
Szóval a
konyha virágkötő műhellyé változott, a fogadóban Mrs. Brenish hátborzongatóan
jó kedvvel állítja össze az ünnepi menüt, és csak addig olvad le arcáról a
mosoly, amíg Emily szobájának sarkait ellenőrzi, hogy a legkisebb pókhálót is
eltüntettem-e. Ugyanis általában csalódnia kell, én bizony elrontom a jó
hangulatát. Remélem, azért legalább Te nem veted a szememre, hogy nem takarítom
olyan hű, de nagy lelkesedéssel Nick exének a szobáját!
Apropó,
tényleg nagy buli van készülőben errefelé, Emily nem az egyetlen tékozló
szigetlakó, aki hazatér az ünnepekre. Katie a minap beugrott a fogadóba egy
teára. Valójában a délutáni kompot, akarom mondani csónakot várta, mert azzal
jött George, akinek egy pár napra el kellett mennie a munkája miatt, de most
már az ünnepekre marad. Mrs. MacGillivray szerint ez biztos jele annak, hogy ők
ketten aztán nagyon egymásra találtak, mert csak a nyáron találkoztak először,
és lám, máris együtt töltik az ünnepeket, George gond nélkül kihagyja a családi
banzájt Katie miatt.
Katie azért megsúgta nekem,
hogy George szülei kábé tíz éve elváltak, és azóta nem éppen idilli a hangulat
náluk, mert apu és anyu nem bírja ki egy szobában, mégis ragaszkodnak ahhoz,
hogy úgy csináljanak, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és továbbra is
együtt ünnepeljenek. Ami perszre rendre katasztrófába fullad. Szóval a srác
valójában örül, hogy idén van mentsége passzolni a családot.
- Mondd csak, Joley, ha te is
itt töltöd az ünnepeket, átugranál valamelyik nap hozzánk? Szívesen
bemutatnálak Florának – mosolygott rám szélesen Katie a teájából felszálló
gőzfelhőn át.
- Miért, itt lesz?
- Igen. Florának ez lesz az
első karácsonya a szigeten. Már nagyon várja, hiába mondom neki mindig, hogy
ilyenkor közel sem olyan vonzó látványt nyújt Pire, mint nyáron. Tudod, ő még
csak akkor látta, és őszintén szólva aggódok, hogy nagyot fog csalódni, amikor
majd megérkezik.
- Ő sem a családjával tölti
az ünnepeket? – csodálkoztam. Úgy emlékszem, a karácsony egy nagy családi
ünnep, nem?
- Szerintem addig rágta
Dennis fülét, amíg belement – kuncogott. – Ha jól tudom, Flora családjánál
töltenek néhány napot karácsony előtt, után meg Dennis szüleihez mennek,
Walesbe. Vagy fordítva.
- Hát, akkor tényleg nem
túlzott a nagyi, amikor azt mondta, hogy a karácsony nagy ünnep errefelé.
Látom, szó szerint értette – jegyeztem meg szenvtelen hangon. Hiába, sosem
váltottak ki belőlem túlzottan nagy lelkesedést azok, akik odáig meg vissza
vannak Pire-ért. Önanalizálóbb hangulatomban ezzel kapcsolatban általában arra
a megállapításra jutok, hogy azért, mert nekik – velem ellentétben – Pire csupa
jó élményhez köthető. Irigy lennék?
- Pire ilyenkor olyan, mint
egy nagy család – magyarázta Katie. Nem mertem visszakérdezni, hogy csak
ilyenkor lenne így? Mert ha azt nézzük, hogy egy családban mindenki mindent tud,
és tudni is akar a másikról, akkor… Jól van, befogtam.
- De azért nem kell
mindenkinek ajándékot venni, ugye? – igyekeztem elütni egy poénnal a dolgot.
- Dehogy! – nevetett Katie. –
És ne is törd a fejeden ilyesmin, amikor majd átjössz.
Azzal felpattant, mert a hajó
befutott, ő meg szaladt ki üdvözölni a rég nem látott kedvest. Figyelted, hogy
nem is várta meg a válaszomat a meghívásra? És azt mondta, amikor átmegyek, nem azt, ha
átmegyek. Ravasz. Most kereshetek egy jó kis indokot, hogy kimaradjak a bájcsevejjel
egybekötött teázásból!
Szívesen keresnék egyébként valami
kibúvót az egész felhajtás elől, mert nagyon nem tetszik nekem, ami itt készül.
Egy rakás hazatérő idegen, akik majd néznek rám, hogy mit keresek én itt –
pont, mint az első pire-i napomon, de azt hittem, azon csak egyszer kell
túlesni. És ugye mindenki a családjával lesz, a családok aztán összegyűlnek a
fogadóban, és olyanok lesznek, mint egy nagy, egész Pire-ra elegendő család.
Család a köbön. Pont ez hiányzik nekem most. Ugyan, forgassuk már meg még
jobban a tőrt abban a szerencsétlen kis Joley-ban, hadd szenvedjen!
Újabb megerősítést nyert az
elhatározás, hogy jobb lenne elhúzni innen, mielőtt ideér a Mikulás a
szánjával. Tudom, szeretem sajnálni magam, igazad van, és össze kéne szednem
magam. De még egy picit hadd ücsörögjek a negatív gondolataim között, jó?
Már csak azért is, mert a
nagyi ismét előállt azzal az eszement ötlettel, amelyről már azt hittem,
sikerült végleg kivernem a fejéből: szerinte fel kellene vennem a kapcsolatot
anyuékkal. Szegény, olyan félve jött elő a minap ezzel a dologgal.
A délutánt arra szánta, hogy
– félretéve kicsit a koszorúit – lapokat írt az ismerőseinek szerte a világon.
Barátoknak és távoli rokonoknak, régi iskolatársaknak és egykori szomszédoknak.
Nem is gondoltam volna, hogy valaki képes ennyi lapot küldeni, amíg meg nem
láttam a vaskos halmot előtte a konyhaasztalon.
- Nagyi, komolyan mondom, át
kéne szoknod az e-mailre. Egy egész erdő kiirtását lehetne a számládra írni.
- Amennyi fát én már ültettem
életemben, kicsikém, hidd el, jogomban állna tízszer ennyi lapot küldeni. De
igazad van, idén mintha kicsit elszámítottam volna magam, és több lapot vettem
a kelleténél – forgatott a kezében néhány különösen díszes példányt. – Neked
nem kellenek? – kérdezte meg ártatlanul, miközben már tollat ragadott, hogy egy
újabb üdvözlet megfogalmazásába fogjon.
- Ugyan kinek írnék én, nagyi? – nevettem gúnyosan, de azért
lecsusszantam egy székre és megnézegettem a fölöslegesnek ítélt darabokat. –
Rakd el őket, nem romlanak meg jövő karácsonyig.
- Persze, de amilyen rémesen
szenilis vénasszony vagyok, biztosan elfeledkezem róluk egy év alatt –
mosolygott szégyenlősen. Nem is igaz, hogy szenilis lenne, a nagyi memóriája
fényévekkel jobb, mint az enyém. – Nem kellenek neked mégis?
- Nagyi, ne haragudj, de az
én generációm nem várja a postást nap, mint nap. Ha boldog karácsonyt is
akarnék kívánni valakinek – de nem akarok –, azt megtenném e-mailben.
- És a te generációdon kívül
valakinek? Mondjuk, a szüleidnek? – Ezt már csak úgy, látszólag félvállról
mondta, miközben belemélyedt az írásba.
Úgy megsajnáltam, hogy
ennyire próbálkozik! Hogy kettőnk közül ő még mindig nem adta fel. Hogy a
feladatának érzi, hogy kibékítsen minket, pedig tapasztalatból tudja, hogy enyhén
szólva nem könnyű kijönni a szüleimmel, különösen az anyámmal nem.
Nem bírtam ellenállni a
kísértésnek, felálltam és megölelgettem a nagyit. Aztán kiválasztottam a
legkevésbé szép lapot – azért mégse pocsékoljuk el a többit ilyenekre –, és
megígértem, hogy meggondolom a dolgot, majd felmentem a szobámba.
Szegény nagyi azt már nem
tudhatta, hogy mire a lépcső tetejére értem, már meg is fontoltam, és arra
jutottam, hogy a kezemben tartott lap is jobb sorsra érdemes, mint hogy néhány
napon belül és néhány mérfölddel délebbre Fisherék kukájában landoljon. Úgyhogy
diszkréten becsúsztattam a fiókomba. Talán egyszer elküldöm valakinek.
Az egyetlen, akit még nem fertőztek meg az ünnepek
Pire-on,
Joley
Szia!
VálaszTörlésNos, ahhoz képest hogy kint 38 fok van, és augusztus vége sikerült karácsonyi hangulatba hoznod. XDXDXDXD Abszolút láttam magam előtt az ajtókon a szebbnél szebb koszorúkat. :D
Ráadásul nagyon megörültem neki, hogy Flora és Dennis visszajön :D :D :D
A Nagyi pedig nem a Nagyi lenne ha nem próbálná meg kibékíteni Joleyt a szüleivel. :D
Szóval nagyszerű fejezet lett..köszönjük. :D :D
Ev :)
Szia! Én is magam szoktam a koszorúkat csinálni, így tényleg kicsit karácsonyi hangulatba kerültem. De azt el sem tudom képzelni, hogy karácsonykor, vagy legalább a környékén ne legyen hó. :D Mondjuk egyszer vicces lenne Ausztráliában tölteni a karácsonyt, a strandon. :D Majd egyszer... :D Tudom, telhetetlen vagyok, amiért egy dolog hiányzott a fejezetből. Mégpedig Nick. :D Majd kárpótolsz, ugye? :D Pussz Porcica Ui.: A nagyi nagyon aranyos! :D
VálaszTörlésSziasztok!
VálaszTörlésTudom, most nem annyira passzol az évszakhoz a történet, de ugye nem akarjátok, hogy emiatt várjak karácsonyig a folytatással?? ;)
Azért egy picit tartok Floráék visszatérésétől, mert fura lesz Floráról más szemével írni... Majd meglátjuk :)
És tudom, nem volt Nick, de csak azért, hogy még jobban várjátok a visszatérését ;)
Szia!
VálaszTörlésHát persze, hogy nem akarjuk. :D Nem is panaszképpen mondtuk. :D :P
Szerintem sikeresen megoldod majd. Én bízom benned. :D :D
Ev :)
Köszi! :)
VálaszTörlésHú, most mekkora rajtam a nyomás...! :D :D
Szia!
VálaszTörlésKimaradt az előző részhez a komment, de most pótolom. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Emily megjelenése milyen reakciót vált ki Nickből és Joleyból is.
Nem gond az, hogy most írsz téli részeket, tényleg nem akarunk karácsonyig várni a folytatással, akkor lerágnánk a körmeinket :D És hát Nick miatt is, mert speciel nagyon várom már, hogy történjen valami közte és Joley között.
Ja, és köszönjük a gyors folytatást!! :)
Puszi!
Szia!
VálaszTörlésHát, hogy Nick Joley vagy Emily felé hajlik-e... vagy csak azt akarja, hogy mindenki hagyja békén - majd kiderül! Az biztos, hogy nincs olyan helyzetben, hogy bármibe is fejest akarjon ugrani, ezért sem történhet közte és Joley között sem semmi túl gyorsan. De a karácsony talán csodákra képes :)
Sya!
VálaszTörlésNa ide is elértem :) Kezeskedhetném hogy mennyire csúcs és remek a történet de szerintem ez már tudod :) de én akkor is leírtam :)
Flora élete és most Joley :) az nagyon tetszik hogy hogy össze kapcsolod a két történetet mondjuk egy az egész csak más a szemszög. :) Már alig várom hogy mit szol majd egymáshoz a két lány :)
Joley remélem nem is akar most már elmenni innen és a karácsonyai jó fog telni :)
Emily mivel azzal a sráccal ment el akkor biztos hogy nem kell neki Nick vagy ha mégis akkor Nicknek nem kell. Mivel van köztük valami Joley ami már több mind barátság.
Szóval imádom és nem megyek most mát innen sehova :)
Kíváncsian várom a folytatást :)
Az újabb rajongód:
Nikol
Szia!
VálaszTörlésAzért mindig jólesik olvasni, hogy mennyire tetszik, amit írok :D
Flora történetének írásakor annyira megszerettem a szigetet, hogy mindenképpen akartam még írni róla, de az ő történetét már nem akartam folytatni, ezért került a képbe Joley ;)
Hogy mit szólnak majd egymáshoz? Hát, arra én is nagyon kíváncsi vagyok! :)