Harmincas számú palack

Boldog új évet kívánok ezzel az extra hosszú résszel! :)

Egészen felbátorodtam…

…a múltkori üzenetem és a mézeskalácsos eset óta. Ugyanis olyat tettem, amiről egészen a közelmúltig nem hittem volna, hogy képes lennék rá. De megtettem, és ez hihetetlen eredmény!

Lehet, hogy mindez rendkívül nagyképűen hangzik, de szerintem ennyi szerénytelenség, öntömjénezés belefér, mert az utóbbi időben folyamatosan csökkent az önbizalmam, úgyhogy minden apró, ellenkező előjelű változást meg kell ünnepelnünk, ugye?

Nem ment ki a fejemből, hogy a legutóbb Nick azt mondta, egy jó kis buli hiányzik neki a legjobban Pire-on. (Bár csodálom, hogy a sziklamászós, meg a motorozós kalandját nem tekintette elég bulinak, de hagyjuk.) És szerintem egyszerűen fantasztikus, hogy mindaz után, ami történt vele, kifejezetten társaságra, tömegre, emberekre vágyott. Mert tuti nem a zene hiányzott neki a buliból, hiszen még mindig egész nap szinte mást sem csinál, mint őrült hangerővel igyekszik a szigetlakók zenei ízlését átformálni.

            Szóval elhatároztam, hogy eljuttatom Nicket egy igazi buliba. Amit persze nem úgy képzeltem el, hogy összepakolom a cuccait, és egy csak oda szóló jeggyel visszaküldöm New Yorkba. Viszont a következő alkalommal, amikor George lehozta a pubba a laptopját, hogy megnézhessem az e-mailjeimet (mert ő már csak ilyen rendes, hogy rendszeresen kölcsönadja nekem a gépét, hogy kapcsolatban maradhassak a külvilággal – nem mintha akkora élmény lenne mindig csak a töménytelen mennyiségű reklámmal és a személyes hangvételű levelek hiányával szembesülni a postafiókomban), rögtön rákerestem a közeli bulihelyekre. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy legfeljebb két perc alatt az egész listát végigböngészhetem.

            A feltételezésem beigazolódott, de nem bántam, hogy nem volt nagyobb a választék, mert rábukkantam egy egész jó kis helyre Turner Islandon. Egy hétköznapi kávézóról volt szó, amely havonta egyszer péntek este diszkóvá változik, a legújabb zenékkel, koktélokkal és – állítólag – népszerű dj-kkel. Csodálkoztam, hogy létezik egyáltalán errefelé ilyen hely, ráadásul a turistaszezonon kívül!

            - Azért Pire sem teljesen az Isten háta mögött van – mondta félig sértődött hangon a pult túloldalán velem szemben ücsörgő Katie, amikor hangot adtam az elképedésemnek.

            - Hát, maradjunk annyiban, hogy Turner Island nem ott van – feleltem. – De mekkora mázli, hogy éppen ezen a pénteken lesz buli!

            - Átmennél Nickkel?

            - Azt hiszem, ez a tervem – mondtam bizonytalanul – Kettőnk közül ő könnyebben hagyja el a szigetet.

            - Igazán kedves tőled, hogy a kedvéért ismét vállalkozol az útra – mosolygott Katie sokat sejtetően. – De biztos vagy benne, hogy tényleg ezt akarja?

            - Nem – vallottam be őszintén. – Lehet, hogy nem is ismerem annyira, és az, hogy a múltkor azt mondta, szívesen menne bulizni, nem jelenti azt, hogy tényleg el is menne, ha lehetősége lenne rá.

            - Ezt csak egyféleképpen tudhatod meg – mutatott rá a nyilvánvalóra Katie. – Nem hiszem, hogy különösebben megsínylené a kapcsolatotok, ha mégis nemet mondana. Biztosan akkor is értékelné, hogy odafigyelsz rá, és igyekszed keresni a kedvét.

            Csak utólag esett le, hogy Katie már megint Nick és az én „kapcsolatomat” említette, ami pedig nem létező dolog, ugyebár, de mindegy.

            - Igen, azt hiszem, mindenképpen megpróbálkozom a dologgal – válaszoltam elgondolkodva.

            - Remek!

            - De ez nem randi – szögeztem le.

            - Nem randi. De bárhogy alakulhat…

            - Katie… - kezdtem, de ő biztosan nem akarta hallani, ahogy kiábrándítom (bár a legszívesebben vele ugrándozott volna álmodozó énem), mert egyből témát váltott. Azaz majdnem.

            - Tudod már, mit veszel fel?

            - Katie, kinőttem már abból a korból, amikor egy buli előtt napokkal ilyesmin törtem a fejem – sóhajtottam.

            - Vagyis fogalmad sincs – állapította meg mosolyogva.

            - Így is mondhatjuk – vigyorogtam. – Amint arra már bizonyára rájöttél, gyakorlatilag csak farmereket és pólókat hoztam magammal Pire-ra. És hiába kerestem, eddig még nem láttam egy butikot sem a szigeten.

            - Semmi baj. Majd én kölcsönadok egy szép ruhát – biztosított Katie.

            - Köszönöm. De semmi túl mélyen kivágottat, túl rövidet, túl feszülőset!

            - Úgy ismersz, mint aki így öltözködik?!

            Igaz. Katie-t el sem tudtam volna képzelni ilyesmiben, nem tűnt hát valószínűnek, hogy lett volna egyáltalán ilyen ruhája, amelyet kölcsönadhatott volna. Kivéve, ha egy távoli rokon félresikerült ajándékától akart ily módon megszabadulni…

            Úgy intézem a beosztásomat, hogy pénteken már délután elszabaduljak, majd rohantam Katie-hez. A ruhát tényleg már napokkal korábban kiválasztottuk, egy zöld példány lett a nyertes, amely tökéletesen illett a hajszínemhez. Életemben először kifejezetten örültem a vörös loboncomnak. A ruha szexi volt, de nem közönséges – egyszerűen tökéletes!

            Aztán Katie-nek sikerült a lehetetlen: megzabolázta rakoncátlan tincseimet.

Nyolc felé elindultam Nickhez, s míg nem győztem köszönetet mondani Katie-nek, folyamatosan George szigorú pillantása kísért: úgy festett, mint egy szigorú apa, akinek a tinédzser lánya életében először megy bulizni, ráadásul rögtön a környék leghírhedtebb rosszfiújával. Alig bírtam visszafojtani a nevetésemet, olyan aranyos volt!

Leértem a parti házhoz, és a kopogtatásomra Nick szinte azonnal ajtót nyitott. Már korábban megbeszéltük, hogy péntek este lemegyek hozzá, de ő azt hitte, csak a szokásos zenehallgatásra és beszélgetésre. Egész héten sikerült tartani a szám, bár sokszor majdnem elszóltam magam. De azt akartam, hogy a buli meglepetés legyen, bármi is lesz a reakciója. Nem tudtam, ez jó ötlet-e, de Katie-nek igaza volt: ha nemet mond, akkor mi van? Majd itt maradunk, és az este az eredeti tervnek megfelelően alakul.

Legalábbis ezzel biztattam magam.

- Készülsz valahová? – kérdezte meglepetten Nick, amikor a házba lépve levettem a kabátomat. Vagyok annyira hiú, hogy megosszam veled: tetőtől talpig alaposan végigmért, és azt hiszem, tetszett neki, amit látott.

- Igen, ahogy te is – feleltem. – Mit szólnál egy igazi péntek esti bulihoz?

Egy pillanat alatt mozdulatlanná dermedt.

- Tessék?!

Hiába próbáltam olvasni az arckifejezéséből, nem tudtam megállapítani, hogy örült-e vagy sem. Idegesítően hosszú percek teltek el. Bár valószínűleg inkább csak másodpercek voltak. Csak álltam és vártam. És vártam.

Nagy sokára megszólalt.

- Át kell öltöznöm.

Gigantikus kő esett le a szívemről, az én fülemben úgy hangzott, mint egy óriási jégtömb leszakadása az Északi-sarkon a globális felmelegedés legforróbb pillanatában. Csodálom, hogy Nick nem hallotta.

- Szerintem így is jó vagy – feleltem, és hidd el, nem kis erőfeszítésembe került, hogy ilyen enyhén fejezzem ki magam. Legszívesebben ugyanis azt mondtam volna: elment az eszed? Már így is elképesztően dögösen festesz! Mert a szokásos kopott farmerjában, meg a kapucnis pulcsijában (Istenem, ebben aludtam itt a múltkor!) tényleg eszméletlenül jól nézett ki.

            - Viccelsz? Amikor te ilyen csinos vagy? Úgy néznék ki melletted, mint egy szakadt csavargó!

            És miután gyorsan eltűnt a szobájában, én azon törtem a fejem, hogy vajon voltam-e már életemben ilyen boldog.

Duncan Grimsay segítségével még korábban szereztem egy kisebb hajót, ő kérte meg az egyik helyi halászt, hogy némi fizetség fejében vigyen át minket Turner Island-re, hiszen a Maduinn este már nem közlekedett. Rettentően körülményes megszervezni, ha valaki el akar menni innen szórakozni egy kicsit, egyszerűbb, ha szobát foglal Turner Island-on, és csak reggel keveredik valahogy vissza, de azt hiszem, ez a szigetlakókat egyáltalán nem zavarja.

            Mindenesetre biztonságosan megérkeztünk a túlpartra, és amikor Nick a kezét nyújtva kisegített a hajóból, még azt az aggodalmamat is elfelejtettem, hogy ez a kis utazás biztosan tönkretette a nagy gonddal elkészített frizurámat. Viszont most már megértettem, hogy minden tiltakozásom ellenére miért fújt a hajamra vagy egy flakon hajlakkot Katie.

- Milyen szép pár! Jó szórakozást! – köszönt el alkalmi sofőrünk, Mr. MacLean. Vagy MacKenzie? Szégyellem magam, de nem emlékszem ilyen részletekre.

Pedig illene, mert hihetetlenül örültem a bókjának. Mármint hogy mi szép pár lennénk Nickkel. Bár azt hiszem, akárki állhatott volna Nick mellett, akkor is ezt mondta volna, mert ő tényleg tökéletesen nézett ki az elegáns zakójában és ingében, amelyekhez ismét egy farmert – igaz, ezúttal nem egy kopottat-szakadtat – vett fel, hogy azért csak lazán legyen elegáns. Nem is sejtettem, hogy ilyen kifinomult cuccok is lapulnak a szekrényében.

- Szóval merre megyünk? – kérdezte.

- Azt hiszem, jobbra. Remélem, jól memorizáltam a térképet.

Tíz perc séta után megérkeztünk a bulihelyre, ahonnan éppen egy friss sláger szűrődött ki. Az ablakokban színes fények villóztak. Az ajtó előtt kisebb sor tekergett, úgy harminc ember várhatott bebocsáttatásra. Amint mi is türelmesen beálltunk a sor végére, hallottam, hogy Nick maga elé suttogott:

- Ez egészen új élmény.

Hát igen, aki ahhoz van szokva, hogy az ajtónállók már messziről üdvözlik és hajlongva tessékelik be a legmenőbb helyekre is, annak valóban újszerű lehet, hogy egy világvégi csehó előtt várakozik.

Odabenn szerencsére tényleg jó volt a buli. A zene tényleg menő volt, a dj a civilizációtól való rettenetes távolság ellenére is ismerte a dörgést, a pultnál pedig sör helyett koktélokat osztogattak. Az emberek – csupa fiatal, de szerencsére nem tinédzserkorúak – divatos, trendi ruhákban ropták. Nagy volt a pörgés, és elképesztő a hangulat. Igazán jól választottam.

Nick egy perc alatt szerzett nekünk italt, és miután azt a pult mellett elszürcsöltük, nem habozott a tánctérre indulni. Már meg sem lepődtem azon, hogy milyen jól táncol. Hiszen eddig is tudtam, hogy tökéletes a pasi. Mintha csak nekem teremtették volna! Nem pedig Michelle-nek.

Az éjszaka során Nick bebizonyította, hogy valóban óriási a tapasztalata a bulizásban: fáradhatatlanul táncolt, tombolt, látszott rajta, hogy istenien érzi magát. És csak mértékkel ivott, egy idő után már csak alkoholmenteset.

- Épp erre volt szükségem – vigyorgott rám. – Örökké hálás leszek neked, Joley!

- Ennek igazán örülök – válaszoltam szerényen. Annak meg még jobban örültem, hogy Nicknek eszébe sem jutott ránézni más lányra, pedig amikor megláttam, mennyi csinos nő nyüzsgött mindenfelé, kicsit megbántam, hogy idehoztam. Akkor is féltem picit, amikor kimentem a mosdóba, attól tartottam, hogy mire visszajövök, ez a rongylábú Duracell-nyuszi már mással ropja. Úgyhogy siettem, ahogyan csak tudtam.

Miután végzetem a smink- és frizuraigazítással, a nagy tömegben nem találtam Nicket. Rosszat sejtettem, de nem volt időm aggódni, mert hamarosan egészen másfajta gondom akadt. Egyszerre ugyanis egy kezet éreztem a hátsó felemen. Hátrafordultam, és már lendítettem a kezem, hogy visszakézből lekeverjek egyet a kellemetlen rajongómnak, ám az elkapta a csuklómat.

A fickó köpcös volt, harminc körüli, de már erősen kopaszodott, az arcát viszont tinikre jellemző pattanások pöttyözték. Alighanem azt hitte, hogy előnytelen külseje, ízléstelen öltözködése és igencsak tolakodó modora ellenére jó pasi, akinek közeledését bármely lány örömmel fogadná. A visszatetszően magabiztos vigyora legalábbis erre utalt.

- Táncolunk, szivi – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

- Nem hinném – ráztam meg a fejem. Próbáltam kiszabadítani a karom, de a pasi meglepően erős volt.

- Márpedig én azt mondom! És ha jó kislány leszel, kapsz is érte valamit. – Azzal a zsebéből egy kis zacskót húzott elő, benne gyanús kinézetű porral.

- Kösz, de nem élek vele – feleltem.

- Nem kérdeztem a véleményed – jelentette ki, és elkezdett rángatni mélyebbre a tömegbe. Azt hittem, ott majd könnyebben megszabadulhatok tőle, de csak még erőszakosabb lett: már mindkét undorító kezével fogságban tartott. Bár már korábban is volt dolgom hasonlóan rámenős pasival, kezdtem bepánikolni. Tudtam, az őrületes zajban senki sem hallaná, ha segítségért kiáltanék.

Ám ekkor szerencsére megérkezett a segítség.

- Lekérhetem a hölgyet?

Egyszeriben elöntött a megkönnyebbülés hulláma. A visszataszító fickó válla mögött Nick tűnt fel.

- Nem, haver, ő csak az enyém. Szerezz magadnak másik csajt! – hangzott a válasz.

Nick tekintete elsötétült.

- Először is, nem vagy a haverom, másodszor, ő nem a csajod, harmadszor… - És váratlanul behúzott egyet a fickónak. A körülöttünk állók szétrebbentek, de csak egy pillanatra, aztán zavartalanul folytatták a mulatozást. Nyilván nem számít anniyra kirivíó esetnek ilyesmi egy buliban.

Amúgy ismerős volt Nick érvelése, igaz? Ezúttal nagyon-nagyon örültem, amikor meghallottam.

A köpcös megtántorodott, Nick megragadta, és ijesztően halkan a fülébe súgta:

- Ha nem akarod, hogy szóljak a kidobóknak, hogy milyen udvariatlan voltál egy hölggyel, meg hogy miféle cuccokat rejtegetsz a zsebedben, akkor most szépen hazahúzol. Értetted?

A fickó ijedten bólintott egyet, majd elsomfordált. Nick aggódva fordult hozzám, mindkét kezét a vállamra tette, és kissé lehajolt, hogy a szemembe nézhessen.

- Minden rendben?

Sután bólintottam. Most már minden rendben volt. Az én hősöm!

- Sajnálom, hogy nem értem ide előbb. Láttam, hogy rád szállt ez az idióta, de csak nehezen tudtam átverekedni magam a tömegen. Kimenjünk kicsit a levegőre?

- Inkább igyunk valamit.

Nick elvigyorodott.

- Rendben.

Pár perccel és egy whiskyvel később ismét táncoltunk. És abba sem hagytuk hajnalig, amikor már kezdték zárni a helyet.

- Csodálatos éjszaka volt! – lelkendezett Nick, és nem győzött hálálkodni. Majd kiugrottam a bőrömből!

Nagy nehezen rávettük magunkat, hogy menjünk és térjünk vissza a valóságba, majd a kikötőben akkor nyitó kis büfében megittunk egy kávét, míg arra vártunk, hogy a dolgozókat Pire-ról áthozó Maduinn megérkezzen, és hazavigyen minket a szigetünkre. 

És amikor kisétáltunk a hajóhoz, észrevettük, hogy nem mi leszünk az egyetlen utasai a hajónak Pire felé. Valaki más is várakozott a parton. Akinek azonban csak az egyikünk örült…

De ez már egy másik történet. Most muszáj aludnom, szörnyen fáradt vagyok!

Ölel,

Joley