2010. november 17., szerda

Kedvenc íróim

Még réges-régen Katarinától és Ritától kaptam a kérést, hogy soroljam fel a kedvenc íróimat, és bevallom, már forgatom egy ideje a fejemben a listát. Igazából a legtöbb esetben csak egy-egy kedvelt könyvet tudok megnevezni, mivel kevés olyan író van, akinek mind vagy legalább nagyon sok művét olvastam volna, úgyhogy ez most egyfajta válogatás lesz a könyvespolcomról.


Szerb Antal
A legeslegkedvencebb. Nagyon szeretem tőle az Utas és holdvilágot, ezt talán nevezhetem az abszolút kedvenc regényemnek is. Az olvasása leírhatatlan élmény volt, olyan, amilyet eddig még egyetlen más könyv esetében sem tapasztaltam, azt hiszem azért, mert ez több volt egy történetnél, gondolatébresztő alkotás, amelyből sok mindent a saját életemre is tudtam vonatkoztatni. Nem csoda, hogy külföldön is iszonyatosan népszerű!
Szerb Antaltól nagyon szeretem még a Pendragon legendát is, hihetetlenül vicces és kalandos történet, ráadásul telis-tele jobbnál jobb "keltaságokkal", amelyeknek az író is éppolyan megszállottja volt, mint én :)
És nem hagyhatom ki, ha már róla beszélek A világirodalom történetét sem. Egyszerűen elképesztő, milyen olvasmányosan, érdekfeszítően, humorosan és részletesen írta meg, természetesen nagyon szubjektív módon, de az általam is ismert írókkal és művekkel kapcsolatban általában egyetértek vele, a többi esetében pedig vakon megbízok az ítéletében.

Maeve Binchy
Sokáig fentem a fogam az ír írónő műveire, mert úgy hallottam, egyszerű, idilli, kedves történeteket alkot hétköznapi emberekkel a főszerepben, ráadásul az általam annyira szeretett gyönyörűséges ír vidéken. Aztán elkezdtem olvasni Az üvegtó című művét, amely elég nagy csalódás volt, egyáltalán nem kötött le. Évekkel később adtam neki egy második esélyt, és a Dublini vacsorák meg a Galagonyaerdő című regényeit már napok alatt kiolvastam. Igaz, hozzá kell szokni a tömör, minden sallangtól mentes stílusához, de most már alig várom, hogy belekezdhessek a Firefly Summer című vaskos kötetébe, amely már itt várakozik mellettem!

Lucy Maud Montgomery
A kanadai írónőt Anne Shirley és Váratlan utazás sorozata tette világhírűvé. Nagyon csodálom, ahogyan felépített egy idilli világot, ahol mindenki szívesen élne: a végtelenségig tudnám olvasni a szerethető szereplők mindennapi kalandjait. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nagy hatással volt rám az írónő munkássága ;)

Jane Austen
Hogyan is hagyhatnám ki? Szinte mindenkinek volt egy Jane-Austen korszaka, amikor legalább három-négy könyvét elolvasta az írónőnek, és ez alól én sem voltam kivétel. Elbűvölő és bájos történetek, amelyeknek tagadhatalanul van egyfajta utánozhatatlanul elegáns stílusa.

A Bronte-nővérek
Charlotte, Emily és Anne; Jane Eyre, Üvöltő szelek, Shirley, Wildfell asszonya, Az angoltanár, Agnes Grey... egytől-egyig csodálatosak, talán kevésbé "édeskésebbek", mint Jane Austen művei, ami kinek előny, kinek hátrány. Én mindenesetre nagyon szeretem az alkotásaikat!

Jókai Mór
Néhány éve hónapokon át csak az ő műveit olvastam sorban, és nem untam meg! Hiába, Jókai Mór aztán tud mesélni. Élvezetesen, izgalmasan, fordulatosan. Én a kötelező olvasmányokat is szerettem tőle, de Az új földesúr, a Fekete gyémántok, az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán címűeket is jó szívvel ajánlom!

Wendy K. Harris
Mindezidáig csak egyetlen regényét olvastam, a The Sorrow of Sisters címűt, és hát hű. Ismét egy meghatározó élmény, még soha egyetlen történet sem "rágta be magát" ennyire a gondolataimba, egyszerűen folyton a fejemben járt, nem tudtam szabadulni tőle, ami tényleg mindmáig példa nélküli. Nagyon megrázó és fordulatos sztori, és amit iszonyatosan becsülök benne: nem volt kiszámítható, bizony értek meglepetések.

Alexandra Potter
Legjobb tudomásom szerint még nem adták ki magyarul a regényeit, pedig szerintem lenne rá kereslet, igazán vicces, könnyed, laza kis romantikus komédiák, amelyek képesek kikapcsolni egy fárasztó nap után. Én a nyáron a Be Careful What You Wish For címűt olvastam, amelyben hősnőnk kívánságai egyik napról a másikra mind teljesülnek, még a tökéletes pasit is megtalálja - de vajon tényleg ő teszi boldoggá, és nem a jófej, de tökéletlen lakótárs? Szerintem mindenki kitalálhatja a választ :) Most olvasom a Me and Mr. Darcyt, amely hasonló kaptafára megy: a Jane Austen-rajongó lány találkozik a tökéletes Mr. Darcyval, és elszántan gyűlöli a közelében felbukkanó arrogáns újságírót. Nem életem legjobb könyvei, de viccesek és ügyesen megírtak :)

Judith Ryan Hendricks
Ha jól tudom, csak egyetlen könyve jelent meg nálunk, ezt ajánlanám a figyelmetekbe. A Francia kenyérben egy frissen elvált nő kikerülve eddigi gondtalanságából egy seattle-i pékségben találja meg önmagát, új otthonát és persze élete párját egy szótlan, flanelinges csapos-favágó személyében. Imádom a környezet, ahol játszódik, és a gasztronómia intenzív jelenlétét a történetben, a recepteket és a humort - ha én egyszer ilyet tudnék írni!

Cecelia Ahern
Ki ne ismerné ma már a P.S. I Love You című megható történetét? Bevallom, én a filmváltozat isteni Gerard Butlere miatt vettem a kezembe a könyvet, de nem bántam meg, lenyűgöző! Az érzelmek hihetetlen skáláján mozog a sztori, nincs, akit ne érintene meg Holly keserédes története. Sajnos azonban az írónőtől olvasott második könyv, a Talált tárgyak országa az én szememben már közel sem ütötte meg ezt a mércét.

Jennifer Donnelly
A Tearózsa és a Téli rózsa című regényei egy ír bevándorló család két sarjának története a 19. század elejéről: Fiona, legidősebb testvér nagyratörő terveiről szóló meséjénél nekem jobban tetszett Sid Malone, a nagyobbik fiú élettörténete: rengeteg nehézséget átélve London Robin Hoodja, ellenállhatatlan maffiavezér lesz belőle. Nagyon izgalmas, letehetetlen kalandregény - alig várom már a folytatást, a legkisebb testvér történetét!


Most ennyi jutott eszembe, de lehet, hogy később még kiegészítem a listát, biztosan kifelejtettem jó néhány kedvencemet. És nem is szóltam még a szakácskönyveimről, pedig azokat is sűrűn olvasgatom-nézegetem ám! :)

2 megjegyzés:

  1. Kedves Freya
    Amikor "A sziget foglya" novelládat olvastam,előszőr zavarba jöttem, mert nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy a Bronte-nővérek, vagy számomra egy ismeretlen író művét olvasom.Nem akarok hízelegni,de ragyogóan tudtad az olvasót lekötni az eseményekkel,ötvözve a táj harmoniájával(pedig ezt a "rideg" tájat nehéz megszerettetni).
    Úgy érzem, hogy a novellán keresztül Téged is sikerült kicsit megismerni, mert az a jó"író", aki művében önmagát is adja. Úgy érzem,hogy neked ez sikerült.Gratulálok.:))

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, ez nagyon kedves :)

    VálaszTörlés