25. fejezet

Oké, ez sem annyira hosszú, de a következő hosszabb lesz, becsszó ;)

I really really really really really really like you
And I want you. Do you want me? Do you want me too?

I Really Like You by Carly Rae Jepsen

Másnap reggel madárcsicsergésre ébredtem, amely a nyitott ablakon át szűrődött be. Nyújtóztam egyet, majd kikeltem az ágyból és magamra kapva az este a székre dobott kardigánomat, levánszorogtam a konyhába, hogy feltegyek egy kávét. Csakhogy valaki megelőzött. A konyhából rádiószó szivárgott ki, és isteni kávéillat. A küszöbön állva földbe gyökerezett a lábam. Csak ekkor esett le, hogy tegnap éjjel beállított hozzám JJ.

                Mikor késő este beengedtem a házba, iszonyatosan ki volt borulva, csak rá kellett nézni. Nem csodálkoztam, hogy a félve feltett kérdésemre, mi szerint akar-e beszélni róla, mi történt, csak a fejét rázta. Megkérdezte, hogy alhat-e a kanapémon, és kábé tíz perccel később már ballagtam is vissza a szobámba, miután elláttam őt párnával és takaróval.

                Most pedig a konyha küszöbén állva rémülten gondoltam arra, hogy festek. Épp csak felébredtem, a szememet is alig bírtam kinyitni, ilyenkor nem bajlódok azzal, hogy vállalható frizurát és sminket rittyentsek a reggelihez, vagy akár normális ruhákba öltözzek. Ezért mivel totál elfeledkeztem az előző estéről (nem voltam még teljesen ébren, könyörgöm!), ott álltam kócosan, gyűrötten, slamposan, miközben JJ sürgött-forgott a konyhámban.

-          Jó reggelt, jól aludtál? – kérdezte tőlem mosolyogva, amikor észrevett, mintha egyrészt nem ment volna át egy kisebbfajta idegösszeroppanáson előző nap, másrészt pedig mintha nem látta volna, hogy nem épp egy szupermodell libbent be a helyiségbe. Gyorsan kontyba csomóztam a hajam és összehúztam magamon a kardigánt. Igyekeztem menteni a menthetőt.

-          Jó reggelt – feleltem, de a mondat ásításba fulladt, mire JJ a kezembe nyomott egy bögre kávét. Hálásan fontam az ujjaimat a forró bögrére és hajoltam az illatos gőz fölé. – Köszönöm. És dupla köszönet a reggeliért – tettem hozzá, amikor körbepillantva megláttam, hogy csinosan terített asztal vár mindenféle jóval: tojással, pirítóssal, lekvárral, gyümölcsökkel és még több kávéval.

-          Ugyan, ez csak szerény viszonzás, amiért befogadtál éjszakára – vonta meg a vállát, és az asztal felé invitált. Még a széket is kihúzta nekem, amikor leültem, nem győztem csodálkozni!

-          Mondtam, hogy nyugodtan gyere, ha nem bírod ki odahaza – emlékeztettem, és eperdzsemmel kentem meg egy pirítóst. JJ leült velem szemben és a kávéját kortyolgatta.

-          Igen, ez nagyon kedves tőled, de őszintén nem hittem, hogy élni fogok az ajánlattal. Azt hittem, nem lesz annyira gáz – fintorodott el. Nem fejtette ki bővebben, és én nem akartam forszírozni a dolgot. Gondoltam, úgyis mesél majd, ha szeretne, bár nagyon kíváncsi voltam. Egy darabig csendben reggeliztünk, aztán JJ megszólalt: - Nagy baj lenne, ha ma is itt aludnék?

-          Dehogy lenne – válaszoltam.

Örültem, hogy megint itt alszik nálam, és akkor azt hiszem, nagyon-nagyon enyhén fejeztem ki magam, mert legszívesebben felugrottam volna az asztalra örömtáncot járni. Bár múlt éjjel olyan későn jött és annyira magába zuhanva, hogy alig váltottunk egy-két szót, reméltem, ma este ez másképp lesz. Ugyanakkor bűntudatom volt, amiért azon örvendezek, hogy JJ ennyire nem jön ki a családjával. Hiszen nem jókedvéből húzza meg magát nálam – emlékeztettem magam.

-          Köszönöm, igazán hálás vagyok. Cserébe főzök valami finomat vacsorára.

-          Édes vagy, de nem kell, nem azért ajánlottam fel – mondtam, miközben lelki szemeim előtt láttam, ahogy gyertyafényben romantikázunk a szépen megterített asztalom mellett. Kár, hogy JJ-nek mindössze egy barátra volt szüksége a bajban, nem rohanhattam le, amikor ennyire zűrös az élete!

-          Én viszont ragaszkodom hozzá, szóval a vendégem vagy – jelentette ki, majd nevetve hozzátette: - Azaz én vagyok a te vendéged, de érted.

-          Rendben – feleltem, és megint úgy kellett visszafognom magam, hogy ne ugorjak fel örömömben.

-          Most viszont mennem kell – nézett az órájára, majd gyorsan kiitta a bögréjét. Kíváncsian néztem rá, úgyhogy megmagyarázta: - Ki kell nyitnom a boltot.

-          Tessék? – csodálkoztam. – Azt hittem, nem olyan a hangulat, hogy…

-          Nem is, de apámmal megállapodtam korábban, hogy amíg a bátyám itt van, én viszem a boltot, hogy neki ne kelljen ezzel foglalkoznia – közölte, és az arcára volt írva a mondat másik fele: hogy Mr. Thompson nyugodtan együtt lehessen a kedvenc fiával. – De jó ez így, mert addig sem kell otthon lennem.

Ez kicsit meglepően hangzott, mert az esetében az otthon kábé a szomszéd helyiséget jelentette, de nem szóltam semmit. Mégsem várhattam, hogy JJ napi 24 órában nálam lesz, amíg itt a bátyja. És ha legalább közel lesznek egymáshoz, nagyobb az esélye, hogy rendeződik a helyzet a családjában, mint ha folyton itt lógna nálam.

Miután JJ elment, felmentem a másik hálószobába, amelyet nem használtam, és elhatároztam, hogy rendbe szedem, hogy JJ-nek ne kelljen még egy éjszakát Mrs. Graham kivénhedt (ámde általam csodaszépen újrahúzott) kanapéján töltenie. Mivel mostanáig nem volt szükségem erre a helyiségre, és nemigen volt szem előtt, elég sok cuccot idepakoltam. Az egész délelőtt elment azzal, hogy új helyet kerestem az itt felhalmozott dolgoknak, majd felporszívóztam a szobát, végül pedig megágyaztam. Amikor végig néztem a művemen, izgatottam állapítottam meg, hogy JJ mindössze pár lépésre fog tőlem aludni. Még a gondolatba is belepirultam.

Ábrándozásomat kopogtatás szakította félbe, és azt hittem, JJ jött vissza. Csak nem veszett össze máris az apjával és/vagy a bátyjával?

Ám amint lementem az előszobába, Nickkel találtam szembe magam. Én vidáman öleltem meg üdvözlésként, ő viszont furamód – és tőle fölöttébb szokatlanul – komolyan nézett rám.

-          Belle, beszélnünk kell.