I’ll Be Home for Christmas #3

Itt is a harmadik rész! Remélem, segít a karácsonyi készülődés hangulatának megteremtésében :) A jövő hét közepén jön a negyedik, hétvégén pedig az utolsó, ötödik rész. Jó szórakozást!

 

Másnap reggel kilenc órakor Liam dörömbölésre ébredt. Álmosan dörzsölte a szemét, és próbálta beazonosítani, hol van. A saját lakásában, a hálószobájában, eddig jó. Mintha tegnap este azon a botrányba fulladt koncerten összefutott volna valami lánnyal… Mi is volt a neve? Mindegy, a lényeg, hogy szőke volt, az elképesztően rövid miniszoknyája pedig láttatni engedte a hosszú, tökéletes combjait. De hol van az a lány? Liam átnézett az ágy túlsó felére, be a takaró alá, de sehol sem volt senki. Rémlett előző estéről egy kurtán odavetett nem. Furamód Liam volt, aki kimondta. De miért utasította vissza azt a dögös nőt? Felsejlett előtte a csalódott arc, a szomorúan elhúzott természetellenesen vastag, vörösre festett ajkak.

            Liam próbálta megfejteni, mi történt, de a dörömbölés nem akart abbamaradni. Talán az a lány jött, hogy beolvasson neki? Ugyan, valószínűleg azt sem tudta, hol lakik a férfi.

            Kelletlenül kikászálódott az ágyból és megindult a bejárati ajtó felé. Ki az ördög lehet az karácsony reggelén? Ilyenkor nem mindenki otthon van és lelkesen bontogatja az ajándékokat a fa alatt? Liam azt tervezte, egy kései reggeli után elindul a szüleihez, útközben pedig beugrik Maxhez a mézeskalácsházért.

            A szemét dörzsölve nyitotta ki az ajtót, és hirtelenjében szembetalálta magát a szóban forgó házikóval. Liam szemei egyből kipattantak a megdöbbenéstől.

-          Mi a…? – kérdezte álmosan, mire egy női hang felelt a házikó mögül.

-          A mézeskalácsháza, uram, tegnap este vette az iskolai aukción.

A nő ugyanaz volt, akit Liam múlt este kiszúrt az árverésen. A zöldpulcsis, gesztenyeszínű hajú, farmeres nő, aki amilyen gyorsan felkeltette az érdeklődését, ugyanolyan hamar el is tűnt, mintha a föld nyelte volna el. Liam szóhoz sem jutott.

-          Cassie vagyok, Cassie Reynolds, én készítettem a házat – folytatta a lány, aki láthatóan kezdett zavarba jönni attól, hogy a férfi csak hallgatott. – Úgy tudom, ön vette meg, legalábbis Jessica és Max azt mondta. Ők adták át a pénzt. Száznegyvenöt dollárt – suttogta és úgy bámult a kezében tartott mézeskalács kompozícióra, mintha még mindig nem hinné el, hogy valaki ekkora összeget fizetett a művéért.

Liam elmosolyodott. A lány tényleg olyan kedvesnek tűnt, mint amilyennek képzelte. Hirtelen észbe kapott, hogy még mindig az ajtóban állnak.

-          Igen, én vettem meg a házat. A nevem Liam Crawford. Jöjjön csak be! Ezt pedig hadd vegyem el – nyúlt a hatalmas tálcán elterülő ház felé, de a nő hátrált egy lépést.

-          Ne haragudjon, de inkább nem adnám át. Csak mutassa meg, hova tegyem.

-          Ennyire félti? – vigyorgott Liam, és a nappali felé intett.

-          Idehoztam önnek karácsony reggelén, mégis mit gondol? – kérdezett vissza Cassie, miközben belépett a lakásba, de a hangjában nevetés csilingelt.

-          Igaz – bólintott Liam és gyorsan félretolta az újságokat a dohányzóasztalról, hogy helyet csináljon a házikónak.

-          Ez lesz a végeleges helye?

-          Igen. Legalábbis egyelőre. Nemsokára elviszem a szüleimhez, valójában az anyukámnak vettem ajándékba.

-          Ó, ez nagyon kedves öntől – mosolygott a lány, majd hirtelen elkomorult az arca. – Vagyis még egyszer mozgatni kell?

-          Vigyázok rá, becsszó – kacsintott Liam, de nem úgy tűnt, hogy sikerült megnyugtatnia Cassie-t.

A nő bizonytalanul álldogált a nappalija közepén, és lopott pillantásokkal mérte fel a helyet. Liam pedig a lányt, aki ezúttal egy fenyőzöld ruhát viselt, a haját pedig elegáns kontyba csavarta a tarkóján. Nyilvánvalóan vendégségbe készült. Liamnek eszébe jutott, hogy ezzel szemben ő egy fehér pólóban és egy fekete pizsamanadrágban van még mindig, a haja pedig biztos kócosan árulkodik arról, hogy épp az ágyból ugrasztották ki.

-          Ne haragudjon, épp az imént keltem fel. Most készülök reggelizni. Meghívhatom egy kávéra hálám jeléül, hogy házhoz szállította ezt a remekművet?

Cassie elpirult, Liam szívét pedig jóleső melegség öntötte el ennek láttán. Nem is tudatosult benne, mennyire izgul, hogy mit válaszol a lány, csak amikor megkönnyebbülten felsóhajtott Cassie félénk bólintására.

Liam a nappalival egy légtérben lévő konyha felé invitálta a lányt, és közben felkapta a kanapéról a ki tudja mikor odadobott kapucnis pulcsiját. Ezen túl nem igazán izgatta magát a megjelenése miatt. A konyhában bekapcsolta a kávéfőzőt és előkeresett két bögrét a szekrényből. Aztán elővett egy tálkát is, meg kukoricapelyhet és tejet.

-          Ezt fogja reggelizni? – mutatott a kukoricapehelyre Cassie döbbenten.

-          Miért, mi a gond vele? – felelte értetlenül Liam.

-          Semmi. Csak ma karácsony napja van, nem egy szimpla hétköznap.

-          Nem csinálok nagy ügyet az ilyesmiből – vonta meg a vállát Liam.

Cassie körülnézett a lakásban.

-          Azt látom – húzta el a száját.

Liam követte a tekintetét. Na, igen, a legénylakásában nem sok minden utalt a karácsonyra. Mondhatni semmi, kivéve az egyik sarokban árválkodó fát, amely viszont feldíszítetlenül és így végtelenül szomorúan állt. Max hozta vagy két-három hete, mint mondta, tudja, hogy Liam nem ér rá venni magának, így vásárolt egyet neki, amikor a saját fájukat beszerezte. A férfi megköszönte, de nem tette hozzá, hogy egyáltalán nem akart venni magának fát, ahogyan a korábbi években sem. Valószínűleg Max úgyis tudta. Ahogy azt is, hogy Liamnek nincs semmilyen dísze, nekik viszont rengeteg, úgyhogy hozott két dobozra valót, fényfüzérrel, ahogy kell. A barna papírdobozok azóta is kibontatlanul álltak a meztelen fa mellett.

-          A szüleimnél karácsonyozok minden évben, ott gyűlik össze a család – mondta a lánynak. Valamiért úgy érezte, muszáj kimagyaráznia magát.

-          Értem – válaszolta Cassie, de látszott rajta, hogy nem elégedett a válasszal.

-          És ön? Hol tölti a karácsonyt? Már amikor nem mézeskalácsházakat szállít ki – terelte el a szót a férfi.

-          Otthon, a lakásomban – mondta Cassie közömbös arccal.

-          A családjával? – vonta fel a szemöldökét Liam, és hirtelen tőrként hasított belé a gondolat, hogy a lányt szerető férj és gyerekek várják odahaza. De akkor miért ücsörög itt vele?

-          Nem, egyedül – közölte a lány, és tovább nézegette a modern berendezésű, csupa fehér lakást.

-          Ó – nyögte ki Liam, és egyszerre könnyebbült meg, hogy Cassie ezek szerint szabad, és sajnálta meg, amiért magányosan tölti az ünnepet. Nem tudta, mit mondjon, de szerencsére a telefonja csörgése megmentette.