I’ll Be Home for Christmas #5

Ahogy ígértem, itt a karácsonyi történetünk befejezése - épp időben ;) Remélem, tetszik ez a kis novella. Ha karácsonyra kapnék pár visszajelzést tőletek, annak nagyon-nagyon örülnék :)
Jövő héten pedig hozom az Illúzió folytatását!
Most pedig már csak egy dolgom maradt hátra: Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Liam elmosolyodott. Tetszett neki, ahogy Cassie arcát elöntötte a pír. Olyan édesnek tűnt, hogy kedve lett volna felugrani és magához ölelni! Vajon tetszett neki valaha, ha egy lány zavarba jött előtte? Nem tudott felidézni egyetlen alkalmat sem, amikor a nők, akikkel valaha találkozott, elpirultak volna előtte.

            És amiért Cassie elpirult! Bár Liamnek eszébe sem jutott, hogy a lány abban akarna segíteni neki, hogy az ágyban töltse az évből hátralévő részt, most, hogy Cassie említette… Azaz épp hogy nem akart arra célozni, de már mindegy volt, a gondolatot nem lehetett semmivé tenni.

            A férfi kapva kapott az alkalmon, hogy a lányt maradásra bírja. Sehogy sem tudta elképzelni a pillanatot, amikor elköszön és távozik, pedig ennek előbb-utóbb be kellett következnie, végtére is csak a mézeskalácsházat szállította ki. Ó, az a ház! Ha Liam tudta volna, hogy Cassie készítette, hogy pont az a rejtélyes lány, aki megtetszett neki tegnap, ráadásul személyesen hozza ki, akár ezer dollárt sem sajnált volna kifizetni érte.

            És most a lány maga ajánlotta fel, hogy még vagy három órát vele marad!

-          Azt hiszem, ez túl nagy szívesség lenne öntől – mondta mégis. – Nem kívánhatom, hogy karácsony napján, a napon, amelyet biztosan nagyon várt már, itt töltse a délelőttöt. Biztosan várják valahol.

-          Hiszen mondtam, hogy egyedül töltöm az ünnepet – emlékeztette Cassie szomorú mosollyal, és a férfinak összeszorult a szíve.

-          Nem hiszek önnek, ahhoz túl elegáns – felelte, mire a lány újra elpirult, Liam pedig ujjongott magában.

-          Köszönöm – rebegte Cassie. – Tudja, karácsony van. Nem mindenki tölti pizsamában a napot, még ha egyedül is van.

-          Ott a pont – vigyorgott a férfi. – De adok önnek egy utolsó menekülési lehetőséget: biztos nem akar meglépni, amíg még lehet?

-          De nem ám! – nevetett Cassie. – Menjen, öltözzön végre fel, én pedig belenézek a dobozokba, hogy tudjuk, hányadán állunk.

Liam elvonult, és mire pár perccel később farmerben és ingben visszatért, megdöbbent a gyors változásoktól. Cassie kipakolta a földre a két papírdoboz tartalmát, ami meglepően sok díszt és fényfüzért jelentett. Max nyilvánvalóan nem csak a fára gondolt. Túl jól ismerte a barátját. A szobát Frank Sinatra megnyugtatóan ismerős hangja töltötte be, amely maga volt a karácsony.

-          Miben segíthetek? – lépett közelebb Liam a lányhoz, aki épp egy gömböket rejtő dobozt nyitott ki.

-          Mivel gondolom, forró csokoládé nincs, egy kávé jólesne.

-          Tévedsz, éppenséggel van otthon forró csokim. Azért nem teljesen egy sivár rettenet ez a lakás, még ha úgy is tűnik.

Amikor nem sokkal később visszatért két bögrével, Cassie már felaggatott egy hosszú égősort a fára.

-          Van itt még pár füzér. Hova tegyük?

-          Az ablakra? – kérdezett vissza bizonytalanul Liam.

-          Jó válasz – dicsérte meg Cassie és átvette a felé nyújtott csokoládét, majd élvezettel beleszippantott a felszálló édes gőzbe. – Akkor már csak ki kell bogoznod az égősorokat.

-          Most csak viccelsz, ugye? – rökönyödött meg Liam.

-          Ha karácsonyról van szó, nem ismerek tréfát – jelentette ki a lány szigorúan.

De szerencsére ez nem volt igaz. Cassie segített kibogozni a makacs füzéreket, majd együtt erősítették fel a hatalmas ablakok köré. Feldíszítették a fát a gömbökkel, a fára nem férő díszek pedig mind helyet kaptak a lakás valamely szegletében. Liam előásott több tucat gyertyát, amelyeket az évek során a szokásos személytelen ajándékcsomagok részeként kapott üzletfelektől karácsonyra. Most örült, hogy nem dobta ki őket, ahogy mindig akarta, mert igazán meghitt hangulatot varázsoltak a lakásban, amely immár közel sem volt olyan zord, hanem kezdett hasonlítani egy otthonra.

-          Készen vagyunk? – kérdezte reménykedve Liam, amint Cassie elrendezett egy fenyőágakkal és apró csillagokkal dekorált gyertyatartót a konyhapulton.

A lány mellé lépett és alaposan végignézett a lakáson.

-          Azt hiszem – mondta. – Bár még elférne még egyszer ennyi dísz, de azzal kell gazdálkodnunk, ami van. Feltéve, ha átugorhatok a lakásomba még pár cuccért.

-          Nem – rázta meg a fejét Liam határozottan. – Már így is elraboltam az idődet karácsony napján, nem fogom még a díszeidet is elvenni.

-          Kibírnám nélkülük.

-          Na, persze. Egész jó karácsonyi otthont varázsoltál az én lakásomból, én meg cserébe csupaszítsam le a te otthonodat? Szó sem lehet róla.

-          Hát jó.

-          Oké, a családom bármelyik pillanatban itt lehet – nézett ismét az órára Liam.

Cassie riadtan rezzent össze.

-          Akkor én megyek is – mondta és már ment is az ajtó melletti fogashoz a kabátjáért.

-          Szabadna tudnom, hova indulsz, Cassie? – érdeklődött Liam.

-          Hát haza. Jön a családod, tudod – emlékeztette a lány megint azzal a szomorú mosollyal, amitől a férfinak majd’ meghasadt a szíve.

-          Megkérhetlek még egy utolsó szívességre? – kérdezte.

-          Persze – felelte Cassie.

-          Nézd meg, kérlek, az asztalt, hogy jó lesz-e így az ebédhez.

-          Rendben.

A lány kezében a sáljával odalépett az asztalhoz, amely lényegében az étkezőasztal és a férfi íróasztala volt összetolva. Szerencsére Liamnek volt két fehér terítője és elegendő tányérja meg evőeszköze az ebédhez. Pár gyertya és fenyőág igazán ünnepivé tette az asztalt annak ellenére, hogy a székeket csak nagy nehezen tudta a férfi összeszedni a lakás különböző zugaiból. Az asztal Liam felelőssége volt, ehhez valamiért ragaszkodott.

            A lány lassan körbesétált az asztal körül. Jó ideig csak hallgatott, majd megszólalt:

-          Szép lett. Biztos a nagy sietség miatt, de Liam, azt hiszem, elszámoltad magad. Tizenegy szék és teríték van.

-          Igen, és? – vonta meg a vállát a férfi.

-          Nem tízen lesztek? Jön még valaki? Vagy rosszul számoltam össze a vendégeidet? – értetlenkedett Cassie.

-          Hát, ugye jönnek a szüleim, a nővérem a családjával, anyám nénikéje és a szomszéd néni. És vagyok én meg te – számolta az ujjain Liam. – Az tizenegy.

-          Hogy érted, hogy vagyok én? – hökkent meg a lány.

-          Nézd, Cassie, a családom nem teljesen normális. Anyám eléggé játssza a főnököt, és ő is a főnök a családban, apámmal jóformán csak a gazdaságról meg sportról lehet beszélni, a sógorommal szintén, a nővérem folyton a gyerekeivel van elfoglalva, mintha más nem is létezne a világon, a kölkök meg valóságos ördögfiókák, valószínűleg két perc alatt porrá zúzzák az egész délelőtti munkánkat. Anyám nénikéjének soha semmi nem tetszik, állandóan panaszkodik, az idős Mrs. MacLean meg félsüket. Vagy már teljesen az. Viszont szilárd meggyőződésem, hogy az én őrült családommal is jobb együtt tölteni a karácsonyt, mint egyedül. És ez a legkevesebb, amit felajánlhatok mindazért, amit ma tettél értem. És ha anyám valószínűleg inkvizítort is fog játszani veled, a sültjéért megéri. Meg a tortáiért, amiből lesz vagy fél tucat, ha nem tévedek.

Cassie csak hallgatott, és Liam lélegzetvisszafojtva várta a válaszát.

-          Ez igazán kedves tőled, Liam, tényleg, nagyon aranyos vagy, de szerinted mit fognak szólni a családtagjaid, ha itt találnak engem?

Liam pontosan tudta a választ. Az anyja azt mondja majd, hogy „végre találtál magadnak egy rendes lányt, fiam”. Az apja mosolyogni fog és büszkén megveregeti a vállát. A sógora vigyorog, a nővére meg azt mondja: „már azt hittem, sosem nősz fel”. A gyerekek nyaggatni fogják Cassie-t, hogy társasozzon velük. Az anyja nénikéje megjegyezéseket tesz majd a ruhájára. Mrs. MacLean pedig legalább százszor megkérdezi majd, hogy hívják, és százegyedszerre is rossz nevet ért majd.

És tíz perccel később éppen ez történt.

Az ebéd után pár órával pedig, amikor a teljes Crawford család távozott, Liam és Cassie lehuppant a kanapéra a karácsonyfával szemben, kezükben egy újabb bögre forró csokoládéval. Liam magához húzta a lányt, ő pedig a vállára hajtotta a fejét.

-          Túlélted a családomat – jelentette ki elismeréssel a hangjában Liam.

-          Fantasztikusak voltak – mosolygott Cassie.

-          Köszönök neked mindent. Ugye nem kell még hazamenned?

-          Nem, ráérek.

-          Akkor jó – felelte Liam és még szorosabban vonta magához a lányt.

És a karácsonyfa fényeinél, Frank Sinatra búgó hangját hallgatva, Cassie-hez simulva a férfi azt érezte, ha ilyen a karácsony, akkor alig várja a jövő évi ünnepet.