2011. augusztus 21., vasárnap

Írói fórum #8

Nagyon-nagyon régen hoztam már fel az írás témáját ezen az oldalon, aminek több oka is volt.

1. a múltkori témafelvetés nem sokakat mozgatott meg, így gondoltam, nincs rá akkora igény,
2. nekem sem jutott túl sok időm az írásra mostanában, pláne nem az arról való elmélkedésre,
3. és igazából az előzőkből következően nem akadt gondom az írással.

Na, most viszont igen. Már rég elhatároztam, hogy tudatosan nyitottabban élek a világban, vagyis jobban odafigyelek a körülöttem (igen, nem feltétlenül a velem) történő dolgokra, mindarra, amit látok és hallok, és elgondolkodom róluk, hagyom, hogy befolyásolják az éppen írt történeteimet, és ötleteket adjanak az íráshoz. Hát, ezzel most alaposan megszívtam, bár ez nézőpont kérdése.
Imádom mindkét történetemet írni, viszont most, hogy egy teljesen új környezetbe csöppentem, hogy szinte minden megváltozott körülöttem, kipattant a fejemből egy új ötlet. És nem egy türelmes fajta, mert követeli, hogy foglalkozzam vele, írjam, és nem megy ki a fejemből. Ráadásul az eddigiekhez képest hipersebességgel formálódik előttem a sztori, és magam sem tudom, miért, teljesen felrúgtam az eddigi módszertanomat, és nem szép sorjában, hanem összevissza írom, így rögtön a végével kezdtem :)
Kérdés: Ti mit tennétek hasonló helyzetben? Érdemes felrúgni az eddigi terveket, félretenni az eddig írt, egyébként még mindig imádott történeteket? Merthogy az időm szűkös, úgyhogy szigorú hierarchiát kell felállítanom. És mi van, ha az újdonság miatt hanyagolom a többi sztorit, de aztán jön egy újabb, majd egy újabb, amely elsöpri az előzőt? Be fogok-e fejezni így egyáltalán bármit is?

(Ehhez egyébként kapcsolódhat egy újabb kérdés: Ti hogy találtok időt magatoknak az írásra?? Mert nekem ez sajnos hatalmas gondot okoz!)

Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, írókéra és olvasókéra egyaránt!

7 megjegyzés:

  1. Kedves Freya, igen, érdemes, mert ha egy történet "meg akarja íratni magát", akkor az meg is fogja, nincs menekvés...:-)
    Időt az írásra? ... A blogjaim frissítéseit, vagyis azok hiányát elnézve evidens a válasz: mostanában - az utóbbi néhány hónapban - gyakorlatilag sehogyan sem találok időt az írásra:-(((
    Üdv:
    Katarina

    Ps.: Mi az az új környezet, amiről írsz? Már a nem szupertitkos:-)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Freya,

    én a helyedben hagynám, hogy a történet vezessen. Ha ennyire konkrétan, ennyire elevenen megjelenik minden előtted, vétek lenne nem papírra vetni. Úgysem fog addig békén hagyni, amíg nem kezdesz el foglalkozni vele, sőt, így még inkább lefoglalna, több időt venne el a többitől, mert amíg azokat próbálnád folytatni, lehet, hogy a gondolataid végig az új körül forognának, aztán nem haladnál az írással. De, ha megírod azokat a részeket, amik hipersebességgel törnek a felszínre, akkor egyrészt megnyugszol, mert sikerült kiírnod magadból, másrészt utána lesz időd a másik kettővel foglalkozni.

    Egyébként szerintem nem gond, ha most egy picit fordítva állsz hozzá az íráshoz, és a végét írtad meg először. Így is összeáll majd az a kerek egész ;)

    Nos, időt találni az írásra? Nekem egyre nehezebb. Azt hittem, hogy ha jön a nyár, és nem lesz egyetem, akkor majd több időm lesz, de tévedtem. Ennek persze meg is látom a kárát, nehezen ülök le írni, és maga az írás is nehezebben megy, pedig nem akarom elhanyagolni. Persze, ha nekem is jön valami olyan, amit muszáj kiírnom magamból, akkor ha törik, ha szakad valahogy leírom, mert attól félek, hogy elfelejtem. Vagy akár csak egy vázlatot összedobok, hogy aztán az alapján később sikerüljön összerakni.

    A.M. :)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    Valószínűleg igazatok van, csak sajnálom a többi történetet, hogy parkolópályára kell állítanom őket. Eddig ha ilyesmi történt velem, leírtam az új ötleteket, hogy eltegyem őket későbbre, amikor az aktuális irományokat befejezem, de addigra általában már kiszerettem belőlük, és nem lett belőlük semmi. Most engedtem a kísértésnek :)
    Az új környezet London :) És kicsit másfajta munka, függetlenség... Igaz, már csak pár napig maradok, kíváncsi is vagyok, megmarad-e a lelkesedés, ha hazamegyek...
    Köszönöm a segítséget! :)

    VálaszTörlés
  4. Hali!

    Több történet megírása párhuzamosan? Közel húsz történet vár félkészen/kezdetleges stádiumban arra, hogy tovább írjam, de ha -ahogy Katarina is mondta- meg akarja írni magát, engedj a kísértésnek. Mert addig sem fog nyugodni hagyni, írd ki magadból! :) Max. nem fejezed be, ha úgy alakul, de bármikor folytathatod. :)

    Rita -aki lusta bejelentkezni :D

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Na, az ez, nem szeretem félbehagyni a dolgokat. De nagyon úgy tűnik, hogy igazából nincs választásom ebben a helyzetben... ;)

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Én nem az írásban élem ki a kreatív hajlamaimat, inkább kézzel fogható dolgokat készítek. Természetesen engem is el-elkap egy-egy ilyen hullám, amikor mindent félretéve kezdek neki egy teljesen újnak. Pláne, ha éppen nagyon nyammogok az aktuális darabbal. De az a tapasztalatom, hogy hiába vágok bele az újba, az előző, befejezetlen darab mindig ott motoszkál bennem, hogy de jó lenne befejezni. (Basszus, ez még mindig itt van???)

    Ha éppen sem kedvem, sem időm nincs rá, félrerakom, mert így nem megy. Van olyan, amit egy év múlva fejeztem be.

    Ezzel nem arra akarlak biztatni, hogy teljesen hanyagold a meglévő írásaidat, jaj, dehogyis! :) Csak ha erőltetni kell, az már nem olyan... És ha Te nem vagy vele elégedett, azt hiszed másnak sem tetszik.

    Azért remélem kikerülsz ebből a kis válságból, mert én imádom mind a két futó történetedet, rendszeresen olvasom, még ha nem is hallatok magamról. :)

    Puszi
    Porcica

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Örülök, hogy írtál :) Én is úgy vagyok vele, hogy kár erőltetni, akkor úgysem lesz jó a végeredmény.
    Azért bízom benne, hogy jó lesz az új történet, és be is fejezem, ha már ennyi fejtörést okoz ;)
    Köszönöm, hogy olvasod a történeteimet, örülök, hogy szereted őket! :)

    VálaszTörlés