22. fejezet

Boldog új évet!

All alone as you look through the door
Nothing left to see
If it hurts and you can't take no more
Lay it all on me

Lay It All On Me by Rudimental feat. Ed Sheeran

Amint a múltkor is mondtam, JJ-nek valóban sikerült beültetni a bogarat a fülembe. Mióta kilépett az ajtón, gyakorlatilag csak azon törtem a fejem, hogyan is tudnám folytatni mindazt, amit Pire-on elkezdtem. Tetszett a házfelújítás, és szívesen belevágtam volna újra. Azonban nyilvánvalóan nem a szigeten. Nem hittem, hogy lett volna ház, amelyet ott a gondjaimba vehettem volna, de nem is nagyon gondolkoztam ezen, mert a korábbi terveim azon része, amely szerint a nyár végén elmegyek innen, változatlan volt. Minek is maradtam volna Pire-on?

                Bár megismertem egy csomó fantasztikus embert, igazi barátokra is szert tettem, miközben a korábbi, otthoni barátaimról kiderült, hogy annyira nem számíthatok rájuk. Viszont a családom, vagyis az anyám, nem Pire-on élt, és ha nem is voltunk a legjobb barátnők, nem szívesen maradtam volna hosszú ideig távol. Hiszen csak mi voltunk egymásnak.

                És hát Pire azért nem felelt meg sem az ideális lakhelyről alkotott elképzeléseimnek, sem az életritmusomnak. Pár hónapig nagyon jó elvoltam itt, engem is meglepett, mennyire nem hiányzott New York nyüzsgése, a felhőkarcolók, az az imádni való forgatag. Fura volt, hogy viszonylag könnyen megszoktam a szigetre jellemző csendet, a végtelen tenger látványát, azt, hogy itt nem egymás hegyén-hátán, hanem kényelmes távolságra éltek az emberek, hogy nem lehet csak úgy leinteni egy taxit, ha mennél valahova, hogy csak egyetlen bolt van, ahol bevásárolhatsz, és ha már egy picit extrábbat szeretnél az alapvető élelmiszereknél, meg kell rendelned, és nem utolsósorban, hogy az egyedüli szórakozóhely a kocsma, ahol miközben te lehúzol egy sört, melletted a nénikék teáscsészékkel a kezükben pletykálnak.

                De szentül hittem, hogy csak azért ment az átállás elég egyszerűen, mert mindvégig tudtam, hogy ez ideiglenes. Mint egy hosszúra nyúlt vakáció. Bizonyára ezért fogadtam el egy legyintéssel sok olyan dolgot, aminek pedig normális körülmények között idegesítenie kellett volna.

                Szóval nemsokára hazamegyek, ez biztos. Manhattanben azért több a lehetőség is, lássuk be. Pire-on elég hamar eljut az ember a korlátjaiig. Felújítandó ház sem volt ugye. Legalábbis más eladó vagy kiadó ingatlan nem volt a szigeten, és nem hallottam róla, hogy bárki a felújításon töprengett volna.

                Persze volt valaki, aki miatt talán maradtam volna. De az a valaki is bármelyik pillanatban leléphetett a szigetről, hiszen ezt tervezte állandóan, folyamatban is volt valami munkalehetőség, vagy mi, legalábbis ezt mondta a múltkor. És nem hittem, hogy JJ akár csak egy percig is habozott volna miattam, ha lehetőség nyílt volna arra, hogy lelépjen a szüleitől. Hiszen akkor, amikor nem kellett volna, folyton bizonytalankodott. A pikniken, amikor megcsókolhatott volna.

                Na, mindegy, azt tudtam, hogy elmegyek a szigetről. És amint visszatérek New Yorkba, szerettem volna ismét belevágni egy Mrs. Graham házához hasonló projektbe. New Yorkban biztosan milliószámra vártak a felújítandó házak. Referenciának ugyan jó lett volna a pire-i akcióm, de nem hittem, hogy bárki eljött volna az óceán túlpartjáról személyesen is körülnézni itt, mielőtt rám bízta volna a házát. Szóval össze kellett állítanom egy jó kis anyagot a házról, egy csinos kis mappát rengeteg fotóval. Mondjuk, ahhoz nem ártott volna a munkálatok megkezdése előtt dokumentálni a kiinduló állapotot. A fenébe.

                Tehát kellett egy ház… New Yorkban… vajon kit győzhetnék meg, hogy engem bízzon meg? Kiterjedt ismeretségi köröm volt ugyan, de mindenki shoppingmániás particicának tartott odahaza. A korábbi énemre én magam sem bíznám az ingatlanomat.

                Vagyis kellene venni egy házat, és az lehetne a referenciám. Viszont ehhez nagyon nagy tőke kell… kifizetni a ház árát, a felújítás anyagait, a munkákat, amelyeket én nem tudok elvégezni. Nem biztos, hogy egy újabb házzal is akkora szerencsém lenne, mint Mrs. Grahamével, ahol nem volt szükségem mesteremberekre. De honnan szedhetnék pénzt? Anyám biztos nem adna, hiszen ez nem olyan, mint amikor a téli ruhatáramat finanszírozza, mégiscsak egy házról lenne szó! A saját pénzem meg… az örökségem szépen lekötve csücsül egy svájci bankszámlán, és még pár évig csak az anyám férhet hozzá. Aki nyilván nem nyúlna hozzá, hiszen ő is egy shoppingmániás partcicának tart. És ezen még ez a nyár sem változtat. Aligha fog eljönni ide valaha is megnézni a házat… Pedig anélkül nem hinne nekem. Mondjuk, ezért nem hibáztatom, nem adtam rá túl sok okot eddigi életemben, hogy kötelességtudó, felelősségteljes, szorgalmas lánynak tartson.

                Ah, milyen egy ördögi kör ez! Ahhoz, hogy bebizonyítsam, nem vagyok olyan, amilyen voltam, kellene egy kis kezdő lökés, azt viszont nem kaphatom meg, mert mindenki olyannak ismer, amilyen voltam, de már nem vagyok. Azt hiszem. Én is belezavarodtam. De hogy kezdjek így új életet?

-          Mitől vagy ilyen gondterhelt, kicsi lány? – dugta be a fejét a konyhámba Nick. Az asztalnál ültem, előttem a felnyitott laptop, én pedig épp elkeseredetten vertem az asztallapba a fejem. Néhány mondatban vázoltam neki a dilemmámat. Elgondolkodva nézett rám. – Ó. Hát ez tényleg nem egyszerű. De azt mondtad, csak most kezdtél el gondolkozni ezen az egészen, igaz? – várakozón nézett rám, és én bólintottam. – Akkor adj magadnak időt. Ha tényleg belevágsz ebbe az egészbe, ha úgy érzed, megtaláltad a hivatásod és mindent megtennél, hogy beindítsd a dolgot, akkor nem várhatod, hogy két másodperccel az isteni szikra kipattanása után már kész terveid legyenek.

-          Nem? – kérdeztem vissza megkönnyebbülve.

-          Figyelj, még én sem igazán találtam ki, mihez kezdjek az életemmel. Apám szerintem változatlanul azt reméli, hogy visszamegyek az egyetemre, de szerencsére nem mondja ki. Mert tuti nem is fogok – vigyorgott. – Jolie szerint a rajzolással kéne kezdenem valamit, de még nem találtam ki, mit.

-          Ez jól hangzik – mosolyogtam. – Mindig is tetszettek a rajzaid. Mármint az a kábé két darab, amelyet láthattam, mert mindig dugdostad mindenki elől.

-          Sosem hittem, hogy érnének bármit is. De Jolie folyton azzal nyaggat, hogy kezdjek velük valamit. És valószínűleg igaza van.

-          Oké, kössünk alkut – ajánlottam. – Mostantól mindketten azon törjük a fejünket, hogy miként építsük fel új karrierünket. Azaz az első karrierünket. Részletesen kidolgozzuk a terveket. Rendben? – nyújtottam felé a kezemet.

-          Nincs határidő? – habozott, mielőtt belecsapott volna a tenyerembe.

-          Nincs, de azért jó lenne, ha még ebben az életben összejönne.

Nick nevetve rázott kezet velem.

-          Úgy látom, neked is jót tett, hogy eljöttél Manhattanből, Belle. Nézz csak ránk, gondoltad volna pár éve, hogy egy aprócska, világvégi szigeten ücsörögve gondolkozunk majd azon, hogy hódítsuk meg a világot? Mármint munkával – kacsintott.

-          Szóval szerinted ezen múlik? – néztem rá szkeptikusan. – Csak ki kellett szakadnunk, és máris szárnyalunk? Ez lenne az igazi énünk?

-          Hű, nagyon filozofikus hangulatban vagy ma. Mennyit aludtál? – vigyorgott ismét Nick. – De komolyra fordítva, csak normálisabb, hogy olyasmiken agyalsz, hogy vállalkozást indítanál, házakat újítanál fel kemény munkával, mint azon, hogy hova indulj bulizni ma este. Persze az sem rossz, de régen csak arról szólt az életünk.

-          Akkoriban nem tartottam azt olyan rossznak, sőt – vallottam be. – Azonban egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy pár hét múlva visszamenjek, és mindent ott folytassak, ahol a nyár előtt abbahagytam. Amúgy ez már csak azért is kizárt, mert az egykori barátaim kivetettek maguk közül – közöltem drámai hangon, hogy ezzel a pátosszal leplezzem, mennyire fájt ez még mindig.

-          Ezt meg hogy érted? – vonta fel a szemöldökét Nick.

-          Egyszer nagyon vacakul éreztem magam itt, és megpróbáltam felhívni pár barátomat. Egyik sem akart hallani rólam. Személyes sértésnek vették, hogy olyan hirtelen eljöttem. Kivéve Priyát. Neki sem tetszik, de ő legalább még beszél velem.

-          Mert kábé ő az egyetlen viszonylag normális csaj a baráti körödből.

-          Hé! – bokszoltam Nick karjába.

-          Talán nincs igazam?

Elgondolkodtam.

-          De. Valószínűleg igen. De akkor sem fair, hogy ilyenek.

-          Legalább tudod, kire számíthatsz – vonta meg a vállát Nick. Kérdő tekintetemre bólintott. – Igen, ezen én is átmentem, amikor Michelle meghalt.

-          Sajnálom.

Nick legyintett.

-          Tényleg úgy gondolom, hogy jobb tudni, kik állnak mindig melletted. Akkor is, ha baj van, akkor is, ha olyasmit kell tenned, ami nekik nem tetszik. Manhattanben szinte minden kapcsolat felszínes. De mit is várhatnál azoktól a barátoktól, akikkel gyerekkorod óta csak bulizni jártál? Miért várjuk el, hogy szimplán beszélgetni is lehessen velük? Szerintem teljesen természetes, hogy amíg mi is ilyenek voltunk, ilyen emberek vettek körül, rájuk volt szükségünk, most viszont megváltoztunk, és már másfajta barátokat igényelnénk. De szerencsére itt Pire-on vannak ilyenek. Mi az? Miért bámulsz rám így? – nevetett zavartan.

-          Mert másra sem tudok gondolni, mint hogy igazad van.

-          Köszi – nevetett láthatóan még mindig zavarban. – Örülök, hogy itt vagy, Belle, láthatóan neked is jót tett Pire.

-          Talán mindenkinek ide kellene jönnie egyszer.

-          Á, a legtöbben menthetetlenek – rázta meg a fejét. – Másokra nem biztos, hogy így hatna ez a hely. De rád… végül is Priya után te vagy a második legnormálisabb csaj Manhattanben.

-          Na, húzz innen, Donnelly, inkább az új hivatásomon gondolkodom, mint hogy a sértegetéseidet hallgassam – nevettem és az ajtó felé intettem.

Nick vigyorogva felkelt és búcsúzóul egy puszit nyomott a fejem búbjára.

-          Azért ne mindig csak a munkára gondolj, Belle.

-          Te viszont néha gondolj arra is, mihez kezdesz a szuper rajzaiddal – kiáltottam utána, ahogy kiment. Ő hátrafordult és engedelmesen szalutált. Mosolyogva nyitottam fel ismét a laptopomat. Nicknek igaza volt. Szerencsére fantasztikus barátaim vannak Pire-on.