5. fejezet

Get a grip on yourself
Get a grip on yourself
Could have been something
But you're too late
And you
Wouldn't want it anyway

Better Than This by Keane

A Nellynél töltött éjszaka leginkább gyermekkorom pizsamapartijaira emlékeztetett. Miután a fogadóban megvacsoráztunk, lezuhanyozhattam, és mire beléptem Nelly szobájába, ő a padlón megágyazott nekem: takarókból és párnákból igazán hívogató fészket rakott.

-          Sajnálom, hogy nem tudok felajánlani neked egy ágyat, de láthatod, milyen kicsi ez a szoba – mutatott körbe. A helyiség valóban aprócska volt, jóval kisebb, mint a vendégszobák, amelyekbe a folyosóról bekukkantottam. Ez a szoba a padlástérben nyilvánvalóan eredetileg is a személyzetnek készült. Kis mérete és puritán berendezése ellenére otthonosnak tűnt – legalábbis az én házamhoz képest a hegyoldalon mindenképpen.

-          Ne szabadkozz, tudod, mennyire hálás vagyok neked ezért – mosolyogtam, és bekuporodtam a paplanok alá.

-          Annál a romnál még jó, hogy jobb – felelte Nelly, és bár nem láttam az arcát, mert már lekapcsolta a lámpát, de a hangján is hallottam, ahogy elfintorodik.

-          Nem lesz már sokáig olyan borzalmas állapotban.

-          Ha te mondod…

-          Nem hiszel nekem? – vontam fel a szemöldököm.

-          Hát, én csak annyit tudok rólad, hogy tegnap belibbentél ide Manhattanből, pontosabban betipegtél a tűsarkú szandálodban; úgy festettél a menő rucidban, mint aki most lépett le egy divatmagazin címlapjáról, és azt állítod, hogy rendbe hozol egy öreg, piszkos, lepukkant házat. Szerinted mit higgyek?

Nevettem. Végül is igaza volt.

-          Nelly, tényleg nem ismersz még túl jól. Így azt sem tudhatod, hogy valóban belebukok-e ebbe az egészbe. Hidd el, nem egykönnyen adok fel bármit is.

-          Szóval nem vagy az a particica, akiknek kinézel? – kérdezte őszinte kételkedéssel a hangjában.

-          Attól függ, pontosan mire is gondolsz ezzel – válaszoltam, de közben nevettem, szóval tudta is a választ.

-          Még mindig nem értem, miért vagy itt – vallotta be. – Minek strapálod magad?

-          Anyukám kedvéért. Ő azt hiszi, léha alak vagyok, aki sosem fog megkomolyodni, sosem fog a saját lábára állni, felelősséget vállalni. Pedig sosem kerültem még bajba! – védekeztem, de aztán hozzátettem: - igaz, sosem fogtam még bele semmibe komolyan. Anya szerint folyton a szórakozáson jár az eszem, és belátom, ebben igaza van. Mindig azt gondoltam, hogy egyszer majd felnövök, vagyis benő a fejem lágya, leállok az állandó szórakozással, és elkezdek dolgozni vagy ilyesmi, de folyton halogatom. Ezen a nyáron még nem, most már mindjárt itt az év vége, már minek, majd jövőre, de már megint nyár van, most kell bulizni… Azt hiszem, anya megelégelte a várakozást, mert pár napja nyíltan kimondta, hogy ideje végre bebizonyítanom, hogy felelősségteljes felnőtt nő vagyok.

-          És mi köze ehhez a háznak? Úgy értem, nem itt laksz, nem a tied, csak bérled, ha felújítod, utána úgyis elmész, minek ez?

-          Mert ez a legnagyobb feladat, amibe valaha is belevágtam. És tetszik, hogy létrehozhatok valami maradandót, hogy alkothatok. Vonz a benne rejlő kihívás.

-          Jobban jártál volna, ha valami kisebb kihívást választasz. Nem hinném, hogy anyukád elvárja, hogy puszta kézzel renoválj egy házat.

-          Nem, de ha elmegyek innen, miután megállapodtunk, hogy itt töltöm a nyarat, távol a bulizástól, a haveroktól, Manhattantől, kijövök egy szerény költségvetésből és gondoskodom magamról, anya azt hinné, hogy feladtam.

-          Ő sem akarhatja, hogy abban a házban élj!

-          Nem hiszi el, hogy milyen szörnyű állapotban van a ház. Ő csak az ingatlanos kissé retusált képeit látta, és azt gondolja, csak kifogást keresek, hogy kibújjak az ígéretem alól. És nekem nincs kedvem hazamenni, hogy lássam a csalódottságát, ne adj’ Isten, hallgassam, hogy az orrom alá dörgöli, hogy hamar feladtam. Na jó, azt talán nem tenné, de csalódott lenne, az biztos.

-          Oké, szóval feltétlenül Pire-on kell töltened a nyarat. Akkor sem biztos, hogy éppen abban a házban!

-          Tudsz más lehetőséget?

-          Hát, mit szólnál a padlómhoz…?

Másnap reggel Nelly közölte, hogy szabadnapja van, és szívesen segítene nekem a házban. Nem akartam elfogadni, hiszen nem kívántam tőle, hogy a szabadnapján is dolgozzon, ráadásul abból, ahogy mindig beszélt a házról, elég nyilvánvaló volt, hogy nem ért egyet a felújítás gondolatával, és nem igazán szívleli a helyet. De ő ragaszkodott hozzá, váltig állította, hogy úgysincs más dolga. Én meg szívesen elfogadtam. Ugyan természetesen a plusz két kéz is jól jött a munkában, és tetszett a gondolat, hogy egy nap alatt kétnapnyi feladat lesz elvégezve, azonban a leginkább annak örültem, hogy nem leszek egyedül.

És valóban egész buli volt a nap. Mivel a legközelebbi szomszédok is jó messze voltak, úgy ordíttathattuk a rádiót, ahogy csak akartuk, és ha épp nem beszélgettünk, gondtalanul énekeltünk a rádióval, miközben poroltunk, felmostunk, porszívóztunk. Gyakran megálltunk egy teára vagy kávéra, mégis jól haladtunk.

Nagyon úgy festett, hogy a nap végére a konyhából kikerülhetett minden, és mivel fontos helyiségről volt szó, ezt akartam először rendbe hozni. Az volt a terv, hogy elhúzzuk a bútorokat a faltól, hogy kifesthessek. Aztán a bútorokat is le kellett festeni. Nem akartam új bútorokat venni, arra nem volt pénzem, szóval mindent fel akartam újítani, ami még menthető volt. És a konyha masszív, évszázados fabútorai remekül állták az idő próbáját, csak megkoptak kissé, de ezen lehetett segíteni.

Nelly kitakarította a hűtőt, amelyet aztán sikerült beüzemelni, úgyhogy már akár hűtendő élelmiszert is vehettem. Hihetetlen, mennyire óriási dolog volt, hogy ez után nem tejport kellett tennem a kávémba! A csapból tiszta víz folyt, bár egyelőre nem volt hozzá bátorságom, hogy igyak belőle, inkább alaposan felforraltam a kamrában talált kempingfőzővel.

A konyha funkcióját egyébként ideiglenesen egy az előszobába állított asztal látta el, ide pakoltam minden ehetőt, és ide került az öreg kávéfőző is, amelyet még az eredeti, bontatlan csomagolásában találtam egy polcon. Talán Mrs. Graham ajándékba kapta, de nem tetszett neki. Vagy ő szánta ajándékba valakinek. Esetleg tartaléknak akarta a sajátja helyett, amely olyan rozsdás és vízköves lett a benne maradt víztől és kávézacctól, hogy ki kellett dobnom.

Nelly vállalta, hogy kitakarítja a spájzot is, bár szerintem csak attól tartott, hogy a végén én még megtartanék valami öreg vacakot, ő ugyanis kérlelhetetlenül lesöpört minden polcot egyenesen egy szemeteszsákba. Aztán nekiállt lepucolni az üres polcokat.

-          Nem gáz, Nelly, hogy mindent kidobsz, csak nem tudom, mi lesz ezzel a rengeteg szeméttel – mondtam neki a kamra ajtajában állva. – Hogyan vitethetném el?

-          A szigetről minden összegyűjtött szemetet elvisznek, itt szerencsére nincs szemétlerakó. Csak le kell juttatni a cuccot a kikötőbe, és elviszik a hajóval.

-          Csak… - morogtam, felidézve magamban a több tucat nehéz zsákot a ház előtt. És ki tudja, mennyi lesz még!

-          Ne aggódj, ha nem is sokaknak, de pár itteninek van kocsija, majd megkérünk valakit, hogy segítsen. Például Grantéket, velük már jóban vagy.

-          Ők már így is rengeteget tettek értem – feleltem.

-          Belle, itt senki nem vezet listát a kapott és adott szívességekről. Bárkitől bármit kérhetsz, ha tudnak, segítenek.

-          Igen, mindig elfelejtem, hogy itt mások a szabályok, mint otthon. Itt nem farkastörvények uralkodnak…

Nelly csak mosolygott. Aztán amikor már kimentem, utánam szólt:

-          Vagy megkérhetnéd JJ-t is, hogy segítsen. Neki ugyan nincs kocsija, de az apjáét biztos használhatja.

Azonnal visszaugrottam a spájz ajtajához.

-          És miért is kellene éppen JJ-t megkérnem, ha szabad érdeklődnöm?

-          Hát, mert ez remek alkalom lenne, hogy beszélgess vele – közölte Nelly a nyilvánvalót.

-          És ez azért lenne jó, mert…? - néztem rá kíváncsian, várva, hogy befejezze helyettem a mondatot.

-          Mert kétségkívül tetszik neked – magyarázta a lehető legtermészetesebb hangon, miközben zavartalanul folytatta a munkát.

-          Ebben tévedsz.

-          Aha, persze. Láttam, amit láttam, Ms Ebert-Holden. És amit láttam, elég egyértelmű volt.

-          Mi is volt az pontosan? – vontam fel a szemöldököm, és rettentő hálás voltam, hogy Nelly nekem háttal pucolta a polcokat, így nem látta az erőlködésemet, amint igyekeztem nem elpirulni. Persze hiába.

-          Láttam, milyen szemeket meresztettél rá a boltban. És megértelek, ne érezd magad zavarban, tudom én jól, milyen dögös srác JJ. Sőt mivel te még nem találkoztál mindenkivel a szigeten, elárulom: jelenleg ő a leghelyesebb pasi Pire-on.

-          Szóval tetszik neked.

-          Nekem? Dehogy! – nevetett. – Mármint látom én, hogy jól néz ki, nem vagyok vak, ezért is mondtam, de nem tudok rá úgy nézni. Mint mondtam, egész kiskora óta ismerem, úgy tekintek rá, mint… mondjuk, mint egy unokatestvérre. Szóval szabad a pálya. Nincs barátnője. Legalábbis nem tudok róla. Bár igaz, hogy senki sem tud túl sokat arról, miért jött haza, és mit csinált, amíg nem volt a szigeten.

-          Kivéve, hogy fogorvos.

-          Kivéve, hogy fogorvos – bólintott Nelly.

-          És miközben engem akarsz beszervezni neki, lehet, hogy van barátnője, aki bármelyik nap megjelenhet itt – állapítottam meg, remélve, hogy nem érződik a csalódottság a hangomon.

-          Kétlem. Bár attól még, hogy gyerekként együtt játszottunk, nem lettünk öribarik, de szerintem nincs senki a képben. És ne kérdezd, honnan tudom, csak érzem.

-          Ez megcáfolhatatlan érv – vigyorogtam, mire Nelly hozzám vágta az egyik porrongyát. – Lehet, hogy épp egy nagy szerelmi csalódást kiheverni jött ide.

-          Hát, nagyon nagynak kellett lennie, ha ezért idejött, mert, amint már mondtam, finoman szólva nincs jóban a szüleivel, főleg az apjával. Amit nem is csodálok, rém mogorva egy ember.

-          Akkor már értem, JJ kire ütött – válaszoltam.

-          Ugyan már, JJ eszméletlenül jó fej!

-          Veled lehet, de velem szemben kifejezetten hideg. Nem mintha annyira bánnám – tettem hozzá hirtelen.

-          Csak még nem ismer. Meglátod, kedves és vicces. Tényleg – fűzte hozzá, amikor meglátta a kétkedő arckifejezésemet. – Tudod mit? Hagyd azt a szemetes cuccot, az enyhén szólva úgysem túl romantikus, inkább menj le most a boltba!

-          Minek?

-          Mert éhes vagyok. És nem babkonzervet meg porlevest akarok enni.

-          Van még keksz, csoki és chips is. És cukorka.

-          Igazi kajára vágyom! És most már pakolhatsz a hűtődbe, úgyhogy menj, és vásárolj be finomabbnál finomabb dolgokat! Cserébe megígérem, hogy késő estig maradok segíteni, és a következő szabadnapomon is jövök.

-          Nelly, már így is annyira leköteleztél, nem akarom, hogy minden szabadidődet feláldozd…

-          Sipirc, eredj már a boltba! – szakított félbe, kezembe nyomta a táskámat és egy öreg kosarat, aztán szabályosan kitolt a házból.

-          Miért ilyen fontos ez neked? – kiáltottam még vissza neki a kapuból.

-          Mert imádok Cupidót játszani! – integetett az ajtóban állva.

Így aztán nem sokkal később ismét a boltban álltam, ahol megint JJ fogadott. Nem tudtam, hogy ennek örüljek-e vagy sem, mert bár már vagy harmadszor jártam ott, így elvileg nem voltam teljesen idegen, a sportújságjából felnézve engem nem részesített abban a kegyben, hogy megmutassa az állítólagos kedves és vicces oldalát.

-          Igen? – kérdezte unott hangon köszönés helyett.

Hezitáltam, mert csak akkor jutott eszembe, hogy valójában ki sem gondoltam, mit kellene vennem. Bár a hűtő valóban működött, a tűzhely még nem, szóval maximum a kis kempingfőzővel lehetett valamit kezdeni.

-          Körülnézhetek? – kérdeztem félénken. JJ egy gáláns mozdulattal intett, hogy csak tessék.

Miközben körbejárkáltam a picike helyiségben alaposan végignézve a polcokat, néha lopva JJ-re tekintettem, aki visszatért a lapjához. Az arca meglehetősen közömbösnek tűnt, és úgy láttam, nem igazán kötötte le az újság, csak el akarta ütni valamivel az időt. Az alatt a pár perc alatt, amíg ott voltam, kétszer is előhúzta a telefonját a zsebéből, akkor mindig kiült az arcára a kíváncsiság, sőt a reménykedés, majd mindkétszer csalódottan tette el a készüléket. Biztos voltam benne, hogy egy lánytól vár üzenetet. Bizonyára összevesztek valamin, a lány kidobta, neki nem volt hova mennie, ezért hazajött, és most könyörög a lánynak, hogy fogadja vissza, de az válaszra sem méltatja.

Amikor az időközben megpakolt kosaramat letettem a pultra, JJ úgy riadt fel az újságolvasásból, mintha elfeledkezett volna róla, hogy ott vagyok. Akkor nézett rám úgy először igazán. És én is akkor láttam meg, milyen gyönyörű, sötétzöld szeme volt. Tiszta, okos, nyílt és közvetlen tekintete volt, és ezzel mintha felvillant volna a szikrája annak a kedves és vicces, jó fej énjének, amelyről Nelly beszélt. De aztán felpattant a székéről, és elkezdte szemügyre venni az árut a kosaramban, és beütötte az árakat a pénztárgépbe.

-          Ez minden? – kérdezte, amikor végzett az összeszedett zöldség és gyümölcs, sajt, joghurt, vaj, tojás, tésztaszósz és száraztészta szemlézésével.

Bólintottam és fizettem. Még ki sem értem a boltból, ő már vissza is tért az újsághoz. Hát, ha rajta múlik, ebből semmi sem lesz. Márpedig rajta múlik, mert én sosem kezdeményezek. Én csak legfeljebb jelzem, hogy szabad a pálya, de úgy látszik, JJ nem észlelte a jeleket, vagy nem érdekelte. Ez van. Újítsuk fel inkább a házat!