21. fejezet

You're looking for a way out, I can feel it
Come on, show me where it hurts, maybe I can heal it
Your feelings are your own, now you keep them under lock and key
You've got me driving through the streets for an answer to the mystery

A Matter of Time by The Killers

A következő napokban szokatlanul nagy lett nálam a vendégjárás, naponta legalább kétszer érkezett hozzám valaki, hol Nelly, hol Katie, aki magával hozta a párját, George-ot is, hol meg Joley és Nick. Néha külön-külön jöttek, máskor többen, a legkülönbözőbb felállásokban. Én pedig mindig szívesen szakítottam meg a munkámat egy-egy kávézás, teázás erejéig. Már az estéim sem feltétlenül teltek munkával vagy felújítós, lakberendezős cikkek, oldalak böngészésével, mert gyakoriak lettek a vacsorameghívások is Katie-hez, ahol általában összegyűlt a csapat.

                Azonban akinek valószínűleg a legjobban örültem volna, nem jött. Sokszor, ha meghallottam a kertkapu nyikorgását, felcsillant a szemem, aztán mindjárt lelohadt a lelkesedésem, amint megláttam, hogy nem ő az. És persze ilyenkor mindig bűntudatom volt, hiszen örülnöm kellett volna a barátoknak is. Pláne, hogy eddig Nellyn kívül nem igazán volt nekem ilyenem Pire-on.

                De egy délelőtt az imáim meghallgatásra találtak, és a nyikorgó kapu ezúttal valóban az ő érkezését jelezte. Épp egy nagy bögre tejeskávé és a reggelim romjai társaságában ücsörögtem a kerti asztalnál, miközben egy kertészeti honlapot olvasgattam. Terveztem, hogy ültetek pár virágot, de még fogalmam sem volt, honnan szerzem be őket.

-          Jó reggelt! – üdvözöltem széles mosollyal vendégemet, aki azonban meglehetősen gondterhelt ábrázattal huppant le velem szemben.

-          Szia.

-          Valami baj van, JJ? – kérdeztem riadtan és félretoltam a gépet.

-          Hagyjuk, nem érdekes. Hallom, mostanában sűrű lett a társasági életed.

Nem csapott be a hirtelen témaváltással, de úgy döntöttem, nem fogok nekiesni két másodperccel az érkezése után. Hátha később magától is elmondja. Nem akartam házhoz menni a pofonért, ha már egyszer ennyit vártam JJ-re.

-          Igen, először Nelly bemutatott Katie Rhiannonnak, utána megismertem egy barátnőjét, Joley-t, aki a nagymamájánál van látogatóban. Az ő párját, Nicket egyébként már ismertem, még New Yorkból.

-          Aha, egy párszor én is összefutottam velük a boltban. Kedvesnek tűnnek.

-          Tényleg azok.

Egy darabig csak hallgattunk. Nem tudom, csak én éreztem-e kínosnak a csendet, mindenesetre nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne kérdezzek rá ismét, mi a baj. Teljesen nem is tudtam uralkodni magamon.

-          Hiányoltalak az elmúlt napokban, JJ. Pedig nagyon jól éreztem magam a pikniken.

Akkor futott át az agyamon, hogy mi van, ha ő nem? Ha ezért hagyta ki mindig a lehetőséget, hogy megcsókoljon? Elhívott randizni, hogy jobban megismerjük egymást, de neki nem tetszett, amit látott, és úgy döntött, nem kér belőlem. Másrészről most is ott ült a kertemben, és nem én hívtam.

-          Lejöhettél volna a boltba – jegyezte meg halkan, de úgy tűnt, mintha egész máshol járna gondolatban.

-          Amikor ott voltam, mindig apádat találtam ott. Nála pedig nem mertem rákérdezni, hogy mi van veled.

JJ keserűen felnevetett.

-          Valószínűleg jobb is. Egyébként csak nagyon összejöttek a dolgok mostanában, ezért nem tudtam előbb jönni.

Oké, Belle, nem körülötted forog a világ – emlékeztettem magam. És reméltem, hogy JJ nem csak kifogást keres. De nem.

-          Tudod, mondtam korábban, hogy van rá esély, hogy rendeződjenek a dolgok a munka terén. Adódott sajnos pár nehézség. A lehetőség, amire régóta vártam, bejött, de nem olyan könnyű a munka, mint reméltem. Plusz a bátyám bejelentette, hogy hazaugrik pár napra.

-          Ó – nyögtem. Még JJ és az apja kihallgatott beszélgetéséből tudtam, hogy a bátyját – vele ellentétben – szinte istenítik a szülei. Ha hazajön, nyilván napi huszonnégy órában dörgölik majd JJ orra alá, hogy bezzeg a bátyja! – Jaj.

JJ felnevetett a kétszavas, tömör válaszomon.

-          Egyetértek – vigyorgott. – Mindegy, ez van, kibírom.

-          Hát, ha gondolod, az én házam mindig nyitva áll előtted, ha már nagyon eleged van – mondtam. És szívesen hozzátettem volna, hogy felőlem akár itt is alhat, de nem akartam túl nyomulósnak tűnni. Hiszen én bevallottam, hogy hiányzott nekem, és én jól éreztem magam vele, de ő nem tett hasonló vallomást. Hoppá, tényleg nem.

-          Köszönöm, ez nagyon kedves tőled, Belle. Élni fogok a lehetőséggel – kacsintott rám, amivel megint felzavarta az állóvizet, és irtózatosan elpirultam. Gyorsan témát váltottam. – Kávét?

-          Köszönöm, kérek.

Később semleges vizekre igyekeztem terelni a beszélgetést, és már jól tudtam, hogy a ház ebből a szempontból biztonságos terep. Épp arról panaszkodtam JJ-nek, hogy érzem, lassan a végére érek a munkának, és már nincs nagyon mit javítgatni a házon.

-          Nellyt az őrületbe kergetem azzal, hogy nem tudok leállni. Pedig úgy érzem, csak most jöttem bele igazán – lelkendeztem.

-          Mert sikerélményt ad, hogy mindezt a saját kezeddel hoztad össze – intett az épület felé JJ. – Hogy kitaláltad, és bár senki sem biztatott, sőt senki nem hitt benned, te kitartottál és tényleg megcsináltad.

-          Szóval nem vagyok nagyon beképzelt, ha büszkének érzem magam? – kérdeztem félénken.

-          Ezt most komolyan mondod, Belle? Óriási, amit ezzel a házzal műveltél! – kiáltott JJ. – Pire-on mindenki vagy lebontatta volna, vagy hagyta volna, hogy magától összedőljön. De te otthont varázsoltál belőle.

-          Tudod, eleinte csak azért vágtam bele, hogy elüssem valamivel az időt. De időközben egyre jobban beleszerettem a házba. És leginkább abba az érzésbe, hogy nekem köszönhető az átalakulása. Hogy én csináltam. Olyan szuper érzés létrehozni valami maradandót! Fogalmam sem volt róla! Szerintem igazából én magam sem hittem benne, hogy sikerül. Vagy legalábbis teljesen nem voltam benne biztos. De annyira élvezem, ahogy ez az elhanyagolt, magányos ház új életre kel és megszépül. És hogy én tettem ezért!

Csodálattal néztem a házat, amely már nem háború sújtotta övezetnek nézett ki, olyan helynek, ahova senki nem lépne be önszántából, ha kedves az élete, hanem egy hívogató, meleg házikónak, amelyet tényleg nyugodtan lehet otthonnak hívni. Barátságos, szeretettel teli hely, ahova az ember szívesen térne be akár csak egy röpke látogatás erejéig, és irigyeli azt a szerencsést, aki itt lakik.

Egyszer csak észrevettem, hogy megint csendbe süppedtünk JJ-vel. Ahogy odafordultam hozzá, észrevettem, hogy megfejthetetlen mosollyal néz engem. Már megint elpirultam, és zavartan kaptam el a tekintetem.

-          Mi az? – kérdeztem és a bögrémmel kezdtem babrálni.

-          Semmi – felelte, nyilván jól szórakozva a zavaromon. – Csak tetszik a lelkesedésed.

-          Hát, hamarosan vége a nyárnak, és akkor ennek is – mutattam körbe. Magam sem értettem, hogy hirtelen miért csaptam át negatívba. Mindenesetre annak a számlájára írom, hogy mennyire zavarba jöttem attól, ahogy JJ engem figyelt.

-          Nem feltétlenül kell, hogy így legyen – jelentette ki JJ.

Erre felkaptam a fejem. Mégis mire gondolt? Minek nem kell, hogy vége legyen? Én a házra értettem, amit mondtam, de ő? Elvégre a ház tényleg szinte kész volt. Talán úgy értette, hogy nem kell elmennem innen? De miért maradjak? Hiszen elvileg ő sem akar tovább maradni a szigeten, mint ameddig okvetlenül szükséges. Kérdés persze, hogy az mikor van. Á, megőrjít ez a srác, olyan rejtélyes folyton! Sosem tudok kiigazodni rajta!

                Vélhetően kiült az arcomra, hogy dunsztom sem volt, mire gondolt, így megkönyörült rajtam és kifejtette:

-          Nézd, eredetileg nincs munkád, állásod, hivatásod, nem? – hajolt közelebb, és nekem iszonyatosan nagy erőre volt szükségem, hogy a közelsége ellenére arra figyeljek, amit mond. Főleg, hogy a következőket úgy súgta a fülembe, mint egy nagy titkot: – Én csak annyit mondok, hogy nem ez az egyetlen felújításra szoruló ház a világon.

Aztán hátrébb dőlt, és olyan magabiztosan nézett rám, mint aki épp most árulta el nekem a világ legnagyobb rejtélyének a megoldását. Hát, beletette a fülembe a bogarat, az biztos.

Mert igaza volt. Máshol is csinálhatnám azt, amit itt. De hogy? És hol? És miből? Kérdések ezrei kezdtek el kavarogni a fejemben, és érdekes módon ettől nem megrettentem, hanem úgy éreztem, mintha ajtók milliói nyíltak volna ki egyszeriben előttem. Fogalmam sem volt, mihez kezdek mindezzel, de JJ az egyszerű kijelentésével pontosan azt adta nekem, ami hiányzott nekem a nyárvége közeledtével: új célt. És ezért végtelenül hálás voltam neki.