32. fejezet

Legutóbbi levelemet azzal kezdtem, hogy Katie-vel elhatároztuk, felkeressük Mrs. Borgh-ot. Tegnap végül a sok ígéretet és halogatást tett követte, és amint végzett délután a munkájával Katie, egy kosár, kertben termett finomsággal nekiláttunk a rövidke útnak.

Már vagy félórája üldögéltünk Mrs. Borgh tündérkertjében a szokásos teánkat kortyolgatva és almás pitét falatozva mellé, amikor a kötelező tiszteletköröket lefutva, miután kölcsönösen tájékozódtunk a másik családjának hogyléte felől, Mrs. Borgh nyájas mosolyát egy pillantásra sem levetve szólt hozzám:
- Képzelje, Flora, a minap is nálam járt az én kedves barátom, Mr. Lleyton.

Katie mellettem hirtelen félrenyelt egy pitefalatot. Mrs. Borgh ijedten tekintett rá, aztán, mint akinek egyszeriben eszébe jutott a titok nyitja, ismét felöltötte a barátságos mosolyát:
- Ó, igen, maga, Katie még nem is ismeri Mr. Dennis Lleyton-t. Tudja, nagyon derék, régi barátom ő, egy jóravaló, helyes walesi fiú, aki gyakran benéz hozzám, amikor Pire-on jár. Egy alkalommal, amikor Flora meglátogatott, összefutott itt vele, éppen ott ült a barátnője mellett, ahol most maga ül, kedvesem.

Katie fanyar arckifejezéssel nyugtázta, miszerint van szerencséje a híres-hírhedt Dennis Lleyton helyén ülni. Pontosabban, Mr. Lleyton helyén – ahogyan Mrs. Borgh emlegette finom modorával.

- Ma reggel aztán ez a fiatalember elmesélte nekem, hogy maguk, Flora, azóta is jóban vannak.
- De még milyen jóban! – kiáltott fel Katie.

Dühös pillantást vetettem rá, amire ő is elszégyellte magát egy kicsit, hangtalanul súgott nekem egy bocsánatot, de a dolgot már nem lehetett meg nem történtté, azaz inkább ki nem mondottá tenni.

Mrs. Borgh előbb csodálkozott egy kicsit, majd elmosolyodott, jelezvén, hogy most már mindent ért. Magam is meglepődtem, mennyire vártam ekkor, mit fog mondani, helyesli-e a dolgot vagy sem, mintha a nagymamámnak számoltam volna be először az új barátomról.

- Helyes, nagyon helyes – felelte lassan. – Ez a dolgok rendje. Van itt nekünk egy okos és bájos leánykánk és egy kedves úriemberünk, mi egyebet is kívánhatnánk, ha nem azt, hogy találják meg a boldogságot egymás oldalán?
Katie hevesen bólogatott, de arcán az a gúnyos mosoly ült, amiből könnyedén kiolvashattam, hogy magában épp a „kedves úriember” kifejezésen mulat.

- Nos, legközelebb, drága Flora, ha majd Mr. Lleyton eljön hozzám, csatlakozzék hozzá bátran, s ha maga jönne, hát hozza el őt magával. Azt hiszem, remek szórakozás lesz majd magukat együtt látni – kuncogott. Aztán Katie-hez fordult: - Akkor leányom, ezek után nincs már más hátra, mint hogy magának is párt találjunk. Eszem ágában sincs abba a rémesen hideg, nyirkos sírba tenni a lábamat mindaddig, amíg maga egyedül van. Nem akarom magányosan itthagyni.

Katie immár másodszorra készült megfulladni a délután folyamán. Szinte hallottam a gondolatait: „Még hogy nekem egy férfit? Más se hiányzik! Csak felforgatná az én szép kis nyugodt életemet. Egyszer már hagytam, hogy megmutassák, mit tudnak, és akkor aztán fényesen leszerepelt előttem az egész bolond népség! Köszönöm, de nem kérek többet belőlük!”

- Na, ha valamikor, hát mostanság van éppen elég férfi a szigeten, úgyhogy kizárt, hogy ne találjunk valakit, aki magának is megfelel – folytatta Mrs. Borgh továbbra is széles mosollyal az arcán. – Csak ne tenné olyan rémesen magasra a mércét, kedvesem, higgye el, azt a lécet szinte senki sem tudja megugrani! Mindegy, én azt mondom, most vagy soha, mert nagy valószínűséggel ebben az évezredben már aligha lesz ilyen széles a választék, mint most, angyalom. Használja hát ki bátran! Ne nézzen már rám ilyen ijedten, csillagom, na, csak hogy megnyugodjon, megígérem magának, én is körbenézek, hogy ki jöhet szóba. Biztos vagyok benne, hogy ha összefogunk, akkor még ezt a rémesen lehetetlennek tűnő feladatot is megoldjuk, nemigaz, kedveskéim? – kacsintott ránk.

Én hevesen bólogattam, valóban egyetértettem Mrs. Borgh-gal, hogy Katie-re bizony ráférne már egy kis párkapcsolat. Legalább nekem sem szorulna el úgy a szívem nyár végén, amikor utoljára integetek még neki a Shillay fedélzetéről, mielőtt végleg eltűnik a láthatárról Pire. Hiszen, még ha a világ legkedvesebb és legtörődőbb szigetén is hagyom itt egyedül majd’ tíz hónapra, az akkor sem ugyanaz.

Katie viszont kényszeredetten mosolygott, láthatólag nagyon nem tetszett neki, hogy miután olyan jót szórakozhatott rajtam, egyik pillanatról a másikra visszájára fordult a dolog, és ő lett a célpont.

Jóízűen kacagtam fel, amikor búcsút véve Mrs. Borgh-tól kiléptünk a gyönyörű kert kapuján. Katie persze indulatosan fordult felém:
- Egy szót se, hallod?! – sziszegte, azzal nagy léptekkel indult el hazafelé, miközben én nevetve próbáltam utolérni.