2010. április 18., vasárnap

Help

Nos, ahogyan a legutóbbi rész elején írtam, mindössze két fejezet van már csak hátra Flora és Dennis meséjéből. Már hónapok óta gondolkodom, hogy mihez kezdjek, amikor ennek a történetnek a végére érünk, hogy mi legyen azután. A következő dolgokban teljesen biztosak lehettek:

- nem fogtok olvasnivaló nélkül maradni. Formálódik egy új, teljesen más történet, amit terveim szerint pár nappal a Floralia befejezése után meg is ismerhettek! Ez egy másik oldalra fog felkerülni, így szeretném jelezni mind Nektek, mind pedig magamnak, hogy azzal a történettel egy új korszak kezdődik, ami semmilyen módon nem kötődik ehhez a sztorihoz.
- nem fogom folytatni Flora és Dennis történetét. Már évekkel ezelőtt lezártam ezt a sztorit, éppen elég nehéz volt akkor pontot tenni a végére. Most, hogy az elmúlt hónapok során ismét végigfutottam az írást, egyáltalán nem vetődött fel bennem, hogy maradt volna még elvarratlan szál az ő történetükben, nem érzem szükségét a folytatásnak.
- nem szeretném magára hagyni ugyanakkor ezt az oldalt sem, mert ez az első oldalam, rengeteg szép emlék köt ide. Itt kezdődött minden, itt jöttem rá (ismét), mennyire szeretek írni, s érdemes lenne gyakrabban foglalkoznom vele. Itt ismertelek meg Titeket, s itt kaptam azt a rengeteg biztatást, ami meggyőzött róla, talán nem vagyok reménytelenül tehetségtelen.

Éppen ezért mindenképpen szeretném, ha a továbbiakban is rendszeresen jelenne meg valami újdonság ezen az oldalon. Azt is szeretném, ha ez a valami olyan lenne, aminek Ti is örülnétek, amire kíváncsiak vagytok. Így hát most megkérdezném a véleményeteket, Ti mit látnátok szívesen az oldalon. Felajánlok pár lehetőséget, ezekre oldalt, alul szavazhattok a következő néhány hétben. Hangsúlyozom, hogy több opciót is választhattok, mert nem kizárt, hogy többféle tartalom is helyet kap majd az oldalon! Ha pedig Nektek van valami javaslatotok, ne habozzatok leírni!
Íme, a lehetőségek:

- novellák, hosszabb-rövidebb írások, néhány fejezetből álló történetek különböző témákban (ezekhez egyébként szívesen fogadnék ötleteket!)
- írással kapcsolatos információk, pályázati felhívások, cikkek, hasznos tanácsok, tippek innen-onnan. Felvethetnénk esetleg különböző, írással kapcsolatos problémákat, dilemmákat, amiket közösen megvitathatnánk. Vagyis az oldal egyfajta írói fórummá alakulna
- írhatunk valamit közösen. Ez csak úgy eszembe jutott, nincs hozzá semmilyen ötletem, talán megírhatnánk a saját variációinkat egy adott témára, vagy kipróbálhatnánk magunkat egy adott stílusban. Esetleg belefoghatunk együtt egy új történetbe
- az elmúlt hónapokban rengeteg észrevételt, tanácsot kaptam a Floralia-val kapcsolatban, s én magam is friss szemmel, külső szemlélőként tudtam olvasni a sztorit, így a Ti és a saját véleményem alapján egész biztosan átírom, tökéletesítem a történetet a közeljövőben. Ha szeretnétek ezt a javított verziót olvasni, szívesen megosztom Veletek
- végül ezt a lehetőséget nagyon félve ajánlom fel: ha Flora és Dennis történetét nem is folytatom, úgy érzem, Pire szigetén még rengeteg lehetőség akad. Korábban is sokat gondolkoztam már azon, hogy van még itt jó néhány érdekes ember, akinek a sorsát érdemes lenne kibontani. Részben a szigethez kötődő, de nem végig ott játszódó történetet képzelek el, ami nem kapcsolódna szorosan a Floralia-hoz, bár néhány szereplő és helyszín már ismerős lenne. Ezt az alternatívát azért hozom fel, mert nagyon szeretem Pire-t, s azt hiszem, szívesen visszatérnék oda picit, mégis tartok tőle, ugyanis egyelőre semmilyen konkrét ötletem nincs hozzá. És még sosem írtam több történetet párhuzamosan. Szóval semmit sem ígérhetek, de ha gondoljátok, megpróbálkozom vele.

Kábé eddig jutottam az ötletelésben. Szeretnélek megkérni Titeket, hogy szavazzatok, rajtatok is múlik az oldal jövője! És szeretném, ha minél többen írnátok véleményt is, adjatok javaslatokat, ötleteket! De ha úgy látjátok, nem érdemes Flora és Dennis búcsúja után megtartani az oldalt, azt is mondjátok el, rendben?

És még valami: még egy szívességet kérnék Tőletek! Hihetetlenül boldoggá tennétek, ha akár most, akár a hátralévő fejezetek után elmondanátok a véleményeteket, gondolataitokat, érzéseiteket a Floralia egészével kapcsolatban! Várom a hozzászólásokat imádott, rendszeresen és hűségesen kommentelő olvasóimtól, és töretlenül bízom benne, hogy ha valamikor, hát most, a vége felé talán mégis rászánják magukat az eddig csendesebb olvasók is, hogy hagyjanak egy pár szavas üzenetet. Nektek igazán nem nagy fáradság, csak néhány pillanat, nekem viszont nagyon sokat jelentene! Köszönöm!

6 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Mint ahogy írtam is véleményezek és ötletegetek :)

    Bevallom, hogy két résznyi lemaradásom volt..de pótoltam. :) Megint nem csalódtam és ismételten isteni részek voltak.
    Dennis, számomra, egy olyan ember, aki ha tehetné egy rendkívűl kedves és szeretetre méltó személyiség lenne, mint ahogy Flora-val is volt. De sajnos még mindig a médiák uralkodnak és kissé flegmának és kiállhatatlannak kell lenni ahhoz, hogy ne furakodjanak teljesen bele az életükbe(beszélek itt a sztárokról) Megértem és egyben el is ítélem. Annak viszont örülök,hogy "kedves" barátnőjétől megszabadult és elmenekült kicsit a szüleihez. Bár én ebben látok egy kis "reményt" (ami még nem halt meg, üzenem ezt Flora-nak :D), hogy megjelenkik az esküvőn, ezzel mindenkit sokkolva, főleg Flora-t. :)))

    Nagyon szeretem Flora-t. Együtt tudok vele érezni, hogy csalódott Dennis-ben...maximálisan egyet kell értsek vele. A ruhát pedig minden bizonnyal csodásra készítette el! :) (kicsit bővebben is leíro majd a róla kialakult képet, ha vége a történetnek,(amit nagyon bánok))

    Így a végére pedig az ötleteim:
    - szívesen elolvasnám, hogy mit válaszolt Flora-nak a barátnője a levelekre :) Milyen tanácsokat ad neki..vagy csak épp miben támogatja és miben nem. :)
    -kiváncsi lennék Annie-ék történetére is :) úgy "ámblokk" az egészre és ezzel együtt Kate és Geogre kapcsolatára is.
    - És a legnagyobb kérdésemre is választ adhatnál: Dennis hogyan élte meg mindezt? Nagyon kiváncsi lennék az ő gondolataira és valódi(!) személyiségére! :)

    Ezek csak olyan kis felvetések. :) Gondoltam megosztom veled! :)

    Puszillak, Szasza

    VálaszTörlés
  2. Szia! :)

    Már régóta olvaslak, de nem vagyok az a kommentelős típus!(sajnálom) A Szasza unokahúga vagyok és Ő szólt, hogy írjak én is! :D Meggyőző tud lenni :) (nem ülhetek a géphez, ha nem írok:D)

    Szóval, nagyon szeretem, amit írsz! A Szaszán kívűl csak Téged olvaslak itt. Nem szeretem a fanfiction-öket. :) Te valami egészen egyedit alkottál és nekem ez nagyon bejött! Le a kalappal előtted, komolyan! Istenien írsz,mintha valóságos könyvet, regényt olvasnék! Ezért is kezdtelek el olvasni.

    Remélem még nagyon sok történetet olvashatok Tőled!

    Puszi: Niki

    VálaszTörlés
  3. Kedves Freya!

    Én is szavaztam, és most leírom a véleményemet:

    Egy kivétellel minden felvetésedet jónak tartom. A kivétel: a Floralia javított verziója, én ugyanis nem érzem szükségét semmiféle változtatásnak, szerintem a Floralia úgy jó, ahogy van.

    Bárhogyan is döntesz, bármit is írsz, biztosan hűséges olvasód maradok, a lényeg, hogy legyen nálad mindig olvasnivaló:-)), mert hihetetlenül tehetséges vagy, lenyűgözően eredeti, végtelenül finom és elegáns stílussal.

    Szivélyes üdvözlettel:
    Katarina

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Nagyon köszönöm a hozzászólásokat, dicséreteket! Annyira kedvesek vagytok! :)
    Szasza, olyan ötleteket vetettél fel, amik nekem eszembe sem jutottak, nagyon hálás vagyok, biztosan alaposan át fogom gondolni őket! :)
    Niki, örülök, hogy Szasza rávett a kommentelésre :D Annak pedig még jobban, hogy tetszik Neked a történet ;) Remélem, a következő sztori is tetszeni fog :)
    Katarina, azért akad egy-két apróság... nagy változásokra természetesen nem gondoltam, csak kisebb kozmetikázásra :) És ha rajtam múlik, mindig lesz valami olvasnivaló ;)
    Puszi

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Nos lássuk a medvét:D
    - novellák, hosszabb-rövidebb írások, néhány fejezetből álló történetek különböző témákban (ezekhez egyébként szívesen fogadnék ötleteket!)- Mindenképpen kíváncsian várom, ha ez lesz, hisz élvezet olvasni tőled bármit!:) (Bármi alatt értem, hogy erősen remélem nem misztikum:$:D)

    - írással kapcsolatos információk, pályázati felhívások, cikkek, hasznos tanácsok, tippek innen-onnan. Felvethetnénk esetleg különböző, írással kapcsolatos problémákat, dilemmákat, amiket közösen megvitathatnánk. Vagyis az oldal egyfajta írói fórummá alakulna - Ennek személy szerint mindenképpen hasznát venném, de csak akkor, ha a másik oldalon rendszeresen olvashatunk Tőled valami kis(=nagyon hosszú) szösszenetet!:)

    - írhatunk valamit közösen. Ez csak úgy eszembe jutott, nincs hozzá semmilyen ötletem, talán megírhatnánk a saját variációinkat egy adott témára, vagy kipróbálhatnánk magunkat egy adott stílusban. Esetleg belefoghatunk együtt egy új történetbe - Ezt még fejtsd ki bővebben kérlek:D Mármint, hogy, hogy képelted pontosan...közösen írás=elindítasz egy történetet és mi adunk hozzá tippeket, hogy merre menjen a szál, vagy közösen írás=egyik részt egyvki írja, másikat más?:)

    - Flora javított verziója - nem érzem, hogy rászorulna javításra!:)

    - Másik személy: támogatom az ötletet!:) Már írtam is egyet Neked:)

    Nos, bármi lesz is, szívesen fogom olvasni!:)

    Rita

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Misztikusat nem írok. Még :D Soha ne mondd, h soha, de egyelőre nem tervezem.
    A közös írásnál inkább az egyik fejezet ez írja, a másikat az dologra gondoltam. Viszont ehhez nyilván kéne még pár vállalkozó szellemű kolléga ;) Vagy pedig, mint a pályázatoknál, feldobunk egy témát vagy címet, és mindenki kihoz belőle valamit.
    Köszönöm, hogy leírtad a véleményedet! :)

    VálaszTörlés