Nem, nem is igazi írás ez, mert nem akarok mást, csak kipakolni hatvan év bugyrát.
Már ez a szó is milyen messzire nyúlik vissza! Gyermekkorom ősze bukkan fel, anyám a konyhában tevékenykedik, valami befőzés van. Egyszer csak nyílik az ajtó, s a falu kéregető cigányasszonya köszön be. Rongyosan-mocskos bő redőjű szoknyája majd’ a földig ér, éppen csak kivillan csupasz lábfeje. Igen, mezítláb volt!
Anyám sebtében adott neki ezt-azt és már terelgette kifelé, meg se várva, hogy a nő a dolgokat elpakolja a hátán púposodó, nagykendőből kötött bugyorba.
Nekem is ilyesmi bugyrom van, habár képzeletbeli - telis tele sok-sok emlékkel. Ahogy múlnak az évek, egyre több szín, egyre több hangulat kerül bele. Válogatok az ősziekből, örömmel teszem, mert ebben az évszakban szinte csak jó dolgok történtek velem.
Ősszel vettük birtokba az új házunkat. Félkésznek sem mondható állapotban volt, mindössze a konyha fala volt bevakolva, lemeszelve, a többi helyiségben még a csupasz vályogtéglák látszottak.
Mekkora bizalom volt apámban, anyámban egymással és önmagukkal szemben, hogy hitték, mire beköszönt a zord idő, rendbe teszik a többit is. Mert ők vakoltak! Emlékszem, az egyik szoba mennyezete leszakadt, kezdhették elölről.
Mikor ezzel elkészültek, apám földet talicskázott, hogy padlószintre töltse a helyiségek alját, anyám naphosszat meszelt, közben azért volt minden nap meleg ételünk, tiszta ruhánk.
Villanyunk sokáig nem volt. Lehetett volna, ez a hatvanas évek közepe volt, de nem futotta rá. A dinnye rendre keveset vagy kevesebbet adott, éppen csak a szűkös megélhetésre telt belőle.
Egyik ősszel a gimnáziumi osztályfőnök háromnapos kirándulásra akarta vinni az osztályt. Meghallván az összeget, otthon nem is említettem az egészet, mert tudtam, ha kérnék, ha kölcsönből is, de anyám kerítene rá pénzt.
Végül ketten nem fizettünk be, a másik lánynak nem adtak a szülei, falum béli volt, tehették volna.
Az osztály –tudtomon kívül – megbeszélte, hogy a közös pénzből fedezik az én költségeimet. Nagyon meg voltam hatódva!
Egy-két héttel a kirándulás előtt mezőgazdasági munkára mentünk az iskolával. Akkoriban minden évben egy hetet munkával töltöttünk, egyszer paradicsomszedést, máskor szüretelést vagy a pritaminpaprika előkészítését végeztük, ez utóbbit a konzervgyárban. Kellett a munkánk, pénzt kaptunk érte, ami a közösbe folyt.
Abban az évben kukoricát törtünk. Az a lány, aki szintén nem fizetett be a kirándulásra, kijelentette, hogy ő nem dolgozik azért, hogy más kirándulni menjen belőle. Nagyon rosszul esett!
Amikor megint tanításra mentünk, szóltam az osztályfőnöknek, hogy mégsem megyek el a kirándulásra. Megmondtam az okát is, de hogy ki mondta, arról hiába faggatott, nem árultam el. Később a kiránduláson megtudta, mert hiszen a kukoricatáblában más is hallotta ezt a bántó kijelentést.
A lányra nem haragudtam. A három napot, amíg a többiek Miskolcon voltak, mi együtt töltöttük. Elvileg nekünk tanítás volt. de csak bementünk reggelente az iskolába, az ügyeletes tanár széttárta a karját és szélnek eresztett bennünket.
Jóval később a gyerekeimet is az ősz hozta: a fiam szeptember végén, a lányom október elején született. Varázslatos idők voltak!
A fiam születése simán ment, de a lányom… Mindketten majdnem meghaltunk! Neki nagyobb esélye volt rá, az utolsó pillanatban emelték ki – hála Istennek, hogy meghagyta nekünk; csodálatos emberke!
Abba is hagyom! De jólesett gondolatban végigballagni elmúlt őszeim mentén, s itt-ott lekuporodni, visszaidézni egy-egy kedves emlékemet.
És ez az idei? Ez nemcsak mosolyt, könnyeket is hozott, mert ez volt az első – anyám nélkül.
Befejezésül hadd idézzek egyik – gyerekkoromtól - kedvenc versemből:
„Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.”
Felsőszentiván, 2010. október 24. Józsa Mara
Nagyon tetszett a novelládban a dinamikussága, és néhol még rímelést is véltem felfedezni.
Egyedi ugyan, de nekem nagyon tetszett! A sok személyes emlék - megtisztelőnek tartom, hogy bepillantást engedtél nekünk ebbe a "bugyorba".
Kedves Mara, véleményemmel Freyához csatlakozom: a személyes emlékektől ez az írás igazán intim hangulatú, és egy olyan világba enged bepillantást, amelyet sokan nem ismerünk, lévén más generációhoz tartozunk, de olyan élethelyzeteket, életképeket is találtam, amelyeket magam is átéltem, csak egy picit másképp. A stílus is remek volt, nagyon tetszett, gratulálok!
VálaszTörlésKatarina
Még tovább olvastam volna az emlékeket, sajnáltam, hogy megszakadt a történet végével.
VálaszTörlésGratulálok!
Kedves Mara! Mindenkivel egyet kell értenem! Emlékeid emlékeket idéznek... Én is olvastam volna még! Köszönöm! :-)
VálaszTörlésKedves Mara!
VálaszTörlésEz az első írás, amit Tőled olvastam, és meglehetősen kíváncsivá tettél.
Egyetértek a többiekkel, szívesen olvastam volna több emlékedet is. Ahogy életed egy-egy újabb szeletét elénk tártad, olyan volt mintha a szívedet öntötted volna ki nekünk. Mintha egy kis kosárkából apró csomagocskákban egy-egy emléket elővettél volna.
Édesanyád miatt őszinte részvétem. Az első ősz nélküle, azután az első karácsony, születésnap... és a sok-sok új élmény, öröm és bánat, amit már nem oszthatsz meg vele.:(
Kedves Mara!
VálaszTörlésAmikor nézegettem a pályaműveket megakadt a szemem. Rólad már rengeteg dícsérő szót hallottam, azonban az írásod még nem olvastam. Így nem is csoda, hogy rettentően felkeltette az érdeklődésem.
Azt kell, hogy mondjam: ez nem volt mindennapi iromány! Engem rendkívül meghatott az, hogy kitárulkoztál olyan emberek előtt, akik alig vagy egyáltalán nem ismernek ( persze magamból indulok ki ).
Bár az én emlékeim nem nyúlnak ilyen messzire vissza, de számomra olyan régi képeket és családi történeteket juttattak eszembe, amelyeket mi nagy becsben őrzünk. Hiszen nem egyszer láttam nagymamám képeit, amikor nagypapával karöltve építették fel a házukat vagy hallottam anyukám szüretes sztorijait!:)
Köszönöm, hogy bepillantást nyerhettem az emlékeidbe!:)
Üdv:
diana:)
Ez egy nagyon kedves írás volt, Mara. Úgy éreztem, mintha előttem ülnél, és csak mesélnél, mesélnél magadról, én meg folyton csak azt gondoltam, ne hogy abba hagyd. :)
VálaszTörlésSok-sok-sok szép őszi emléket kívánok még ezek mellé.