Annus: Az Almafa meséje

(Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy véletlenszerű sorrendben kerülnek fel a novellák.)

Nagyon mozgalmas és izgalmas évünk volt ez az idei is. Végre eljött a tél, a pihenés ideje. Mostanra már a gyermekeinket eleresztettük a világba, itt az ideje a jól megérdemelt pihenésünket tölteni. Levetettük szép levél koronánkat is, mely oly csodásan pompázott rajtunk évközben, és segített táplálni kicsinyeinket.

Itt a Perec utca 18. kertjében nagyon vegyes a társaság. Hogy milyen társaságról beszélek? A mi kis lakóközösségünk, mely a kertben található fás szárú növényekből alakult ki. No persze a lágyszárú lakókkal sincsen semmilyen problémánk, a hagymásokkal igen jó viszonyt ápolunk, és mindig szeretettel fogadjuk az egynyári és kétnyári növényeket is a kertünk közösségében.

A lakóközösségben a fás szárúak között már igazi mély barátságok alakultak ki. Legtöbben huszonöt év együtt költöztünk ide még ifjú leányokként a kertbe. Volt időnk össze szokni, és megtanulni elfogadni, elviselni egymást. Nálunk csak a megszoksz elve jöhetett szóba, a megszöksz elég nehéz nekünk a röghöz kötöttségünk miatt.

November végére csend és nyugalom lesz a kertben. Véget ér a betakarítás, falevél söprögetés, metszés, vár ránk a nyugalom tavaszig.

Vagyis csak várna!

Ma reggel is Diófa Dorka, és Fenyő Fanni vitatkozására ébredtem. December közepe táján eluralkodik rajtuk a hisztéria, hogy kinek az utódai a fontosabbak. Ez az Ő hónapjuk. Nyáron is megy a vita, kinek a gyümölcse a finomabb, kinek a gyümölcse fontosabb a családnak, kinek a gyümölcsét szeretik jobban a gyerekek. A nyári vitákba Megy Márti, Cseresznye Csilla, Szilva Szilvi, Sárgabarack Saci és Őszibarack Örzse szoktak a szószólók lenni. Mi Almafák, Amália és jómagam nem szeretünk bele szólni.

- A Dió a legfontosabb a Karácsonyi Ünnepen, mert az én kis Dió Déneseim, és Dió Dorottyáim nélkül nem készülhetne el a finom beigli, ami a család kedvenc süteménye - Harsogta Dorka a szokásos érvelését.

- Hogyne, pont a dió lenne a legfontosabb a Karácsonyban, mikor mindenki tudja, hogy Fenyőfa nélkül nincs Karácsonyfa, és Karácsonyfa nélkül nincs ünnep! – Csattant fel erre Fanni

- Hát, mert te mindig csak a saját igazad keresed, – vágta rá Dorka – nem a valóságot nézed. Mert az a Nagy Igazság, hogy mikor szenteste megjelenik egy boldog gyerek fej az ablakban, az mindig beiglit majszolgat, nem pedig a Karácsonyfában gyönyörködik, és ebből is láthatod, a Dió sokkal fontosabb.- Magyarázta tovább indulatosan Dorka a maga igazát.

- Persze, hogy abban a 3 percben, amikor épp Nem a Karácsonyfában gyönyörködik, akkor bekap unalmában egy kis beiglit is, és ebből te rögtön arra következtetsz, hogy az a fontosabb. De azt a sok-sok órát, amit a Karácsonyfa csodálásával töltenek te nem látod, én viszont, aki sokkal sudarabb és magasabb vagyok, jobban belátok a szobába, és van időm megcsodálni miként gyönyörködnek, az én kis csemetéimben. – Folytatta a szócsatát Fanni.

- Abigél – szólított meg Dorka – Te mit gondolsz melyikünk gyermekei foglalnak el fontosabb helyet a Karácsonyi ünnepen? – próbálkozott pártfogókat állítani a saját álláspontja mellé.

Határozottan szeretek kimaradni az efféle csatározásokból. Ahogy a nyári, „Kinek a gyümölcse jobb? ” vitákat is mindig kerülöm, úgy a „Ki a fontosabb Karácsonykor? ” csetepatéból is ki szeretek maradni. Viszont jól nevelt Almafa lévén, ha megszólítanak, illik válaszolnom, így eképpen próbáltam pártatlan maradni:

- Én úgy gondolom Dorka, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe, ezért szerintem felesleges most nekünk ezen vitatkoznunk. Mindannyian fontos teremtményei vagyunk a földnek, és fontosak a családnak. Mindannyiónk gyümölcseit örömmel és elégedettséggel fogyasztják a gyerekek és felnőttek egyaránt, amikor csak tudják, és csemetéinket is kitüntetett figyelemmel gondozzák, szeretgetik.

Sikerült lecsendesítenem kicsit a társaságot, bár Dorka és Fanni még napokig, pontosabban December 24.-ig folytatták vitájukat.

Bár a lányoknak azt mondtam, nem fontos kit szeretnek a legjobban, és bár igyekeztem mindig kimaradni a vitáikból, azért a szívem mélyén én is arra vágytam, mint minden édesanya, hogy az én gyerekeimet legalább akkora megbecsülés övezze, mint a többieket, ha nem nagyobb. Télire már a gyümölcsök nagy része elfogyott, bekerült a fagyasztóba vagy befőtt, lekvár, szörp formájában lett eltéve ezekre a csendes békés téli hónapokra. A tél gyümölcse az Alma volt réges-régen, és nagyanyáim büszkén mesélték mikor még csöpp kis csemete voltam, az ő és elődeik idejében nem volt téli vita, az Alma volt a legfontosabb! Aztán az elmúlt években a banán, narancs, citrom, mandarin, és számomra még ezer különleges gyümölcs kerül a téli asztalra, és az Alma fontossága teljesen háttérbe szorul. Azt hiszem ezért is lettek mára az Almafák csendes, visszahúzódó teremtések, mert tudják, megtapasztalták, nincsen már jelentőségük a mai világban. Nem vagyunk azért búskomorak, csak csendesen beletörődtünk a visszahúzódásba.

Teltek múlt az idő. Napokig tartó csendes, szép havazás tíz centiméteres hótakarót képzett, mely kellemesen betakarta éltető kis földünket. A gyerekek legnagyobb örömére kitört a téli szünet is, így az utca végében lévő kis buckáról csúszkáltak egész nap, nagy volt a zsivaj, a kertbe is jól elhallatszott, élvezettel hallgattuk mindannyian.

Elérkezett December 24. , Karácsony Szentestéje. Sürgött-forgott a család, készülődtek a Karácsony méltó megünneplésére. Idén a Karácsonyfa Fenyő Fruzsi volt, Fanni lánya. Amennyire beláttam a nappaliba idén is a szoba középső fala mentén helyezték el a fát, ahol szinte körbe tudták ülni. A már évek óta jól ismert kis szalma díszekkel, és a gyerekek óvodás, kisiskolás korában készített karácsonyfadíszekkel díszítették fel a Karácsonyfát.

Igazán takaros kis fenyőfa volt Fruzsi, formás kerek alkattal, a tetején szép magas csúcs ággal, alul sűrűn nőtt ágakkal, szép ezüstös fényével, igazán csodálatos volt. A végén felkerült a szép csillogó csúcsdísz, és a fényfüzér, a fa alá tálba kikerültek a szép színes papírba csomagolt szaloncukrok is.

A konyhában készült az ünnepi vacsora, halászlé és töltött káposzta. Felszeletelték a süteményeket, kitették a kisasztalra. Oda került a diós beigli, a szilvesztersütemény és a mézeskalácsok társaságában.

Elérkezett a várva várt este, a család elfogyasztotta a finom vacsorát, majd körbe ülték a karácsonyfát, eszegették a sütiket és a szaloncukrot. Átadták az ajándékokat, boldogan bontogatták őket, találgatták ki, kitől, mit kaphatott. Felpróbálgatták az új ruhákat, kipróbálták a játékokat, elektronikai eszközöket.

Mikor már mindent kipróbáltak, megcsodáltak, lenyugodtak a kedélyek. Elcsendesült a család, halkan szólt valami kellemes karácsonyi dallam, beszélgettek, dudorásztak.

Ekkor szépen csendben a család feje odasétált az ablakhoz és kinézett a kertbe, csodálni, ahogy a villódzó fények játszanak a gyönyörű hótakarón.

Ahogy odaért, lassan komótosan a szájához emelt egy piros érett Almát, és jóízűen, boldogan bele harapott. Azonnal észre vettem, hogy ez az én egyik kis gyönyörű Jonatánom. Láttam az Apa arcán az örömöt, amit az alma okozott számára, az a finom kedves kellemes gyümölcs, mely nem túl hivalkodó, de már hosszú-hosszú évtizedek óta, az emberke legfinomabb téli csemegéje.

Ahogy az Apát figyeltem, a háttérben még hallottam, ahogy Fanni és Dorka folytatja vitáját arról, ki is a legfontosabb Karácsonykor a családnak.

Számomra itt ért véget a vita. Én tudtam, hogy kereshetik a legfontosabbat, vitatkozhatnak még hosszú éveken keresztül. A fontos az, hogy amikor a mi gyermekeinket kívánják meg az emberek, őket fogyasztják, vagy csodálják, akkor a mi anyai szívünk a legelégedettebb a világon, ha látja az emberek arcán az örömöt és a boldogságot.

Boldog és Békés Karácsonyt Kívánok!

Abigél az Almafa

Freya:
Nagyon tetszett a témaválasztás, igazán egyedi és nagyszerű módon közelítetted meg az ünnepet, de azt hiszem, ez a novella többről szól, mint a karácsony. Nagyon kedves, szívmelengető történet.

Ev:
Nagyon szép történet. Érdekes, hogy egy almafa szemszögéből láthatjuk az eseményeket. Ötletes.