2010. december 22., szerda

Karácsonyi pályázat - eredményhirdetés

Végre lehull a lepel, kiderül, melyik novellát találtuk a legnagyszerűbbnek, a leglenyűgözőbbnek, a „legkarácsonyibbnak”!

Mielőtt azonban felfedném az eredményeket, hadd mondjam el a talán közhelyszerűen hangzó, de mindenképen igaz megállapítást: egytől-egyig mindegyik alkotás csodálatos! Ismét bebizonyosodott, hogy ugyanazt a témát milyen sokféleképpen lehet megközelíteni, egyik mű sem hasonlít a másikra – és azt hiszem, ez éppen így van jól!

Nagyon örülök annak, hogy több olyan szerző is jelentkezett a pályázatra, akiknek az alkotásaival korábban sajnos nem találkoztam, ebből a szempontból feltétlenül sikeresnek tartom a pályázatot, hiszen új, tehetséges írókat ismerhettem meg általa!

Úgy látom, teljesült az elképzelésem, hogy ezek az írások karácsonyi ajándékok legyenek magunktól magunknak, de biztos vagyok benne, hogy számtalan olvasónak is feledhetetlen kikapcsolódást nyújtanak a beérkezett pályaművek. Remélem, minél többen hangot adnak a véleményüknek az egyes alkotások kapcsán ;)

És akkor most lássuk végre az eredményeket!


Az I. helyezett lett a 2010-es év legjobb karácsonyi novellájával

Artair McKnight Egy kitagadott tündér karácsonya című novellájával

A II. helyezést érte el

Diara Farcy Amikor meghal a gyűlölet című írásával

És III. lett

Piroseper A Karácsony szelleme nyugdíjba vonul című szerzeményével


Gratulálok a helyezetteknek és jó szórakozást kívánok a remekművek olvasgatásához!

9 megjegyzés:

  1. Gratulálok Mindenkinek :)! Nagyon ügyesek vagytok.

    VálaszTörlés
  2. Én is gratulálok mindenkinek!!! :) :) :) És köszönöm az első helyezést! :D Ezek tényleg nagyon jó ajándékok egymásnak! Örülök, hogy volt ilyen lehetőség. :-)

    VálaszTörlés
  3. Először is, gratulálok mindenkinek, főleg Artienak és Diarának! :)
    Freya, köszönjük a szervezést! :)
    Ugye lesz legközelebb? Mondjuk farsangi téma... :P

    VálaszTörlés
  4. Kedves Freya, gratulálok a pályázathoz, nagyon szép írások születtek. A szerzőknek külön kommenteltem az alkotásaikat.
    Katarina

    VálaszTörlés
  5. Gratula Mindenkinek, de csak később tudlak elolvasni Titeket :))))
    Grapes

    VálaszTörlés
  6. Ugye hogy csak dicsérni lehet a szerzőket? ;)
    Természetesen lesz még pályázat, de csak 3-4 hónap múlva terveztem egy tavaszit :) Akkor biztos kevésbé lesznek sűrűk a napjaim... Szeretnétek tényleg farsangit??

    VálaszTörlés
  7. Igazából a pályázatok ihletet adnak – nálam működik legalábbis–, ezért örültem volna, de persze a tavaszi is szuper. A farsangnál az álarcosbál lehet érdekes. Lehet az utóbbit kellett volna írnom. :)

    VálaszTörlés
  8. Most, hogy így mondod, ez nem is rossz ötlet ;)

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok mindnekinek aki írt, külön a díjjazottaknak.
    Öröm volt írni, és öröm olvasni is.
    Köszönöm Freya és Ev a emléklapot :)
    Kellemes Békés Boldog szeretetben teli ünnepet kívánok minenkinke!
    Annus

    VálaszTörlés