Különkiadás

Néhány hete diana kiírt egy pályázatot, ahol csak a cím volt megadva. Nos, most olvashatjátok, hogy mit sikerült kihoznom belőle ;)



Narancssárga rózsaszál


Február 10.
- Egy pillanat, máris nyitom! Miben segíthetek?
- Szia, Ryan vagyok, a szomszédod. Hallottam, hogy ma költözöl be, gondoltam, beköszönök.
- Ez kedves tőled. A nevem Jamie. Hű, hoztál piát is? Mindenképpen gyere beljebb. Bár ne nagyon nézz körül, nem pakoltam még ki teljesen, elég nagy a kupi.
- Dehogy, egész jól berendezkedtél már. Szép virágok.
- Narancssárga rózsa, a kedvencem. Megleptem magam a költözés alkalmából. Tudod, új lakás, új munka, új élet...
- Igen? Honnan jöttél?
- Csak pár utcával odábbról. Te is tősgyökeres londoni vagy?
- Nem, ausztrál vagyok. Nem hallani az akcentusomat? A családomnak nem fog tetszeni, hogy már elveszítettem. Tudod, folyton nyaggatnak, hogy költözzek haza. Dolgozhatnék apámmal a családi vállalkozásban, meg ilyenek... De nem akarlak untatni.
- Dehogy untatsz. Itt a dugóhúzó. Ugye kinyitod, nekem sosem megy az ilyesmi.
- Add csak ide. Tessék, kész is van. Poharak?
- Sajnálom, de még nem jöttem rá, melyik dobozba is tettem a borospoharakat. Szerinted megsértődik a bor, ha vizespohárba töltjük?
- Kibírja. És mi az a meló, hogy még új lakást is kellett hozzá szerezned?
- Egy reklámcégnél kaptam állást. Igazából nem ezért költöztem ide, inkább azért, mert már el akartam szakadni otthonról. Ez az első saját lakásom. És a fizetésemből remélhetőleg ki tudom fizetni a lakbért meg a számlákat.
- Szóval kell a kihívás.
- Kell. Bár igazából most éppen nagyon be vagyok tojva, holnap kezdek. És legszívesebben rögtön hazarohannék. Hülyeség volt idejönni...
- Na, nehogy beijedj, amikor már ilyen messzire jutottál! Igyál egy kicsit, az majd segít. Egészségedre!
- Egészségedre!

Február 11.
- Szia, Jamie!
- ...
- Itt vagyok, a szomszéd erkélyen. Nem ott, a másik oldalon.
- Ó, helló, Ryan. Bocsi, nem vettelek észre. Te is dohányzol?
- Hát, mással nemigen magyarázhatom ezt az égő cigit a kezemben. Na, milyen volt az első napod?
- Nem is volt olyan rossz, sőt. Bár a főnököm egy zsémbes öregasszony, de állítólag már elég közel van a nyugdíjhoz, szóval reménykedek. A kollégáim elég közönyös, maguknak való alakok, bár egyikük, Emily egész jó fejnek tűnik. Együtt ebédeltünk és vele talán még lehet is beszélgetni. A munka kicsit unalmasnak látszik, de biztos idővel majd jobb lesz, csak bele kell szoknom, és akkor mernek majd izgisebb dolgokat is rám bízni.
- És hogy hívják a srácot?
- Tessék?
- Annak alapján, amit elmondtál, nem egy hű, de jó állás ez, te mégis úgy kezdted, hogy „nem rossz, sőt”. Szóval?
- Te mindig ilyen lényegretörő vagy?
- Általában. Na, bökd már ki.
- Jól van, na. Úgysem hagysz békén, amíg meg nem mondom, igaz?
- De nem ám!
- Parker. A neve Parker.
- És?
- És mit és?
- Ki ő? A postás? A büfés? A srác, aki a diétás kólát hozza az unatkozó csajoknak az irodába?
- Haha. De viccesek vagyunk. Nem, ő a kollégám. Bár másik osztályon dolgozik. Irtózatosan jóképű! Én még életemben ilyen szexis pasit nem láttam! Ebédszünetben futottam vele össze.
- És?
- Neked tényleg nincs más dolgod?
- Mint kivallatni téged? Momentán nincs.
- Nincs és. Én ránéztem, ő rám nézett és egymásra mosolyogtunk. Ennyi.
- Mintha azt mondtad volna, összefutottál vele. Ha az ember összefut valakivel, akkor nem csak...
- És neked milyen napod volt az étteremben?
- Tűrhető. Kikísérleteztem egy új tésztaszószt. Megkóstolod?
- Miért is ne? Elszívom ezt a cigit, és megyek.
- Addig megterítek.

Február 27.
- Elmentek?
- El. Végre.
- Nagyon aranyos szüleid vannak.
- Persze, te csak húsz percig élvezhetted őket. Hidd el, a huszonegyediktől kezdenek csak igazán idegesítők lenni.
- Csak féltenek. Egy szem gyerekük vagy, aki önálló életet kezdett.
- De három utcára laknak tőlem! Jól van, ne nézz így rám, értem én, de akkor is, ez túlzás. Örülhetsz, hogy a te szüleid túl messze vannak ahhoz, hogy csak úgy átugorjanak.
- Aha.
- Bocs, nem úgy értettem.
- Nem érdekes.
- És köszi, hogy átnéztél. Azt hiszem, anyukámat megnyugtatta, hogy egy épkézláb srác a szomszédom.
- Épkézláb srác. Szóval ez vagyok én.
- Nem pont ezt a jelzőt használta, ne izélj már. Most már bemegyek, kezd hűvös lenni. Jó éjt.
- Jó éjt.

Március 4.
- Egész enyhe az idő ma este.
- Biztos nem fázol, Jamie? Szívesen átdobok egy pulcsit.
- Kösz, de én is be tudok menni egy pulcsiért, ha fázom.
- Már ismerlek pár hete ahhoz, hogy tudjam, inkább itt fázol meg, csak ne kelljen feltápászkodnod a földről.
- Na, akkor idenézz... Látod? Kihoztam magamnak egy pulcsit! Teljesen egyedül! A saját lakásomból! És hoztam neked egy dzsekit. Ez volt a legnagyobb, amit találtam.
- És persze rózsaszín.
- Ne légy olyan válogatós, Ryan. Örülj, hogy gondoltam rád is.
- Legalább nem nekem kellett felkelnem. Már fáztam egy kicsit itt kinn, későre jár...
- Végig erre játszottál, igaz? Te szemét...
- Na, hátrébb az agarakkal. Inkább mesélj, mi van azzal a Peter-rel.
- Parker. A neve Parker.
- Tudtam, hogy valami Pókemberes, csak nem tudtam, a nevének melyik fele...
- Nevess csak. Nekem legalább van szerelmi életem.
- Te szerelmi életnek nevezed, hogy szemezel egy pasival ebédszünetben?
- Ez is több, mint amit te fel tudsz mutatni.
- Áú, ez övön aluli volt.
- Megérdemelted.

Március 19.
- Akkor holnap lesz a nagy nap?
- Annyira izgulok! Nem jönnél velem, Ryan?
- Nem hiszem, hogy a cégednél nagyon díjaznák, ha magaddal vinnél egy séfet.
- Majd azt mondjuk, hogy speciális diétán vagyok, és szükségem van a saját szakácsomra.
- Hogy főzzön neked a kábé húszperces prezentációd alatt? Ugyan már, Jamie, meg tudod csinálni! Fantasztikusak az ötleteid!
- Nem is tudom... Talán nem is annyira nyerő húzás egy topmodellel reklámoztatni egy regényt.
- Dehogynem! Ha Kate Moss könyvet olvas, mindenki tudni akarja majd, milyen könyv is az. És persze megveszik, mert ők is azt akarják olvasni majd, amit ő.
- Te utálod Kate Moss-t.
- Mert nem vagyok anorexiás hajlamú kiscsaj vagy szar ízlésű pasi.
- Csak egy gonosz srác a szomszéd erkélyről.
- Menni fog. Ne izgulj.

Március 20.
- Ryan, ezt nem fogod elhinni!
- Tégy próbára. Ennyire jól ment a prezentáció?
- Persze, imádták, de ez most nem lényeg. Hanem ami előtte volt! Reggel, amikor bementem az irodába, az asztalomon ott várt egy szál narancssárga rózsa! És hozzá egy kis cetli, hogy „Ne aggódj, el fognak ájulni tőled!” Annyira, de annyira... Nem találok szavakat! Ez a Parker... Mi az, Ryan? Valami baj van? Rosszul vagy?
- Csak félrenyeltem a vizet, bocs. Szóval szerinted Parker küldte a rózsát?
- Ki más lehetett volna?
- Igaz, ki más.
- Biztos kiderítette, hogy mi a kedvenc virágom. Tuti megkérdezte Emily-t.
- Tuti.
- Meg ugye a prezentációról is tudott, pedig neki nem is kellett ott lennie. Főnyeremény ez a pasi! Hova mész, Ryan?
- Holnap korán kelek, lefekszem. Jó éjt.
- Rendben. Jó éjt.

Április 2.
- Büdös ribanc!
- Ez nekem szólt?
- Bocs, Ryan, nem vettem észre, hogy te is itt vagy.
- Mert ha egyedül vagy, akkor ilyeneket kiabálsz az éjszakába? Tudod, mások is laknak ebben a házban. Sőt, innen az erkélyről még a járókelők is hallják.
- Jól van, na. Befogtam.
- Állj már meg, ne járkálj fel-alá, beleszédülök. És ki lenne az emlegetett büdös... mi is volt?
- Ribanc! Emily! Egy utolsó kis szemét! Számító szajha! Önző dög! Törtető cafka!
- Oké, oké, értem, utáljuk Emily-t. Miért is?
- Végre-valahára nyugdíjba ment Grace.
- A főnököd.
- Igen, ő. Mindenki annyira örült, még pezsgőt is bontottunk, amikor becsukódott mögötte a lift ajtaja!
- És Emily beárult?
- Nem. Őt nevezték ki a helyére!
- A karrierista szuka. De ha jól emlékszem, ő évek óta a cégnél van te meg csak másfél hónapja.
- Nem akartam az állást, nem erről van szó! Azaz persze, örültem volna neki, de elég irreális volt még a gondolat is.
- Szóval azért számítottál rá.
- Nem! Lennél szíves meghallgatni?!
- Bocs. Tehát?
- Tudod, miért kapta meg az előléptetést?! Tudod?!
- Nem, de nem merek megszólalni.
- Mert a múltkori megbeszélésen felvetette, hogy egy napszemüveget reklámozzunk úgy, hogy ajándékba adjuk hozzá az egyik menő rockbanda új kislemezét!
- Ismerősnek tűnik az ötlet...
- Persze, mert az enyém! Pár napja meséltem neked róla, és természetesen Emily-nek is említettem. Nagyban helyeselt is az a kis... Persze akkor még „csak” kollégák voltunk. Aztán a megbeszélésen szépen bedobta az ötletet, mintha a sajátja lett volna, én meg mégsem kiabálhattam ott le a fejét, a vezetőség pedig megdicsérte, hogy „jaj, Emily, magának mindig olyan jó ötletei vannak, a többiek csak tanulhatnak magától”.
- Mire te?
- Nem rendezhettem jelenetet, mivel nem akartam kirúgatni magam, de nem is akartam asszisztálni ehhez a színjátékhoz, úgyhogy szépen elnézést kértem, és kijöttem. Szerintem senki észre sem vette. Csak csendben kisurrantam a mosdóba. Mire visszajöttem, Emily már cuccolt is be Grace irodájába!
- Beszéltél vele?
- Nem akartam, de ő odajött hozzám. És összevissza hadovált nekem, hogy ennyi áldozatot meg kell hoznom a cégért, és higgyem el, ő jobb főnök lesz, mint Grace volt, szóval elkezdte nekem bemagyarázni, hogy örüljek neki, mert tök jól jártam. Az a...
- Oké, nyugi van, álljál le. Átmegyek és főzök neked valami finom vacsit, amitől megnyugszol. Jó lesz?
- Siess, mert felrobbanok!

Április 3.
- Már azt hittem, nem is leszel itt kinn. Képzeld, Ryan, megint megtörtént!
- Mi?
- Nem is érdekel?
- Megkérdeztem, hogy mi, nem?
- De olyan... fura a hangod. Rossz a kedved?
- Nem, megvagyok. Szóval, mi?
- Parker megint küldött egy narancsszín rózsát!
- Parker?
- Aha. Ott várt az asztalomon ma reggel is, és az volt az üzenet, hogy „Kitartás, eljön még a te időd!”
- Remek.
- Nem vagy túl lelkes.
- A múltkori rózsa után sem történt semmi.
- Mindennap szemezünk ebédnél! Nem sieti el, tényleg, de nem baj. Jó ez.
- Tisztára, mint a gimiben. Vagyis inkább mint az általánosban.
- Bunkó. Jut eszembe, felhívtad azt az állítólag szuperdögös csajt, aki a múltkor beküldette a konyhába a számát a pincérrel? Nem is létezik, csak húztál vele, igaz?
- Tudod mit? Megyek és felhívom!

Április 14.
- Korán megjöttél. Nem sikerült a randi Miss Dögösmacával?
- Haha. Adsz egy cigit? Dobd csak át a dobozt, elkapom. Köszi.
- Mesélj már, tűkön ültem itt egész este!
- Tényleg?
- Legalábbis amióta kijöttem cigizni és láttalak az utcán hazafelé jönni. Szóval?
- Nem az esetem a csaj.
- Neked senki sem az eseted, Ryan. Mióta ismerlek, vagy száz lánnyal randiztál, de mindig úgy jöttél haza, hogy nem tetszett a csaj. Mi van veled? Lehet, hogy rossz csapatban játszol? Bejön neked egyáltalán valaki?
- ...
- Ilyet sem láttam még, mióta itt lakom! Ryan, neked komolyan elállt a szavad? Talán mégis tudhat valamit ez a lány...
- Nem lesz második randi.
- Biztos vagy benne? Figyelj, úgy hallottam, Parker-nek van egy húga...
- Jó éjt, Jamie.
- Most meg hová mész?

Április 25.
- Mi az a kezedben? Á, egy újabb rózsa.
- Parker biztos látja, hogy mennyit piszkál Emily. Folyton engem ugráltat mindenért, pedig nem vagyok a titkárnője! Még hogy jobb főnök lesz, mint Grace... Rosszabb, sokkal rosszabb! Grace legalább mindenkit egyformán utált, de Emily kifejezettem engem tisztel meg a szemétkedésével. Mi az, fáradt vagy?
- Nem, csak mesélhetnél már valami újat is. Hetek óta ezt hallgatom.
- Bocs, ez az életem. Sajnálom, hogy untatlak.
- Most bemész?
- Minek maradjak?
- Menj Parker-hez, ő biztos megért.
- Biztos. Mert ő figyel rám. Tudod, mit írt a legutóbbi cetlire? Hogy „Tartsd észben, Emily azért ilyen, mert fél tőled”. Most már majdnem minden nap küld egy rózsát. Olyan üzenetekkel, hogy „Kitartás”, meg „Ne hagyd magad” és...
- És mikor hív majd el randira ez a híres-nevezetes Parker? Úgy értem, túljuttok valaha is az ebédszünetben szemezgetős, rózsaküldözgetős korszakotokon?
- Irigy vagy, Ryan. Nem az én hibám, hogy nem tudsz összeszedni magadnak senkit. Jó éjt.

Április 30.
- Parker szerint fel kellene mondanom.
- Igen? Ezt üzente a rózsapostával?
- Már megint kezded. Talán tényleg fel kellene mondanom.
- Ez nem lehet igaz! Napok óta ezt hajtogatom neked! Nem normális, hogy Emily pokollá teszi az életedet, annyi más lehetőség van még, nem kell végigszenvedned miatta az életed!
- Tudom.
- De csak a rózsának hiszel.

Május 3.
- Szerinted ezt vegyem fel vagy ezt?
- Te most komolyan kihordod az erkélyre a teljes ruhatáradat?
- Csak ezt a két rucit. Aztán meg majd pár cipőt és táskát. Tehát?
- A feketét.
- Kösz, te vagy az én megmentőm.
- Aha. Szóval mi a nagy alkalom?
- Kérlek szépen, randi! Ezt is megéltem! 6 hónapja és 1 hete először végre randira megyek.
- Nahát. És ki a szerencsés?
- Természetesen Parker. Magammal vittem a mai rózsámat, amikor ebédelni mentem, és ez megtette a hatását. Odajött hozzám, beszélgettünk és... elhívott vacsorázni ma estére!
- Megköszönted neki a rózsákat?
- Hogyne. Illemtudó lánynak nevelt az anyám.
- És mit szólt?
- Zavarba jött és csak mosolygott. Nagyon szerény.
- Biztos. Figyelj, inkább mégis a másikat vedd fel.
- De annak nem olyan mély a kivágása. És túl hosszú, nem?
- Te kérdezted a véleményemet.
- Olyan harapós vagy ma, Ryan. Rád férne egy randi.

Május 5.
„Ryan, mégis hol a jó fenében vagy?? Szerettem volna elmesélni neked a randimat, azt hittem, megvársz utána, ahogy én is mindig megvártalak, de sötét volt nálad, gondolom, elmentél aludni. Pedig nem jöttem későn, sőt. Parker ugyanis egyáltalán nem olyan, amilyennek képzeltem. Lehet, hogy jól néz ki, de szörnyen unalmas! Semmi humorérzéke sincs, márpedig mit lehet kezdeni valakivel, akinek nincs humorérzéke?? Szerencsére elhitte, hogy rosszul lettem attól a gombalevestől, amit rendeltem (ami mellesleg tényleg ehetetlen volt, meg sem közelíti a tiédet), és viszonylag hamar leléphettem. Csak tudnám, hogy jut eszébe egy ilyen borzalmas fickónak egy olyan romantikus és kedves húzás, mint a rózsák?
Tegnap egész nap lestem az alkalmat, hogy elkaphassalak, de egyszer sem jöttél ki az erkélyre, a behúzott függönyöktől meg nem látom, hogy itthon vagy-e. Bár tuti nem vagy itthon, mert nem nyitod ki az ajtót, amikor kopogok. Telefonon sem tudlak elérni... mindig mondtam neked, hogy vezettesd be, de te bezzeg sosem hallgatsz rám! A mobilod meg folyton ki van kapcsolva... Szóval maradt az e-mail, de ezek után kétlem, hogy elolvasod... Remélem, nem történt semmi baj. Ugye nem történt semmi baj?”

Május 18.
„Ryan, megijesztesz. Ma beszéltem a házinénivel, aki boldogan újságolta, hogy talált új lakót a lakásodba. Miért kell új lakó a lakásodba? Miért nem jössz vissza? Azt hittem, hazamentél pár hétre meglátogatni a családodat, és a nagy örömben elfelejtettél válaszolni az e-mailemre. De a házinéni azt mondta, lemondtad a lakást.
Miért hagytál itt szó nélkül? Igazán mondhattad volna, hogy el akarsz tűnni! Vagy ha valami bajod volt velem, talán megérdemeltem volna, hogy elmondd. Végül is három hónapig minden este órákat ücsörögtünk együtt az erkélyen! Azt hittem, ezek után érdemlek annyit, hogy a képembe vágd, viszlát, mielőtt lelépsz!”

Május 27.
„Ma bementem az étterembe, hátha ott megtudom, miért mentél el szó nélkül. Beszéltem a tulajjal, egész rendes fickónak tűnt, ahogy mesélted is régebben. Tehát ő azt mondta, hogy az utóbbi időben a családod ráerősített, és naponta többször bombáztak telefonhívásokkal meg e-mailekkel, hogy menj végre haza. Nem is mondtad. Igazából nem is mondtál soha semmit a családodról. És aznap, amikor randizni mentem Parker-rel, te felmondtál. Azt mondtad, nincs, ami itt tartson, már nincs semmi.
Ryan, én annyira sajnálom! El sem tudom mondani, mennyire! Tudnom kellett volna! Annyira ostoba voltam, olyan vak! Itt volt az orrom előtt a boldogság, épp csak ki kellett volna nyújtanom érte a kezem! Nincs még egy ilyen hülye, mint én! Olyan egyedül vagyok. Hiányzol.”

Június 2.
„Tudom, hogy elcsesztem és nem érdemlek második esélyt. Ez az utolsó e-mailem, ígérem. Azt viszont nem tudom ígérni, hogy elfelejtelek, hogy úgy teszek, mintha mi sem történt volna, mert az képtelenség lenne. Szörnyen érzem magam, de nem akarlak ezzel traktálni. Csak azért írok, mert van két hírem számodra:
1. Felmondtam.
2. Szeretlek.”


Február 10.
- Szeretlek, Jamie.
- Szeretlek, Ryan.
- Éppen egy évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, emlékszel?
- Ezért kapom a narancssárga rózsát?
- Igen.
- Van hozzá üzenet. Várj csak... „Ryan”.
- Csak hogy biztosan tudd, kitől kapod.
- Nagyon vicces.
- A többit úgyis tudod.
- Igen, már tudom.


És az helyezés, amit sikerült elérnem vele: